A pünkösdről

2011. 06. 16.

Következő eszmefuttatásomat a paráznaság fogalmáról tervezem írni (és az bizonyára sokkal izgalmasabb lesz), azonban a pünkösd kérdésének taglalását előrevetítettem már húsvétkor.

Maga az ünnep a Szentlélek ajándékainak kiáradása és az Egyház születésnapja. Előbbi miatt szolgáltatjuk ki a bérmálást jellemzően Pünkösdtől kezdve. Az időpont számítása egyszerű, ha a húsvétot már tudjuk: hét hétre rá következik – vagyis szintén telihold közelébe esik, amelynek problematikáját már húsvétkor letárgyaltam, már amennyire én értek hozzá; ez új hangsúlyt is kaphat most, tekintettel az idén pünkösd hetére eső teljes holdfogyatkozásra. Maga a „pünkösd” szó azonban szintén beszédes: pentékosté görögül ötvenet jelent, mivel húsvét eljövetele után félszáz nappal tartjuk.

Honnan jön ez az ötvenes érték? Miért pont annyi? Maga a hétszer hét amúgy jól hangzik, de van itt még valami: a húsvét a tavaszi equinoxhoz kötődik, ami a zódiakoson Aries 0. foka, vele szemben pedig, szeptember 22 körül, a Libra, tehát a Mérleg kezdete található. Amíg az előbbi az új élet ünneplése (annak mind pogány természeti, mind liturgiai értelmében), életöröm, életerő, töltekezés, növekedés ünnepe - ahogy a húsvétnak már a neve is jelzi -, addig az utóbbi logikusan a mérlegre tevés, a számvetés, befelé fordulás: tehát a világi örömöktől való önmegtartóztatás időszakának kezdete. Az ilyen önmegtartóztatási, megmérettetési, vezeklési periódusok pedig a Szentírásban rendre a negyvenes számhoz köthetőek: a legszembetűnőbb természetesen Krisztus urunk negyven napos pusztai böjtölése s kísértetése a gonosz által – vagyis eléggé egyértelműnek tetsző módon egy megmérettetés -, ámde Noé is negyven napos esőzést vészelt át családjával a bárkában; Mózes is negyven napot böjtölt a hegyen, ahogy Illést is negyven napon át hajtotta egy falat étel Hóreb hegyéig, nem is beszélve a negyven éves pusztai bolyongásról – hogy csak a legismertebbeket említsem, mert van még jópár példa. És itt leesik egy tantusz: hogy bizony az őszi equinoxtól negyven napra esik is egy fontos ünnep: ez a mindenszentek napja. Ennek az ünnepnek utánanézve, bizony jó mély pogány gyökerei is vannak, s mint ilyen, természetesen astrologiai alapon számítódik: a Scorpióba érve a Nap találkozik a Tejúttal, vagyis a pogány vallásokban mindenütt megjelenő Világfával, ami az evilágot köti össze a Felső Világgal és az Alvilággal. A pogány hit szerint pedig az ősök, az elhunytak az Alvilágból látogatnak hozzánk ezekben a napokban.

És persze nekünk is van ám bizonyosféle Alsó- és Felső Világ-koncepciónk, mi Mennyországnak és Pokolnak hívjuk ezeket, s hisszük, hogy Urunk Jézus Krisztus által bárki bemehet az üdvösségbe is, magyarán kétesélyes, hogy a túlvilági látogatók honnan érkeznek: azonban az a bizonyos „túlvilági látogató”, akinek érkezését (kiáradását) pünkösdkor ünnepeljük, egyértelműen a „Felső Világból” érkezik hozzánk! Szembeállítható-e ez alapján egymással az évkör rendjében ha nem is a mindszentek, de mondjuk a rákövetkező halottak napja a pünkösddel? Ha igen, nem lehet-e, hogy mégiscsak negyven napot kellene számolnunk ilyenkor tavasszal is? (És főleg: honnan kezdve?)

Eretnek merengést hallhattak…