A maga képmására

2009. 08. 18.

Néhány újabb alapvető dolog tisztázása következik.

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” – így kezdődik a Biblia. Miféle kezdetről van szó? Minden kezdetek előtti, abszolút kezdetről, mely előtt a fény és a sötétség kettőssége sem létezett? Az iménti kezdés alapján nem logikusabb, hogy itt a földi teremtéstörténetről van szó, és nem a kozmikusról? Ha az ez után következő mondatot ragadjuk ki, a fény megjelenésével és az idő kezdetével, az viszont sokkal inkább a kozmikus teremtésről szól. Amit itt láthatunk, és ami sajnos az egész Bibliára jellemző: összemossák a kozmikus és a földi teremtést, egy kozmikus és egy földi istenképet egymással, hogy a halandó ember ne tudja szétválasztani őket. Ezt a problémát fogjuk megpróbálni korrigálni a következő néhány bejegyzésben.

Egyáltalán minek szétválasztani kozmikus és földi akármit?

Ehhez először is próbáljuk meg egy kicsit pontosabban meghatározni, mit is értünk „Isten” alatt.

1. Isten a legelső, a legősibb, minden dolog forrása, minden okozat végső oka. („Teremtő”)

2. Ebből következően, mivel belőle árad ki minden, mindenről abszolút tudással és megértéssel bír. („Mindentudó”)

3. Ezekből következően minden dolog felett abszolút hatalma van, nem létezhet olyan dolog, amely akaratának ellen tudna állni. („Mindenható”)

4. Nem lehet olyan eleme a létező világnak, melyről megállapíthatnánk, hogy „Isten”, vagyis Isten nem is „létezik” – okozója a létezésnek, nem résztvevője. („Mindenütt jelenvaló”)

5. Minden létfolyamat mozgásba hozójaként Isten okozója az időnek is, így annak is felette áll. („Örökkévaló”)

Mindezekből egyértelmű, hogy a valódi Isten az egész Univerzum teremtője, és az ő „Opus Magnumja” maga az Univerzum, melynek a Föld és az emberi faj egy jelentéktelen, apró eleme, amint az mindjárt kiderül.

Ha elfogadjuk, hogy az Univerzum nagyobb egészét Isten teremtette, akkor minden alkotóeleme okkal és céllal létezik.

Milyen célból létezik a Nap? Nyilvánvalóan a földi létezés motorja, energiaforrása. Egy darab halott szikla egy másik halott szikla körül is keringhetne – de a földi élet a Nap fénye, melege nélkül nem létezhetne.

Ha felnézünk az égre, apró fénypontok milliárdjait láthatjuk, melyekről ma már tudjuk, hogy közelebbről nézve éppen olyan fényes, meleget árasztó tűzgolyók, mint a Nap – egyedül azért érzékeljük őket másképpen, mert messze vannak. Mi lehet ezen égitestek létezésének a célja? A Nap létének valódi értelmét figyelembe véve, nem nehéz kitalálni: hogy fényt és meleget adjanak az életnek. És ez nyilván nem a földi életet jelenti, hiszen mi ugyancsak szűkösen részesülünk ebből az áldásból a nagy távolság miatt. Azt az életet látják el energiával, amely a környezetükben található: a körülöttük keringő bolygókon.

Ezen a ponton világossá válik, hogy a kérdést, miszerint „vajon van olyan csillagrendszer a galaxisunkban, ahol van élet?”, megválaszolás helyett inkábbis megfordítani kéne: „vajon van olyan csillagrendszer, ahol NINCS élet?”

Az élet az egész Univerzumot benépesíti, a fizikai valóságnak valójában egyetlen célja, hogy életteret, tapasztalási játszóteret adjon az Életnek.

Természetesen, mint ahogyan az élettel benépesített Földön is vannak kopár sivatagok, kietlen hómezők, így a világegyetemben is elő-előfordulnak olyan rendszerek, amelyek nincsenek benépesítve, amelyeknek még és már nincs gazdájuk – mindig csak ideiglenes állapot ez, hiszen aki sokat járja a természetet, megfigyelheti: az élet utat tör magának, mindig kitölti a rendelkezésére álló teret, mint a gáz a tartályban vagy az adat a háttértáron. :)

Hogyan is képzeljük el tehát a kozmikus teremtést? Isten végigturnézta az Univerzumot, és egyik állomásán sort kerített a földi élet létrehozására is, esetleg párhuzamosan teremtett minden rendszerbe életet?

A Bibliában azt olvashatjuk, hogy Isten „a maga képmására” teremtette az embert. Mit jelent ez vajon, hogy Istennek két lába, két keze van, egy orra, meg két szeme? A fentiek alapján megállapítható, hogy Istennek nincsen fizikai formája, így ezt a mondatot másképpen kell értelmezni. Az biztos, hogy nem vagyunk mindentudók, sem mindenhatók – azonban idejekorán állapítsuk meg, hogy törekszünk ezen tulajdonságok elérésére, de erről még lesz szó később.

Istenhez való viszonyulásunk alapja, hogy mi vagyunk a teremtmény, ő a teremtő. Azonban elég csak körülnéznünk, főleg a városi létformában, csupa olyan dolgot látunk magunk körül, melyeket az ember teremtett. Az ember örökölte Istentől a teremtő potenciált, s amióta csak felfedezte ezt önmagában, azóta törekszik arra, hogy valami élő, értelmes létformát teremtsen, elég csak a genetikai kísérletekre, a mesterséges „intelligencia” kutatására gondolni, vagy az olyan mitikus-mágikus teremtményekre, mint az android, a homunculus, a gólem vagy a kjilkor.

Az, hogy Isten a saját képmására teremt, elsősorban úgy értelmezhető tehát, hogy a teremtmény örökli a teremtő kvalitást a saját teremtőjétől, és azt tovább is adhatja (ha ez az embernek nem is megy, de alább ki fog derülni, miért), tehát képes lehet olyan teremtmény létrehozására, aki maga is teremtő. (A lépcsőzetes teremtés ezen axiómáját hordozza egyébként a fizikai szinten a végtelen szülő-gyermek láncolat.)

Na, akkor most rúgjunk fel mindent, és állapítsuk meg, hogy az embert nem a kozmikus Isten teremtette! Ezen a ponton nyer értelmet >a korábbi bejegyzés<, melyben már pedzegettük, hogy ez igen valószínűtlen, illetve hogy számos egyéb magyarázat is működhet – ha egyszer az Univerzum tele van kis teremtő-másolatokkal…

Mindenki ismeri a Bibliában azt a jelenetet, mikor Ádám és Éva, miután ettek a halálfáról, bűntudatukban elrejtőznek az Édenkert fái és bokrai közé, mikor meghallják az Úr Isten közeledő lépteit, „a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala”…

Hölgyek és urak, vessünk csak egy pillantást a fenti 4. pontra! Ki lehet ez az Úr „Isten”, aki a kertben sétál? Merthogy a fenti pontoknak nem felel meg, az biztos! „Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?” – miért, nem tudja? 2. pont! Valamint végezetül a következő passzusra hívnám fel a figyelmet, mely a következő bejegyzésben fog értelmet nyerni: „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván.” – az úr „Isten” nem EGY, nem egyetlen, hanem valamiféle csoport tagja…

A fentiek fényében mindezt nem túl nehéz megemészteni. A földi teremtő valóban igen nagy részben saját képmására teremtette az embert, a földi teremtő sétálhatott az Édenkertben – róla könnyen elképzelhető, hogy hozzánk igencsak hasonaltos volt fizikai formájában, mind lelkivilágában, mentalitásában, érzéseiben (sokan megállapították már az ószövetségi Úrról, hogy emberszerű a viselkedése, bosszújával, haragjával, önkényes játszadozásaival). Valóban ennek az Úrnak a képmására teremtetett az emberiség, de ez az Úr semmiképpen nem az Ős-Teremtő, hanem teremtmény maga is, akit a teremtője szintén a maga képmására formált. Olyan ez, mint amikor beteszünk egy képet a fénymásolóba, majd a másolatot újra lemásoljuk, és újra, míg végül rá sem lehet már ismerni az eredetire. Így „képmása” a valódi Istennek az ember: felismerhetetlenségig eltorzult, sokadik generációs utánérzet. Annál is inkább, mivel a 4. pontra visszautalva Isten nem létezhet az Univerzumon belül, ezért amikor a kozmosz első és lehető legtökéletesebb lakóit megteremtette, tökéletes önmaga „limitált változatát” kellett létrehoznia, és ez a limitáltság, tökéletlenség hatványozódik az egyes teremtési generációkban - a fénymásolós példával ellentétben, itt az újabb másolást maga a másolat hajtja végre, tehát minél tökéletlenebb, annál tökéletlenebbül fogja önmagát is lemásolni. És természetesen szellemileg minél tökéletlenebb, morálisan annál gyengébb lesz, s annál inkább csak visszaélni akar majd örökölt teremtő potenciáljával – szerencsére ez a potenciál egyúttal annál gyengébb is, és kétlem, hogy az ember valaha is tudatos lényt tudna alkotni szintézisből – csupán a földi lét már meglevő elemeinek pancsolásával tud valami „sajátot” létrehozni, plagizálva saját teremtőjét, az Urat, aki maga is igen messze állt a tökéletes szándékoktól, mint az a következő tervezett bejegyzésből majd kiderül…