A szívkirály 2 (szerk)

2011. 08. 29.


Épp most olvasom Dr. Wilson Bryan Keytől a The Age of Manipulation című könyvet, amely a médiában, főleg a reklámvilágban használt tudatalatti manipulációs technikákkal foglalkozik. A rejtett szexuális témák igen gyakoriak, képeken szereplő tárgyak vagy képrészletek tudatalatti azonosítása nemi szervekkel, illetve a SEX szó beágyazása a képekbe, egyrészt tárgy-háttér cserékkel (lásd a fenti képet, a virágok közötti tér adja ki a szót), vagy pedig a tudatküszöb alatt maradó halványsággal írva. A könyv 1989-ben jelent meg, ha ezt már akkor megcsinálták, ma, a számítógép adta lehetőségekkel bármit be lehet ágyazni egy képbe. Dr. Key több példát is hozott arra, hogy szavakat, különösen a SEX szót gyakran ágyazzák be politikusok fényképeibe is. Nosza, kíváncsi lettem, és elemezni kezdtem az orbanviktor.hu fejlécében lévő képet. Nem eredménytelenül.

Amint a kontraszt csavargatásával megtaláltam a szót, már szabad szemmel is láthatóvá vált.


(SZERK: Valamiért az olvasók egy része számára még így sem volt látható, ezért kiemeltem a betűket.


A lényeg az az, hogy NEM a valós arcvonásokat kell ilyenkor nézni, hanem olyan vektorokat keresni, amelyek látszólag "véletlenszerűek", vagy éppen nem felelnek meg a valóságnak. Pl. az X jobb felét a halánték hajszálainak töve adja ki, amelyek így viszont őszebbek, mint a folytatásuk. A valóságban ilyen nincs, legfeljebb fordítva.)
Morvai Krisztina képén nem találtam, igaz, a Jobbiknál olyan amatőrök, hogy még a szeme alatti táskákat sem retusálták ki. A Fidesznél viszont nyilván profi reklámszakemberek dolgoznak, a méregdrága médiaiskolákban pedig tanítják ezeket a technikákat.
SZERK2: A könyv felkerült, angolul, scannelve. (Ha valaki átalakítaná szövegre egy OCR programmal, szóljon.)