Szájbatalpaló #6: A média 3. - social engineering

2015. 11. 01.

A bejegyzés a Szájbatalpaló Blogon itt található.

Az előző bejegyzésben leírt „valóságszabályozási” módszerek összefoglaló neve angolul: social engineering. Ha már szabályozás, akkor magyarul talán nevezhetnénk társadalomszabályozásnak, vagy társadalomtervezésnek – a szociológiában szokták „lépésenkénti társadalomjavításnak” is, de mint az előző bejegyzés példái is mutatják, nem csak javításra, hanem rombolásra, felforgatásra, destabilizálásra, a társadalom szétzilálására is nagyszerűen használható ez a módszer, és használják is. De nem csak az emberek hétköznapi életét és értékrendjét, viselkedésmintáit lehet változtatni ezzel, hanem egész komoly léptékű társadalmi-történelmi átalakulásokat is meg lehet alapozni, meg lehet „olajozni”, el lehet fogadtatni az emberekkel. Erre lássunk most egy konkrét példát!

1990 környékén járunk, az úgynevezett rendszerváltás történik, a szocialista blokk átalakítása, de persze nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. 1988-ban még a legtöbben nem is sejtették, hogy a Szovjetunió hamarosan szét fog esni.

...emlékszünk még a második bejegyzésben írottakra? Sok ember tud kevés dologról, és kevés ember sok mindenről! 1988-ban ugyanis kijött a Red Heat (Vörös zsaru) című film, amelyben egy orosz és egy amerikai rendőr küzdenek az orosz kábítószermaffia ellen Amerikában, és különbségeik ellenére végül összebarátkoznak. A film végén el is hangzik Schwarzenegger szájából: mi rendőrtisztek vagyunk (egyszerű, hétköznapi, dolgozó emberek), nem politikusok – mi szerethetjük is egymást. Ö... Arnold Schwarzenegger... James Belushi, Gina Gershon... szóval „nem sajnálták az anyagot” a filmből, na. Ráadásul a film elején több jelenetet Budapesten forgattak, Koncz Gábor, Növényi Norbert és más magyar színészek szereplésével, hogy nekünk, magyaroknak is külön figyelemfelkeltéssel szolgáljanak, elvégre nálunk fog beindulni az egész folyamat, amire épp felkészítenek bennünket.

És bár szájbarágó gyorstalpalás a célunk, a következő három számot remélhetőleg mégsem kell magyarázni senkinek. Aki nem érti, mit énekelnek, keressen rá a szövegre, aki nem tud angolul, keressen a fordításra!

 

 

 

És nyilván ezek csak nagyon ismert példák a rengeteg médiatermékből, amivel a „nagy változást” előkészítették és elfogadtatták. Gondoljunk csak a Dallasra, amit mindjárt a rendszerváltást követően elkezdtek vetíteni nálunk, vagy a Família Kft-re, ami a Szomszédok „későkádári panelproli rögvalósága” mellé egy kisvállalkozást működtető család életét mutatta be, egyúttal importálva hozzánk is a sitcom műfaját. A tévé ránk zúdította a „kapitalizmus” káprázatát, a Bokros-csomag körüli keserű ébredéskor pedig már késő volt feltenni a kérdést: tényleg így akarjuk mi ezt? Tényleg ezt a pocsék társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedést akarjuk? (Valójában még most sem késő feltenni ezt a kérdést, de erről majd máskor...)

 

Jelen bejegyzéssel lezárult a médiáról szóló sorozat, legalábbis ideiglenesen. Hogy mi a tanulság? Figyeljünk oda, hogy mit közvetít nekünk a média, ne csak benyeljük, ne csak beomoljunk este a tévé, hanem legyünk kritikusak, elemzőek, az érzelmi mellett legyen intellektuális megközelítésünk is a média felé!

A következő szájbatalpaló a sötét középkorról fog szólni, maradjatok a képernyő előtt!