Járásóra

2015. 12. 29.

Történt pedig, hogy felfagytak az utak. Nem kicsit, nagyon. Napokon át zuhogott az ónos eső, épp karácsony környékén. Csúszkáltak az autók, csúszkáltak az emberek. A baleseti statisztikák az egekbe szöktek, lökhárítók és motorházak, bokák és csípők törtek percenként.

Gyorkán Tibor miniszterelnök úr pedig így szólt:

- Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül! Az emberek számítanak ránk! Válságértekezletet kell összehívni!

A miniszterelnök úr tehát válságértekezletet hívattatott össze. Miniszterek és államtitkárok ülték körbe a nagy, nehéz mahagóniasztalt, előttük jelentések, statisztikák, levelek és petíciók tornyosultak. A katasztrófatámogatási államtitkár dohogott:

- Most aztán kiérdemeltük a nevünket! A munkatársak szó szerint támogatják az embereket az utcákon! Hatszázmillióért vettünk Chiléből szöges talpú cipőtalp-rátételezőket, minden forgalmas téren osztogatjuk, de sokan azzal is hasraesnek...

- ...vagy hanyatt! – mordult a betegségügyi miniszter. – Kilencegészkettő százalékkal több a hanyattesős bordatörésünk, mióta osztogatjátok!

- A bokaficamok meg tizennégy százalékkal csökkentek! – vágott vissza az államtitkár. – De ha van jobb ötleted, szólj!

A beálló ellenséges csendet a gyermeki erőforrásért felelős államtitkár törte meg:

- Svejcben már három éve üzemel egy bevált, eredményes modell. Az óvoda középső csoportjától járásoktatást folytatnak, egészen tíz éves korig.

- Járni tanítanak? – csodálkozott a miniszterelnök úr. – Hiszen a gyermekek már két éves korukban tudnak járni...

- Totyogni – mosolygott a gyermeki erőforrásért felelős államtitkár. – Brit tudósok bebizonyították, hogy az evolúciós felegyenesedéssel a kezünk ugyan szabaddá vált, a járásunk viszont bizonytalanabbá, ráadásul a megnövekedett intelligencia miatt a fejünk tömege nagyobb, mint kéne. Természettől fogva egyensúlytalanul járunk, főleg kisgyerekkorban. Ez az a probléma, amit le kell győzni, és a svejci modell tökéletesen alkalmas rá. Gondolj bele, Miniszterelnök Nagyuram, hogy két évesen már beszéljük a magyar nyelvet, iskoláinkban mégis van rá tantárgy, oktatjuk a nyelvtant, hogy a gyermekeink ne bunkóczi módon beszéljenek, hanem szép, tiszta magyarsággal, értsék és értékeljék az irodalmat, satöbbi, ugye? A Harmadik Évezredben a válasz mindenre a Tudomány, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. – Aztán ravasz mosoly suhant át az arcán. – Az Európai Ligában mi vezetnénk be elsőként a kötelező járásoktatást! Máskor is váltunk már sereghajtókból éllovasokká Európában, géemmó, kerítés, most a járásban is éllovasok lehetnénk, Miniszerelnök Nagyuram! A bürökraták majd pampognak egy sort Trianonban, aztán majd szép csendben elterjed a svejci modell – már mint magyar modell!

- Küldj át egy tervet egy tervezetről! – lihegte átszellemülten Gyorkán Tibor miniszterelnök úr.

- Felrakom a felhőbe a svejci statisztikákat is, felrakok mindent, Miniszterelnök Nagyuram!

Mire elmúlt a fagy, és kitavaszodott, megérkeztek Dél-Koreából a járóágyak. Potom hétmilliárd forintból az ország összes óvodáját és általános iskoláját ellátták járóágyakkal. Az óvónéniket és persze -bácsikat, az alsó tagozatos tanítókat pedig elküldték továbbképzésre: járásoktatás-oktatásra.

 

Történt pedig, hogy Peti és Sanyi épp középső csoportosok lettek, mikor a Mária Terézia Öttannyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban bevezették a járásórát.

Harminc perc elmélet, tizenöt perc gyakorlat a járóágyakon, minden nap.

- Pelvisz, femúr, patella, tíbia, fibula, taszussz, metataszussz, falankussz – selypítették kórusban a négyévesek.

Peti imádta ezeket a bűvös hangzású neveket! Lenyűgözte a gondolat, hogy belül, mélyen a bőre alatt, láthatatlanul, ilyen különös nevű csontok teszik lehetővé, hogy két lábon járjon. Sanyival is szívesen korrepetált, újra meg újra elsorolta neki a csontok és izmok latin neveit, miközben a járóágyakon hanyatt fekve, a levegőben mozgatva lábaikat, gyakorolták a tudományos járást, a svejci modell szerint.

Sanyi azonban nem tudta megjegyezni a sok latin szót. Talán nem is akarta. Talán félt tőlük. Úgy érezte, hogy ezek a szavak elevenen felboncolják. Megfogalmazni nem tudta félelmét négy évesen, csak sírt, mikor az óvóbácsi őt szólította fel, hogy sorolja fel a lábfej inait. S a járóágyon is ugyancsak ügyetlenül mozgott.

Mire első osztályosok lettek, nyilvánvalóvá vált: Sanyi diszambuliás. Nem tud megtanulni járni.

A Pasteur Gyermekkórházban előjegyezték csípő- és térdműtétre. A főorvos asszony a koponyatömeg csökkentését is javasolta a kiegyensúlyozottabb járás érdekében, de anyuka harcolt. Laikusként szembeszállt az orvostudománnyal. Hagyta, hogy félelme felülbírálja intellektusát, s talán a teljesebb, boldogabb életet tagadta meg kisfiától. Annyi bizonyos, hogy maradt a csípő- és térdműtét.

A Mária Terézia Öttannyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumot százötven millió forintból akadálymentesítették. Nem csak az enyhén diszambuliás, mankóval járó gyerekek, de a súlyos, kerekesszékes esetek is járhattak oda továbbra is. Mint Sanyi.

Peti onnantól megharagudott a latin nevekre. Hármasokat, néha ketteseket hordott haza a járásórákról. A folyosón, a szünetben gyakran elesett és sírt. A fogócskában nem vett részt, pedig még Sanyi is ott gurult fel-alá vidáman kacagva...

 

A tíz éves érettségi találkozóra az osztály csaknem fele mankóval érkezett. Péter is. Hatan voltak kerekesszékesek, köztük Sándor. A két gyermekkori barát egymás mellett ült. Furcsa, hosszú léptekkel bicegő fiatal pincér hordta nekik az italokat egymás után. Mikor Péter kellően kapatos lett, szónokolni kezdett:

- Ti, diszambuliások megmutattátok nekünk, hogy a baj fölött nem sírni kell, hanem le kell győzni! Ti, akik teljes életet tudtok élni kerekesszékkel is! ...És külön méltányolnám Móni kislányának a cuki rózsaszín mankóját, amit nem szégyenbélyegként hord, hanem mintha kitüntetés lenne! – Szemében titkos tűz égett. – Ti, diszambuliások hősök vagytok, akik jobbá teszitek a világot!

Gyorkán Tibor, aki már nem volt miniszterelnök úr, Boca Ratonon töltötte nyugdíjas éveit, és a szombati újságban büszkén olvasta: az Európai Ligában a baleseti statisztikák nagy mértékben javultak. Már Kína és Oroszország is tervbe vette a kötelező járásórák bevezetését.

A svejci modellről senki nem hallott.

A Magyar Modell: világsiker.