Szellemkastély
Színjáték két felvonásban, utóhanggal

Személyek
Hajnal, idegenvezető
Ed
Csip, Egér, Ed barátai
Mari
Tanár úr
Évi, Tanár úr leánya
Tánja, Évi barátnője
Hadnagy
Zászlós

Szellemek:
BölcsŐ
Gyűlölény
a Munkásó
Éjnén
Nézely
a Mertkör
a Kos

[Történik a jelenkorban.]



© 2004, Minden jog fenntartva.
Az újraközléshez,
színpadi, televíziós vagy filmes feldolgozáshoz
a szerző írásbeli engedélye szükséges.
dangbird [@] gmail [.] com
szellemkastely [@] freemail [.] hu

Első felvonás
Első szín
a Kastély főcsarnokában

Félhomályos helyiség, mindvégig sejtelmes színes fények világítanak. (Mindannyi színen rejtelmes, s határozottan nyomasztó a légkör!) Fönt karzat, ablakokkal, alant nyílt tér, hátul dobogószerű padlattal. Bal szélen hatalmas, kétszárnyú kapu.
Eső hangja.
Gyűlölény és Éjnén a színen: a karzaton, háttal a nézőtérnek, a kinti világot kémlelik.
Arcuk nem látható!
Éjnén: Rangidős fiú, tárd kerekre szemed! (Szünet.) Kastélyunkba amott érkeznek: húsból való emberek. (Hirtelen felcsattanva:) Veszett betolakodók! (Számol.) Négy nő, négy férfi. S engedelmet nem fognak kérni. (Szünet, majd Gyűlölényre néz.) Ám ma nagyot alkotok: ismét elhozta időmet a türelem! A csatát még el sem kezdjük, máris megnyerem...
Gyűlölény és Éjnén eltűnnek.
[Sötétség borul a karzatra.]
Döndülések hangzanak, a kapu reng: a jövevények próbálnak bejutni
Ed (kintről): Várjál! Egy, kettő, hár', most!
Csip (kintről): Rúgjad! Rúgd, öreg!
A kapu szárnyai kitárulnak.
Ed, Csip, és Tanár úr beesnek a helyiségbe.
[Mindannyian csuromvizesek. Hátukon hatalmas táskák.]
Csip és Ed körbefutnak, szemügyre veszik a helyet, Tanár úr középre sétál, nézelődik.
Évi be. Nyomában Tánja be
[Mennydörgések hangzanak.]
Évi: Jó kis zuhé! Mi ez a hely, apa?
Hajnal és Mari be.
Nyomukban Egér be
Tanár úr: Hajnal? Hol vagyunk? Mi ez a hely?
Hajnal: A kirándulók álma, a turisták kedvence. Egy elhagyatott, düledező földvár.
[Közben némelyek levetik elázott kabátjukat, s táskáikat mind.]
Tánja: De hát nem is földből van!
Tanár úr (a falakat vizsgálja): Való igaz. És miért nem gondozza senki?
Hajnal: Omlófélben van. Emberi tartózkodásra alkalmatlan, azért is tartják lezárva.
Ed: És miért nem írják ki valahova...?
Mari: Csodás! Egy menedékház, amit fejünkre dönt a vihar!
Csip: Tudsz jobbat, mama? Inkább a villám vágjon agyon, miközben szétázunk?
Mari (Csip vállára sújt): Mamázzad az öreganyád, fiam!
Évi: Hiszen nem is romos. Tök jó hely!
Közben a kapu bezárul hangtalan, még egy sem észleli.
Nézely be
[Ha férfi, szorosra húzott fekete köpönyeget visel, mely alatt eltűnnek karjai, s fekete cilindert - ha nő, világos, áttetsző fátyolruhában van.]
[Célszerűen mindannyiszor, mikor szellem lép a színre, ő jóval erősebb fénnyel világíttatik, mint a személyek.]
Mari: Rossz itt a levegő...
Ed (A karzatra mutat): Csip, Egér, felmegyünk? (Nézelődik.) Hol a lépcső?
Csip (elindul jobbra kifelé): Gyere már! Ed! Gyere!
Nézely hangtalan, tétován jár-kel közöttük, mint valami holdkóros
Ed és Csip el
Tánja (A kapura tekint): Az ajtó!
Azonmód megindul kinyitni. Tanár úr a nyomában.
Mindenki arra tekint
Egér: De hát az előbb nyitva volt, nem?
Évi (Egérre néz): Igen, mitől csukódott be?
Tánja s Tanár úr próbálják kinyitni az ajtót
Tanár úr (felhagyva a rángatással): A huzat volt, Évi. (Tánjának:) Hagyd csak, legalább nem ver be az eső. Majd a fiúk kinyitják.
Ed és Csip a karzaton be
Ed: Mit nyitunk ki?
Hajnal: Hát ti meg...?
Ed: Találtunk egy lépcsőt!
Kitekintenek az ablakon
Csip: Királyság!
Egér: Mit láttok?
Ed: Innen belátni az egész rétet, meg a hegyet is. (Csipnek:) Nézd, ott a szakadék!
Csip: Ne má'! Ott másztunk le?! Ne csináld már! (Elfordul az ablaktól.) Tiszta hülyék vagyunk!
Tanár úr, lentről: Sportemberek, fiam! Sportemberek!
Nézely el - de szinte azon nyomban be a karzaton
[Ed és Csip mobiltelefont nyomkodnak.]
Csip: Nincsen térerő idefent sem!
Ed: Miért lenne? Nekem már délben sem volt...
Évi: Dobd is el azt a vacakot!
Tánja még egyre próbál kijutni, majd megrettenve ellép az ajtótól, Évibe kapaszkodik
Tánja: Szerintem tűnjünk el innen!
Mari: Ki az esőbe, még mit nem! Hogy totálisan szétázzunk? A hajam, a...
Tánja: Mari, az előbb még te voltál a maradás ellen!
Csip (fentről): Nyugi, Tánja, tök barátságos hely!
Tánja (félre): Aha, tisztára... (A karzatra, kiáltva:) Ed! Ne maradjunk itt!
Ed: Mindjárt lemegyünk, aztán megbeszéljük.
Ed és Csip a karzatról el
Hajnal: Gyertek, nézzünk körül mi is!
Tánja: Én innen nem mozdulok!
Mari (elindulván, hátranevet Tánjára): Akkor egyedül maradsz, csillagom!
Tanár úr (belekarol Tánjába): Gyere, Tánja, nézünk valami szerszámnak alkalmas dolgot.
Hajnal és Mari el
Tánja: Na ez jó ötlet! (Már nem vonakodik, elindul ő is.)
Tanár úr és Tánja el
Egér: Foglyul ejtett bennünket a kísértetkastély, vúúúú!!
Évi (nevet): Maradj már!
Együtt el

Második szín
a Kastély egy termében

Mindenfelé ódon bútorok maradványai szétdobálva; középen majdnem embermagas, jókora alapú, nehéz állóóra, mely talpán maradt; hátrább egy törött szekrény arcára borítva; a szín bal széléhez közel egy lovagi páncél fekszik darabjaira hullva, sisakja messze elgurulva. Sápadt fény. Az eső hangja megszűnt.
Évi és Tánja kézen fogva be. Félénken szemlélődnek
Nyomukban Egér be
Évi (gondterhesen): Hülye kísértetkastély! Azt sem tudom már, az emeleten vagyunk, vagy a földszinten!
Tanár úr be
Egér (nevet): Az emeleten! Legutóbb felmentünk egy sort, valahonnan félemeletről, nem emlékszel?
Évi (felcsattan): Képtelenség itt kiigazodni! Labirintus!
Tánja: Pedig nem is nagy ez a vár.
Nézely be
Évi: Edék?
Tanár úr: Ők lent keresgélnek. (Kimutat a színről:) Hajnalék meg valahol a lépcsőnél járhatnak.
Évi: Te még tudod, hol vagyunk?
Tanár úr: Nagyon egyszerű! Mikor elindultunk, utána először...
Évi: Jól van, apa, elhiszem, csak találj is vissza!
Egér: Nem hiszem, hogy azon az ajtón ki fogunk jutni...
Évi: Jaj, Egér, fejezd be! Tudom, itt fogunk meghalni, meg minden, de ne most, légy szíves!
Egér: Nem, csak esetleg egy másik kijáratot kell keresnünk...
Minden személy el.
Kisvártatva Ed és Csip be
Csip: Nem igaz, nem hiszem el, hogy itt ragadtunk! Először a büdös eső miatt, most meg ez a rohadék ajtó! Lemegyek és szétrúgom darabokra!
Ed (felhorkanva, tréfás hangon): Menj! Legyél kemény gyerek, rúgjad! Megnézem...
Csip (a sisakra mutatva): Nézd már, milyen zsír cuccos! (Felemeli a sisakot, maga elé.) "Fashion One!" (Fejébe nyomja, manírral röhög.) Búúhhháááá!
Ed (rákiált): Hagyjad már, maradj már! Lehet, hogy ötszáz éve elrohadt benne valakinek az agya! Te meg itt...
Csip azonmód lekapja, s lehajítja, mintha kezét égetné, közben elharapva káromkodik
Ed: No, Csip, inkább azon kellene gondolkodnunk...
Csilingelő nevetés hangzik, távolból, visszhanggal.
Vérük megfagy, lassan mernek csak mozdulni, szólni
Ed: Mi volt ez a hang?
Csip: Miféle hang? (De látható, hogy ő is hallotta.)
Évi hangja (elmosódva, távolból): Figyelj!
[Ed és Csip nyomban, egyszerre a hang irányába kapják fejüket.]
Ed (felderülve): Éviék. Előttünk.
Csip: Ők nem az emeleten vannak?
Ed: Mert mi talán nem ott vagyunk?
Csip: Nem hát!
Ed: Dehogynem.
Csip: Dehogy is!
Vitatkoznak. Közben a Mertkör be.
[Mindenkor két testben jelenik meg. Világos színű (fehér, barack, kék) köpenyeket hord, lehet mindkét teste férfi, vagy egyik fiatal férfi, a másik fiatal nő - s talán egyik testén halvány barackszín, másikon halvány enciánkék a köpönyeg.]
A szín két oldaláról villámsebesen előviharzik, s Nézely fejébe nyomja a sisakot, majd eliramodik
[Forgószélként táncolja körül szellemtársát, egyik testével felkapja a sisakot a földről, majd a személyek feje fölött áthajítja másik testének; az elkapja, s miközben az előbbi lefogja Nézelyt egy pillanatra, emez fejébe nyomja a sisakot, hogy az teljesen elvakítsa. Majd elengedi áldozatát s egy pillanat alatt eltűnik.]
Ed: Figyelj, Csip, hogyha egyszer az előbb...
Csip: Az előbb, az előbb fölöttünk mászkáltak!
Ed: Éviék, az előbb? Nem mászkálhattak! Felmentünk a lépcsőn, utána mentünk át jobbra, és jöttünk végig!
Nézely próbál megszabadulni a sisaktól, egyelőre sikertelenül
Csip: De azóta már lementünk abba a húgyszagú helyiségbe, ahol frászt kaptál a csillár zörgésétől!
Ed: No igen, mert OTT mászkáltak fölöttünk - és utána mentünk fel a lépcsőn!
Csip: A pókhálóson? Előtte!
Nézely el
[Karjait maga elé nyújtva kitámolyog a színről.]
Ed: Utána, jóval utána, Csip! Hiszen még kérdezted is, hogy... Hol a sisak?!
Innentől nem figyel a másikra, csak a sisak helyére mered
Csip: Micsoda? Látszik, hogy rosszul emlékszel: mert a sisakot csak itt találtuk!
Ed: Hol - a - SISAK!?
Csip (vállát rándítja, közönyösnek látszanék, de azért félig Ed háta mögé húzódik): Eldobtam a halálba.
Felemelik tekintetüket a padlóról, a sisak helyéről. Szünet, egymás arcába bámulnak
Ed: Na keressük meg a többieket! És tűnjünk el innen gyorsan!
Kirohannak

Harmadik szín
a Kastély előcsarnokában

Tánja, Évi, Egér, Tanár úr be
Évi: Már megint az előcsarnokban vagyunk! Nem hiszem el!
Tanár úr: Mondom, nem olyan nagy ez az épület! Szinte már meg is tanulhattunk tájékozódni benne...
Csip és Ed a karzaton be
Ed (lentre, kiáltva): Hahó, Évi! Egy lépést se, mindjárt lemegyünk! (Csipnek:) Mit mondtam, hogy fent vagyunk!
Csip (Ed homlokára csapva): Jól van, okoska!
Csip és Ed a karzatról el.
Tánja és Évi leülnek a padlat szélére, pihennek. Egér egyre csak vizslat körbe.
Nézely betámolyog, fején a sisak.
Nyomában Hajnal és Mari be. Leülnek Éviék mellé, pihennek
Hajnal: Na, azt hiszem, körbejártunk mindent. Sehol semmi.
Tanár úr: Majd mindjárt jönnek a fiúk, és beszámolnak.
Évi (Egérnek): Egér, nem vagy fáradt? Pihenj te is!
Egér fejét rázza, a kaput vizsgálgatja, egyszer meg is nyomja nekifeszülve.
Nézely a hátsó falig támolyog, ott megáll.
Ed és Csip berontanak
Ed (a szín közepén megállván, Hajnalnak és Marinak): Ti is itt vagytok? (Mindenkinek:) Jól van, figyeljetek nagyon, mert olyat mondunk...
Csip körülfut a helyiségben. A szín hátulja felé kerül, felszáguld a padlatra is,
majd túloldalt, az ajtónál leugrik
[Útközben nekimegy Nézelynek, de nem ütköznek össze - mintegy keresztülugrik rajta!]
Csip (futtában): De olyat! (Belerúg a kapuba.)
Ed: Egér, ülj le te is. Figyelj.
[Egér az ülő társasághoz megy, mellettük áll meg.]
Csip: Szóval találtunk egy lovagi páncélt, ami teljesen szét volt esve!
Tanár úr: Stimmel, mi is láttuk - na és?
Csip: Na és felpróbáltam a sisakját, és utána eltűnt! Levettem, ledobtam, és nincs sehol! Köddé vált!
Hajnal (feláll): Na jó, akkor ahelyett, hogy kísértethistóriákkal ijesztgetjük egymást, szerintem próbáljunk meg inkább egy kiutat találni innen, és elfelejteni az egészet! (Csip itt közbekiált, de ő folytatja:) Végül is ez nem egy erődítmény, csak egy düledező földvár, amiből...
Csip: Nem én találtam ki! Nem érted, hogy nem poén most ilyeneket kitalálni? Rohadtul így volt! (Túlüvölti Hajnalt.) Kérdezd meg Edet! Vagy ő is hazudik?
Csend, senki sem szól.
Nézelynek végre sikerül levetnie a sisakot. A porba helyezi, majd Egérhez sétál, vállára teszi a kezét
Hajnal: Fiúk, próbáljuk meg normálisan megoldani ezt a...
Csip: Igazat mondtam, eltűnt a sisak!
Hajnal: Elhiszem, elhiszem - csak próbáljunk meg kijutni innen.
[Csip haragos-várakozón bámul rá.]
Tanár úr: Lehetőleg még mielőtt ránk sötétedik.
Hajnal (továbbra is Csip felé): Így van, tanár úr, lehetőleg sötétedés előtt.
Ed (sóhajt, kezét széttárva): Várjuk a javaslatokat. Én mindenesetre tanúsítom, amit Csip mondott, tényleg eltűnt a sisak. Nem rémtörténetnek meséltük el, hanem mert lehet, hogy van itt még valaki rajtunk kívül.
Hajnal (megrettenve): Ugyan ki lenne itt?
Ed: Például néhány hajléktalan. Ki tudja?
Mari: Ne aggódj, Hajnal drága, megoldjuk a kérdést!
[Többen csodálkozva pillantanak rá.]
Tanár úr: Ha viszont vannak itt, az azt jelenti, hogy létezik egy kivezető út.
Ed: Na igen, ez a kapu itt - amíg ránk nem záródott valahogy. Szóval továbbra is várjuk a javaslatokat a gyors és egyszerű kijutásra!
Csip (hirtelen): Ott a sisak.
[Mindenki méregbe jönne, de Csip egy pontra bámul, így odanéznek ők is.]
Tánja: Mikor bejöttél, akkor tetted oda!
Csip (szóhoz sem tud jutni): Mi? Mi?
Mari: Azért mentél a hátunk mögé, fiam, ennyire madárnak nézel itt mindenkit! Nyilván...
Csip (felcsattan): Az hiányzik nekem most a legkevésbé, hogy még te is előadd, mi is történt, mert te aztán...
Mari (felugrik): Mit képzelsz te, fiam!
Csip: Fogd be a szád, hülye tyúk!
Mari: Mit képzelsz!
Ed közéjük áll, nyugtatólag próbál szólni.
Nézely viszont eközben menekülésszerűen távozik
[Megriad, mint aki hirtelen hangot hall, vagy tudatára ébred valaminek; villámsebesen egy sötét sarokba ugrik s ott eltűnik.]
Ed: Várjatok, inkább próbáljunk...
Mari: Nem értem. Nem értem! (Visszaül.) Tudsz te normális is lenni, csak mindig rosszkor kezded el ezeket a kamaszkorból visszamaradt idétlen baromságaidat.
Csip: Mert te aztán tudod.
Tanár úr: Folytathatnánk az érdemi munkát?
[A veszekedők már megcsendesedve; Mari hallgatagon ül, Csip a sisakot vizsgálgatja tisztes távból.]
Hajnal (az ajtóra mutat): A földszinten ez az egyetlen kijárat.
Ed: Ami azt illeti, lehet, hogy van még egy.
Mindenki reáfigyel
Ed: Csippel találtunk egy másik kaput. Igaz, sokkal masszívabb, mint ez itt, először azt hittük, kincseskamra - de úgy becsültem, az épület túlsó végében van; s ez alapján kijárat lehet.
Tánja: De ha ezt se tudjuk betörni, azt hogy tudnánk?
Ed (vállat von): Emezzel ellentétben az kifelé nyílik! Két kapu, kétszeres esély.
Hajnal: De hát mi Marival végigjártuk az összes lehetséges utat, helyiséget, és sehol nem találtunk ilyesmit!
Csip (félre): Hát, igen...
Ed: Ti jóval utánunk indultatok, igaz? Akkor végig se járhattátok, annyi idő alatt. Valahol kifelejtettetek egy szakaszt.
Évi: Mi sem találtuk, Edi.
Egér felkapja a fejét, Évire néz rökönyödve. Szünet
Egér: Azt hiszem, tudom, hol hagyhattunk ki egy részt...
Ed (Évinek, kezét széttárva): Majd megmutatjuk, hol van.
Csip: Ha esetleg valaki nem hinne nekünk...!

Tanár úr: Nos, összefoglalva a helyzetet, az alsó szinten van egy kétséges és egy még kétségesebb kapunk, a felső szinten nyilván ajtó nem vezet ki, de több ablak is nyílik a külvilágra. Ezek bármelyikén távozhatunk, feltéve, ha megoldjuk a magasság problémáját. A földszinten eddig nem láttam kijutásra alkalmas ablakot, csak azokat a lőrésszerű nyílásokat.
Ed: Láttuk: azon ember át nem préselődik!
Évi (Ednek): Ti könyököltetek odafent egy csomót, milyen magasan is van az? Ki tudunk ugrani?
Ed (fejét rázza): Vagy háromemeletnyi, és kő van alattunk. Nagyon veszélyes lenne. (A baloldali falra mutatva:) Ezen az oldalon meg egy ablakot se találtunk. De megpróbálhatunk leereszkedni. Kötelet, vagy egyéb erre alkalmas dolgot...? Senki nem talált? Lepedőket például...
Egér: Aha, egy ezer éves várban! Miért nem mindjárt bio-párnákat!
Csip (Egérnek): Fejezd már be!
Tánja (Csipnek): Kötél nélkül hogy mászunk ki, szupermen!
Évi (Csipnek): Ja, nagyon konstruktív vagy!
Hajnal: Hagyjátok már, inkább gondolkodjunk, mivel tudnánk kimászni az ablakon!
Tánja: Semmivel!
Ed: Ha így állsz hozzá, akkor...
Tánja: Úgy állok hozzá, hogy nem akarom összetörni magam, baj? Inkább azon gondolkozzunk, mivel törjük be az ajtót!
Csip: Ja, pártolom!
Hajnal: Fölösleges körök helyett inkább az újabb megoldáson gondolkodnátok! Az ablakon ki tudunk jutni!
Tanár úr: Pillanat!
Tánja: De az ablakon át legfeljebb a halálba...
Tanár úr: Pillanat! Egy kis figyelmet, lenne még itt pár lehetőség!
[Mindenki megcsendesedve vár egy mentő ötletet.]
Tanár úr (töpreng): Pillanat... pillanat... Végül is ez egy földvár.
Mindenki közbekiáltana, de Tanár úr intően felemeli a kezét
Tanár úr: Legalábbis annak nevezik. (Hajnalra mutat:) A helyi viszonyok mindentudó ismerője azt mondja, eredetileg ez földvár. Legfeljebb is a későbbiekben megerősítették egynéhány kőfallal. Ha megkeressük az építmény leggyengébb részét, arrafelé kiáshatjuk magunkat. (Hajnalnak:) Úgyis gyengék már a falak, nem?
Tánja: Ez jó! De mivel ássuk ki magunkat? Nincs semmink! Puszta kézzel...
Tanár úr: Akár a tíz körmünkkel is. Tudsz jobbat? De talán akad valamiféle segédeszköz, ha nem is a legmegfelelőbb. (Csipre mutat.) Akár a lovagi páncél darabjait is használhatjuk kaparáshoz...
Csip: Na én ahhoz hozzá nem érek többet!
Egér: Ki akarsz jutni innen, vagy nem?
Csip: Én ki, képzeld!
Tánja: Csak lusta vagy ásni, úgyhogy keressél csak kifogásokat, hogy...
Csip: Szálljatok már le rólam! Miért mindenkinek velem van baja ma?
[Hajnal és Tanár úr többször közbevágnának a vitának, még Mari is megszólalna, de szavuk elvész.]
Évi: Nem szeretjük, ahogy kiosztasz mindenkit, a nagy okos dumáddal!
Csip: Én? Engem oszt ki itt mindenki naphosszat, lassan meg se szólalhatok!
Ed (csendesen): Én csak kőfalat láttam, mindenhol.
Szavára mindenki elhallgat
Tánja (kisvártatva): A padló! Csak odafent kő, idelent egy csomó helyen föld! Ha a fal mellett leásnánk, megkerülhetnénk!
Tanár úr: Ragyogó.
Csip: Na ne, ki tudja, milyen mélyen van beásva a fal!
Tánja: Mindent egyből olyan jól le tudsz szólni!
Csip: Ja mer' alapozásról még nem hallottál? (Edhez:) Mit szólsz, Ed?
Tánja (vele együtt): Ed?
Ed: Igaza van Csipnek. Nem tudhatjuk, hol milyen mélységig vannak kövek - lehet, hogy pont a legrosszabb helyen kezdünk ásni. Végül is, ugyan idebent föld van, de odakint kő látszik az ablakok alatt! Ki tudja, hány méteres üreget kéne ásnunk, lefelé, oldalra! Inkább az ajtó. Valamelyik.
[Többen bosszúsan reagálnak ez utóbbira.]
Ed: Találnunk kell egy megoldást. Szóval döntsük el valahogyan, mit fogunk csinálni! Szerintem az ajtó megér még egypár próbát, mielőtt kaparni kezdjük a falat. Jó sok lim-lom van mindenhol, ha használjuk az eszünket, csak sikerül kifeszíteni valamivel ezt itt! (A kapura mutat.)
Tánja: Bohóckodás - meg se moccan! Én megyek ásni.
Ed: Ugyan, ne csináld, Tánja!
Tánja: A kapukidöntésnél amúgy sem tudom, hogy veszitek hasznát a gyengébb nemnek.
Csip: Viszont titokban ásóbajnok vagy!
Tánja: Csip, fogd már be! Azzal, hogy izélsz itt mindenkit...
Egér (Tánjának): Ne haragudj, azért elég érdekes elképzelni, amint megmozgatsz három tonna földet egy rozsdás lábszárvérttel.
Tánja: Talán, ha segítenétek!
Csip: Én inkább használom az agyamat a kapunál.
Tánja: A midet?
Tanár úr (elébe vágva az újabb marakodásnak): Azt hiszem, Tánjának is, Csipnek is igaza van. Ha nem akarunk itt meghalni, akkor kell egy lassabb, körülményesebb, de biztosabb megoldás a kijutásra.
Ed: Én egyáltalán nem érzem biztosabbnak a kiásós módszert, Tanár úr. Sőt...
Tanár úr: Nos, Ed, minél több tervünk van, annál több a lehetőség, s annál biztosabb a siker végül. Gondolom, nem akarunk itt éjszakázni - úgyhogy nem ártana nekilátni! Az ablakon át való távozás lehetőségét is tartsuk fent, végszükség esetére...
Ed: És vegyük figyelembe, hogy van még egy kapunk!
Tanár úr: Mondogatjuk ezt, fiam, miközben egyikkel sem tudunk kezdeni semmit. A földet legalább meg tudjuk mozgatni a túloldali termek valamelyikében. Javaslom, ne is húzzuk az időt.
Tánja (felpattan): Ez a beszéd! (Megragadja Évi kezét, s magával rángatja.) Gyere, Évi, megmutatjuk ennek a sok lusta hímnek, mennyit haladunk egyetlen óra alatt. Ők meg csak döngessenek itt (nevet), hátha kinyitja kintről valaki...
Csip: Sok sikert! Remélem, felkészültetek rá (crescendóban üvölt utánuk), hogy egy kísértetkastélyban fogtok éjszakázni!
Tánja és Évi el
Ed: Nem hagyhatjuk Éviéket így, védtelenül kóborolni, amíg nem tudjuk, van-e itt valaki.
Tanár úr: Igaz. Csip, utánuk mehetnél, vigyázni rájuk. És persze segíteni...
Mari: Harminc centit nem ásnak le és a nyelvük ki fog lógni.
Csip: Én maradok kaput dönteni! Ha kalandozni vágynak... (Széttárja karjait.) Mellesleg marhára nem tudom elhinni, hogy itt élő emberek vannak. Legfeljebb kísértetek. (Vihog.)
Tanár úr: Nos jó. De azért elkél ott a férfierő, ha már nem is a régi - én megyek ásni. (Elindul.)
Hajnal (utánaszól): Tanár úr, mi Marival kereshetnénk alternatív kijutási módokat. Végigvesszük az összes ablakot, és... (feláll, töpreng) idegenvezető létemre csak most jutott eszembe, hogy a váraknak általában vannak titkos alagútjaik, melyek a külvilágba vezetnek.
Tanár úr: Ragyogó! Egy újabb lehetőség.
Hajnal: Ugyan ezek idővel beomolhatnak, ha nem gondozzák őket, de azért a lehetőség megvan. (Mindenkihez:) Tehát mi átnézzük az egész várat, keresünk további szerszámokat (Edre néz) mindkét feladathoz, valamint további ablakokat fent és lent. Meg persze rejtekajtókat.
Tanár úr: Csak ismételni tudom magam, Hajnal: Ne menjetek, khm, erősítés nélkül.
Mari (legyint): Hidd el, nem lesz itt semmi gond. Ha lakik itt valaki, az csak a nyugalmát akarja biztosítani. Örülni fog a lehetőségnek, hogy kiengedhet bennünket, és újra egyedül maradhat.
Tanár úr tétovázik, mire Hajnal ormótlan bozótvágó kést húz elő hátizsákjából
Hajnal: Ha esetleg Mari feltevése tévesnek bizonyulna.
A fiatalok összenevetnek. Tanár úr végül gondterhelten rábólint, s el.
Hajnal elindul, leeresztett késsel a kezében
Mari (lassan, kelletlenül követi): Hurrá! Alig vártam, hogy megint körbekirándulhassam ezt a bűztanyát. (Vállára rántja a zsákját.) De ebbe a terembe vissza nem jövök még egyszer!
Csip: Hacsak ki nem nyitjuk a kaput...
Mari (megáll, lassan rábólint): Hacsak.
Mari és Hajnal el
Ed: Akkor, uraim, lássunk hozzá...
Csip: Na, Egér, mintha élnél! Megmozdulhatnál végre egy kicsit!
Ed: Kezdetnek nekifeszülünk hárman, egyszerre - gyengítjük egy kicsit, mielőtt Hajnal kerít valami szerszámot!

Negyedik szín
a Kastély egy szélső, földpadlójú termében

[Berendezetlen, szürke helyiség, mindössze egy csonka asztal áll hátrább. Bal szélen a bejárat, jobb szélen a fal, melyen át kijutni remélnek.]
A fal egy helyt gyenge. Mellette vastag fémrúd áll ki a földből.
A Kos a színen, láthatatlanul, a "Föld alatt", ahol ásni fognak.
Tánja be. Félénken, óvatosan tekintgetve közelít. A lovagi vért súlyos darabjait cipeli karjaiban, láthatóan erőlködve.
Nyomában Nézely be
Tánja (leborítja a fal mellé a rozsdás páncéldarabokat, szuszog): Így ni! Ezzel kikaparom magunkat. A sok teszetosza, málészájú...
Paskolgatni, nyomkodni kezdi a földet, ujjaival kaparászni, majd a falat is. Nevet
Tánja: Majmok! Simán kijutunk. Ez csak föld! Itt meg még a fal is gyengébb. Még ma kint leszünk!
Válogat a páncél darabjai között, majd egy fel nem ismerhető darabbal próbaként kaparászni kezdi a padlót, a vasrúdtól nem messze.
Közben fütyörészés hallik odakintről, majd a Munkásó be
[Ruhája egyszerűbb, mint a többieké: bő nadrág, kockás ing, munkavédelmi sisak. Két hatalmas, súlyos csupafém ásólapátot is hurcol vállain. Tán zene is kíséri lépteit.]
A Munkásó: Rajta hát, munka vár, a szükség most tettre hív - rest az, ki ilyenkor a Sors kegyére vár: sarokban ül, tétlenül ...állát vakarja... s nem a földet kaparja - tíz körömmel is akár.
Tánja (ásni kezd, de túl közelre szórja a földet): Naná. Úgy sosem fogunk kijutni.
A Munkásó (földre támasztja ásóit): Ha harsány a dalom, serény a munka, s meglesz a jutalom, mindünknek, holnapra. Dolgozni, ím, egyként érdemes és habár sosem kellemes, velem csak nyerhetsz, s nyerni mindig jó; kit a BölcsŐ így nevezett el, én vagyok: a Munkásó.
Átnyújtja egyik ásóját Tánjának, másikat a földre dobja.
Tánja átveszi, s azzal dolgozik tovább
A Munkásó (Nézelyhez): Szervusz Nézely, víg koma! Előmerészkedtél hát? (Hátbaveri avagy oldalba könyököli a másikat.) Nos, persze, nem láttuk ...ŐT már oly rég óta, igaz-e! (Tánjára nézve, de továbbra is Nézelyhez:) Fájlalom sorsod, öreg barátom, de úgy hiszem: megrontójához hamarost ismét szerencsénk lesz. (Szünet.) No, de miért csak ez egy felel buzdító szómra, hol marad hát a többi - szavamra, filozofál az a sok ostoba, igaz-e, Nézely? Még mindig el nem hagyhatták a főcsarnokot, ott ténferegnek egyre, sült galambot lesve? Mondd csak, mondd csak, hol késik a segítség e kisasszonynak?
Nézely a szín bejárata felé mutat.
Tanár úr be
Tanár úr: Helló, lányok, itt jön a felmentő sereg!
Tánja megáll a munkával egy percre. A Munkásó felemeli a másik ásót, s dolgozni kezd
Tánja: Na végre! Már azt hittem, tényleg egyedül kell kiásnom magunkat.
Tanúr úr: Ugyan-ugyan. Azt azért nem várjuk meg! Évi hova lett?
Tánja: Visszament a cuccokért.
Tanár úr: Nem szeretem, hogy védtelenül kóboroltok ebben a... (Megakad a szeme az ásókon.) Hát ezek meg honnan vannak?
Tánja (egy másodpercig nem érti): Öh - hiszen abból a teremből hoztam... na, tudod, ahol találtuk őket...
Tanár úr: Az ásó, a kezedben! Azt honnan szerezted!
Tánja (bizonytalanul): Ja, ezt? (Szünet.) Itt találtam.
A Munkásó: Örülj, hogy van, s kezdd használni szaporán! Hol a dolgos kéz tettre kész, szerszáma is mindig akad.
Tanár úr (kezét összecsapja, dörzsöli): Príma! (Feltűri ingujját.) Csodálatos fejlemény.
Tánja: Méghogy csodálatos! Dög nehéz!
A Munkásó átnyújtja ásóját Tanár úrnak
Tanár úr (vizsgálja): Persze, hiszen csupa fém. (Megütögeti a nyelét.) De legalább tartós. (Megakad a szeme a földből kiálló fémdarabon.) Ez meg mi? (Vizsgálgatni kezdi, kaparássza az ásóval.) Egy "A" betűt látok rajta! (Mozgatni próbálja, de persze a fém nem enged.)
Tánja (nézi a fémet): Észre sem vettem. Ássuk ki!
Tanár úr: No-no! Akkor sokkal lassabban haladnánk - folyton óvatoskodni kellene. Első a kijutás, aztán a kincskeresés! Oldalról úgyis aláássuk majd...
Ásni kezd, Tánja is nekigyürkőzik.
A Munkásó felkap a földről egy darabot a vértből, s azonmód munkához lát ismét - fél térden állva kapar
A Munkásó (keze szaporán jár, lihegve): Ami azt illeti, te tudós elme, akit itt mindenki Tanár úrnak szólít, a jó munka közben azért beindíthatnánk eszed olajozott kerekeit! Feltalálhatnánk a módot, hogyan áshatunk ide legkönnyebben kijáratot. Mert bár e járat szélessége mindenképpen embernyi kell legyen, hossza cseppet sem közömbös. Bolond az, ki oly munkára vetemedik, mely hiába várja, miközben ezer más dolga akadna széles e világba' - s mind hasznosabb. Csak a bolond épít hidat önmagának - mikor által is úszhat.
Tanár úr megtorpan a munkában
A Munkásó: Pillanat, pillanat. Nézzük csak azt a falat.
Tanár úr óvatosan ütni-kaparni kezdi a falat maga előtt az ásó hegyével, s hamarosan kőbe ütközik
Tanár úr: Ez terméskő. Meg kell kerülnünk alulról.
Újra ásni kezd, de most Tánja torpan meg
Tánja: És ha át tudnánk ütni? Ezekkel a bazi ásókkal? Pont azért kezdtem itt dolgozni, mert olyan gyenge volt a fal is - és te azt mondtad, talán a falon át is kijuthatunk!
Nézely el
A Munkásó: Átütjük az ásóval a falat! Por repked, kő szakad! A Kosnak való feladat ez, nem a Munkásónak. Egy kínálkozó alkalommal tán segítségük is hívjuk majd. Addig ássatok csak tovább.
Tanár úr (rálegyint): Ugyan, a fiúk még a kapuval sem boldogulnak, nemhogy ezzel.
Tánja mérgesen, teljes erővel belecsap a falba az ásóval.
Fehér por zuhog mindenfelé, s belemegy Tánja szemébe
A Munkásó: Fejjel a falnak, a Kos nem is jár messze! Nézely tán épp őt üdvözölte.
Tanár úr (ledobja az ásóját): Gratulálok! Mutasd... (Megnézi Tánja szemét.) Pont ez hiányzott, mikor úgyis olyan roppant készleteink vannak ivóvízből, még pazaroljuk szemkimosásra. (Elengedi Tánja fejét, de előtte még megrázza két kezével:) Használd a fejed máskor!
A Munkásó (felveszi Tánja ásóját): Különben elpocsékolsz vele két kezet. Pedig sok kéz, hamar kész: nagy bölcsesség, szűk dióhéjba szorítva.
Tanár úr: Menj, mosd ki, ha tudod, és keresd meg Évit - legalább ő segíthetne. És ne váljatok szét!
Tánja, fél szemét fogva, el
A Munkásó (megböki Tanár urat az ásóval): Munkára, hé, szakadatlan, hisz haragudni kár - a harag nem jó szövetségesünk, láthattad már.
Tanár úr (végül újra ásni kezd, dohogva): Így nem leszünk kész soha. Egységben az erő! Kellenek a többiek is, mind. Csak ne lennének olyan fafejek! Mindig, mindent jobban akarnak tudni. Sosem hallgatnak az emberre. Soha. Lefogadom, ökörködésbe fulladt a kapunyitási akciójuk. Nem értik meg, hogy itt fogunk szomjan pusztulni.
A Munkásó: Az ész járása csak addig arany út, míg a tetteket szolgálja. Elmélkedj a tettvágy javára hát, s ne rovására. Legyen a szív mindig kész, hogy szerszámot ragadjon a kéz, elméd pedig karodat irányítsa.
Tanár úr ásója nyomán egyszerre előtör a földből a Kos, mint ki eddig ott feküdt eltemetve. Keresztülfut a színen, s el
[Szürke köpenyt - de nem palástszerűt, mint a többiek! - és fekete nyakkendőt visel. A lábán fekete bakancs.]
[Fényváltozás és zenei hatás jelezhetik az esemény különleges voltát.]
A Munkásó (félre, a közönségnek): Nocsak, nicsak, mit látok, a Kos, ím, visszatért - s e perctől, attól félek, a lét lesz majd a tét!
Tanár úr (zavartalanul): Node mást nem tehetek, ásnom kell tovább. Hiába is jártatnám a szám... majd jobb belátásra térnek. Addig dolgozunk ketten, vagy hárman - több ásó úgysincs.
A Munkásó: Ez a beszéd, emberfia. Ki hallgat rám, nem vesztes az soha. (Ásás közben danászik.) "Velem csak nyerhetsz, s nyerni jó; én vagyok: a Munkásó. Harsány a dalom, serény a munka..."

Ötödik szín
egy emeleti hálóteremben

Célszerűen a karzaton berendezve, egész a második felvonás végéig. Bútorok a falak mentén, több szekrény, esetleg kárpit, a földön szőnyeg. Jobboldalt kis asztal, háromlábú székkel, hátrább hintaszék, a közönség felé fordítva. Bal oldalt egy hatalmas baldachinos ágy, rengeteg ágyneművel, megsárgult csipkékkel. A hintaszék mögött egy ablak is látható - melyen át úgy tetszik, örök homály honol odakint.
Éjnén a színen.
[Éjfekete csipkés-fodros köpeny rajta, és fátyol fején, mely haját takarja s vállára borul.]
Mari és Hajnal be
Mari (Hosszabb beszélgetés folyományaként szólva): Na, most mondd meg, Hajnalkám... Ki akarta azt is, hogy ide bejöjjünk, ki akarta?
Hajnal: Jól van, persze, hogy nem én akartam! Nem arról van szó, hogy ki akarta, hanem hogy az én felelősségem! Úgy viselkedtem, mint egy iskoláscsoport. (Fejét rázza.) Menjünk be a várba, micsoda jó kis kaland, micsoda izgalmak! (A közönséghez fordulva, de továbbra is Marihoz szólván:) Soha életemben nem voltam itt, fogalmam sem volt, mi van idebent, azt viszont tudtam, hogy összedűlőben van, mégis behoztalak ide titeket! És most nem tehetek semmit... Ahelyett, hogy mindenki egy emberként dolgozna a kijutáson, ezen az eszetlen helyen máris egymásnak ugrottatok - (Marihoz fordul ismét:) te is, Marikám, nem hallottad még, hogy okos enged? És most két oldalon, két különböző dolgon - piszmognak! Piszmognak annak ürügyén, hogy "kettős lehetőség". Én meg itt állok és siránkozok tétlenül - pedig én tehetek mindenről. Persze, nem azt mondom, hogy nekem mindent tudnom kellett volna előre - de enyém volt a felelősség!
Mari: De most egy kicsit ne az idegenvezető szemével nézd, végül is mi nem vagyunk idegenek, hanem... (Éjnén megérinti, mire eláll a szava, körülnéz.) Hát ez meg?
Hajnal: Mi az?
Mari: Nem látod? Ez meg hogy maradt meg ilyennek?
Hajnal: Mi a bajod vele? Egy hálóterem.
Mari: Bajom? Bajom? A világon semmi! Hiszen ez egy... egy hálóterem...
Éjnén: ...melyet épp neked találtak ki!
Hajnal: Büdös van. Záptojásra hasonlít, vagy inkább... valami még rosszabbra.
Mari tétován áll. Hajnal sebesen kutatni kezd a helyiségben titkos ajtó után
Éjnén (felhördül): Nincs büdös! A levegőt átjárja kellemes illatom... (Marihoz:) Te meg nem hallasz, drágaságom? (Csábítóan udvarolja körül Marit.) Gyere, helyezd magad kényelembe! (Az ágy felé tessékeli Marit.)
Mari hirtelen ledobja hatalmas zsákját, s hasalva lehuppan az ágyra. Éjnén kacag
Hajnal (megmosolyogja): Na mi az, már nem félsz a tetvektől?
Mari (nevet): Tetvek, itt? Rég éhenhaltak!
Éjnén (odafut az ágyhoz, s szenvedéllyel suttogja Marinak): Én is, én is éhenhaltam már! Nélküled a lét annyira fáj! A szó, amely megnevez... Mondd ki! Mondd ki hát! Mondd!
Mari (Hajnalnak, megzavarodva): Én, tulajdonképpen...
Éjnén, úgy tetszik, aléltan rogy az ágyra Mari mellé
Hajnal: Na? Az ablak...?
Éjnén hirtelen ülésbe pattan, s Mari láthatólag újfent kezdi jól érezni magát
Mari: Mi van vele?
Hajnal: Na mi?
Éjnén: Az én ablakom! Hagyd csak békén, Hajnalcsillagom!
Mari: Mi van az ablakkal? Pont jó szögben esik be rajta a fény! (S közben hentereg egyet az ágyon.)
Hajnal (sóhajtva az ablakhoz lép, s kinéz): Megbeszéltük, hogy a te dolgod végigvenni az ablakokat, hogy melyik lehet alkalmas "vészkijáratnak", utolsó lehetőségként. Én pedig a tárgyakat mérem fel, az eszközöket keresem a többiek munkájához. Ha már segíteni nem nagyon tudunk nekik, ugye...
Mari: Csak azt ne mondd, hogy túlkoros vagyok!
Hajnal: Mi ütött beléd, Marikám?
Éjnén (Marinak): Meg se hallgasd! Még oka sincs rá, hogy kötelet vessen rád! Megköveteli, hogy visszafogd magad, csak mert erre tanították!
Hajnal: Éppenséggel, gondolom, nem szeretnéd a földet kaparni egy sisakrostéllyal. Egykettőre megmakacsolná magát a fájós derekad.
Mari (nyújtózik az ágyon): A derekamnak egy kis mozgás csak jót tenne!
Hajnal: Hát akkor menj ásni, Tanár úrék biztos örülnek minden segítő kéznek...
Mari (sóhajt): Egész nap túráztunk. Fáradt vagyok. (Szétvetett karokkal, hanyatt fekszik az ágyon.)
Hajnal: Már nem sok van hátra az épületből - sajnos. Hisz eddig semmi... Na gyere!
Éjnén: Menj, ha akarsz, Hajnalcsillag, de őt most már békénhagyjad! Nem látod, hogy pihenésre van most vágya, kényelemre, vetett ágyra? (Marihoz:) Te pedig, édes szívem, csak ne hajszold magad halálra.
Mari: Menj csak. Én újból átkutatom ezt a szobát.
Hajnal: Átkutatod?
Mari: Át én, felfedezem töviről hegyire! (Fejét egy párnára hajtja.) Azután követlek, és befejezem az ablakvadászatot.
Hajnal lassan széttárja karját, s aztán el
Éjnén: Befejezed? Hát nem hallgatsz rám?
Mari: Dehogynem! Már be is fejeztem! (S magára ránt egy dunyhát.)
Fennhangon összekacagnak

Hatodik szín
a Középső Teremben

Üres helyiség, középen méteres kockával, mely mintha a padlóból nőne ki.
[Mélykék fények. Esetleg zene jelzi a hely különleges voltát, hatalmas láthatatlan erők jelenlétét.]
BölcsŐ a színen: a kocka belsejében, láthatatlanul.
Hajnal be. Körüljárja a helyiséget, vizsgálódik, majd lerogy a kocka szélére. Szünet.
Ed be
Ed: Téged kerestelek, Hajnal. Találtatok valami szerszámot: hosszú rudat, hegyes vasat, ilyesmit?
Szünet. Végül Hajnal lassan szól, de ülve marad
Hajnal: Marinak van igaza: itt még a tetvek is éhenhalnak. (Keserűen nevet.) Ez a vár egy kripta. Még egy csótányt se láttam, hangyát, semmit.
Ed: Mit keresnének itt a hangyák? Ha nincs mit enni? És honnan lenne?
Hajnal: Ed, én sokat járom a természetet, és egy dolgot régen megfigyeltem: az élet utat tör magának. Ha hagyják, kitölti a szabad teret. (Ed felé fordul.) Ahogy mondod: itt "nincs mit enni". Mari is ezt mondta, igaz, másképpen, de fején találtátok a szöget. Még gyomnövények sem virulnak a sarkokban! Találtunk Marival odafent egy hálószobát...
Ed: Stimmel, láttuk Csippel, de iszonyú büdös volt ott.
Hajnal: ...tele volt régi, ócska szövettel: iszonyú porfészek. Semmi sem alkalmas kötélnek, minden lyukacsos, feslett, gyenge, szakadt. Mégis, egy árva molylepkét sem láttam. Sehol semmi jele életnek.
Ed: Várj csak! (Magában álmélkodik, majd kiböki:) Pókok vannak! Lenniük kell, mert több helyen pókhálókat találtunk!
Hajnal: Észre sem vettem.
Ed (fintorog): Mi szakítottuk át őket Csippel, úgyhogy muszáj volt észrevennünk.
Hajnal: De hát mi ez a hely?
Ed (Hajnalt idézi, persze pontatlanul): "A turisták álma, a kirándulók kedvence!"
Hajnal (elfordul, kelletlenül mosolyogva): Inkább azt mondd meg, hogy haladtok a kapuval...
Ed: Sehogy. Egér és Csip most vizitelik a másikat. Minthogy az kifelé nyílik, hátha... (Gondterhes szünet.) Éviék tovább haladtak a gerenda mellett is, óvatosan ásva. Találtak rajta egy R betűt is, de semmi több.
Hajnal: Biztos?
Ed: Továbbástak mellette ugyanennyit (kezével mutatja a két arasznyi távot), de nincs következő betű, csak egy horpadás. A lányok nyavalyogtak is, hogy ki kéne ásni, de Tanár úr azt mondja, akár öt méter hosszú is lehet.
Hajnal: Azért megpróbálkozhatnának vele...
Ed (töpreng egy pillanatig): Nem, azt hiszem, Tanár úrnak igaza van. Könnyen lehet, hogy felesleges munka lenne. Bizonytalansági tényezőnek már ott a kapunyitásunk...
Hajnal: Hátha azt a gerendát fel lehetne használni a kapu feszegetésére, vagy szétverésére, vagy...
Ed: Erre én is gondoltam! De nem éri meg a ráfordított munkát - valószínű, nem jutnánk vele sokkal többre, mint akár az ásók nyelével. (Újabb gondterhes szünet.)
Hajnal: Azt nem értem, miért nem engem szidtok mind. Inkább, mint hogy folyton egymásnak essetek... Én vagyok "a környék szakavatott ismerője", ezerszer túráztam erre, fent a hegyen, a kastélyban három nyelven lököm a dumát a szájtátiaknak, akikben persze semmi nem marad meg belőle. Ennek a várnak viszont soha a közelébe sem jöttem! Olyan kopár, olyan szomorú körülötte az egész hegyoldal...
Ed: Ha nem változik sártengerré a tegnap éjjeli zuhétól a tölgyes lejtő, akkor persze arra jövünk le, és nem kerülünk ide.
Hajnal: De ha már így alakult, a vár árnyékában, odakint kellett volna megvárnunk, amíg alábbhagy az eső! Látod, fél órán belül elvonult a vihar, mi meg azóta is itt vagyunk, s jó esélyünk van rá, hogy itt is éjszakázunk. És ezért én vagyok a felelős.
Ed: Nagy dolog, legalább elmondhatjuk, hogy ez is megtörtént! Szerintem itt rajtad kívül mindenki kalandnak fogja fel az egészet.
Hajnal: Legfeljebb ti, fiatalok. Tanár urat például nagyon is aggasztja a helyzet. (S közben tüntetőleg megemeli bozótvágó kését.)
Ed: Ifjúak és bohók vagyunk! (Nevet:) Nézd meg az öreg Marit, ő is milyen lazára veszi. Találkoztam vele, és mondta, hogy...
Hajnal (közbevág): Találkoztál vele? Végzett már az ablakokkal?
Ed: Biztosan. Letanyázott abban a bűzös hálószobában. (Szünet.) Na és ő mondta, hogy...
Hajnal (mindannyiszor közbevág): Micsoda?! Még mindig ott hentereg? Ha csak ránézek arra az ágyra, asztmában halok meg...
Ed: Nem fetrengett, pakolt éppen. És mondta, hogy...
Hajnal: Pakolt? Mit pakolt ott?
Ed: A cuccait, a szekrénybe. (Vigyorog.) És mondta nekem, hogy...
Hajnal (felugorva, a közönségnek): Becsavarodott! (Ednek:) És szerinted ez vicces? (Azonmód visszarogy.) Megbolondult vénségére. (Szünet.) Mit mondott Mari?
Szünet, Ed gondolkodik
Ed: Elfelejtettem. (Szünet.) Nem fontos. Arról jutott eszembe...
Hajnal (közbevág): A fenébe is, elég volt! Verjétek szét azt a kaput, és rúgjátok porrá, és tapossátok a földbe, és...
Ed (indulni készül, s nevetve tiszteleg): Meglesz, főnök.
Hajnal: ...és takarodjunk innen, minél előbb!!!
Ed (elkomolyodik, bólint): Rajta vagyunk, elnökasszony. (Elviharzik.)
Ed el.
Hajnal gondterhelten ücsörög tovább, majd felkel, mint aki megsejtett valamit. Szembefordul a kockával, lassan hátrál.
BölcsŐ előtör a kockából
[Tengerszín (sötétzöld, esetleg sötétkék), palástszerű köpenyt visel. Szakálla lehet.]
[Hang- vagy zenei hatással, enyhe fényváltozással kísérhető a jelenség.]
BölcsŐ: Fény vetül a sötét földre, sápadt köre egyre nő; a zord káosz, bár évmilliárdos, egy perc alatt illan el. Szavak nélküli okos csend, belátás reggele virrad fel. Ne kutass! Majd kereslek én, hogyha eljön az idő. Türelmed jutalma én vagyok: a BölcsŐ. Ezer kaland és fájdalom, alázattal tűrt rágalom, álmatlan éjszakák, tévelygő nappalok - elvezetnek végül hozzám. A kezdet, az örök fény glóriám: a lét ára, s jutalma egyként. Vakítón ragyogja be az egyént, és sötét ragyogással tölt fel engem. Egy látomással ölt alakot bennem: s szellem születik a fényből mindahányszor. Menekülj tőlük, mert áldásuk: fejedre átkot szór. Mind hamis, mind csábít, becsap és kerget: csak én vagyok az igaz, az egyedüli kezdet - kit meg nem érinthetsz soha! Az én szavam hallik mostantól: a foghatatlan csoda.
Hajnal: Végre! Már vártalak! Hol maradtál eddig? (Elindul BölcsŐ felé.) A többiek kezdenek sarokba szorítani minket. Olyan furcsák: meg sem ismerem őket. Olyan erősek.
BölcsŐ: Ne keresd a szellemeket, maradj tőlük távol. Nevük által uralhatja csak őket a bátor.
Hajnal: A nevükre, a nevükre vagyok kíváncsi, a többi szellem nevére! És főleg arra, hogy mit akarnak tőlünk.
BölcsŐ: Hatalmat, erőt, életet... húsból való testet.
Hajnal: Tudom, tudom. De mit tehetnék ellenük, ha a nevüket sem ismerem?
BölcsŐ: A halhatatlan fölött halandónak hatalma nincsen. Áldása fejedre átkot szór: maradj hát tőle távol.
Hajnal: Mi lesz a többiekkel?
BölcsŐ (Széttárja karjait, ruhája szárnyakat varázsol oldalához): Ha haditervet szőni vágy a kedved, a Mertkör fiam bármikor segít neked. Ismer ezer fortélyt, trükköt és cselt. Adhat tanácsokat...
Hajnal: Nem akarok sokat. Nem kellenek tervek, (kérlelve fordul BölcsŐhöz) csak egy bölcs gondolat, hogy a többieknek segíthessek innen kijutni.
A Mertkör be
[Szokásos villámsebességével ront be a színre kétoldalról, s egyik teste Hajnalt, a másik BölcsŐt járja körül, majd egymás körül pördülnek, helyet cserélnek, s így tovább... Csak ritkán állnak meg.]
A Mertkör (mindkét teste): Úgy, hát ötletek kellenek? (Innentől felváltva beszélnek testei, az egyik Hajnalnak, a másik BölcsŐnek): Tervek, ideák, gondolatok, logikus következtetések? Serényen érvelni támadt tán kedve az észnek? Bizonyítani vágy egyet, s annak ellentétét ugyanakkor; megmagyarázni negyedszer, megcáfolni harmadszor! Hetedszer átformálni, ötödször megvizsgálni, hatodszor újra, fejjel lefelé feltalálni, s nyolcadszor, esküdnék, (kórusban:) úgy röhögünk majd mind, (ismét felváltva:) hogy szíved feledi is már a kínt, melynek enyhítését eszednek feladatul adta; (kórusban:) én vagyok: a Mertkör, (felváltva:) a teljes, a tökéletes logika. És több is ugyanakkor, "a körök ura": mert...
Hajnal (belevág): Ismerlek jól, ismerlek rég.
A Mertkör (egy pillanatra megtorpan, s szava ettől súlyt kap): Hát nevezd meg, mily cselt szőttem máris ellenetek.
Hajnal: Cselt, te, ellenünk? Mióta itt vagyunk?
A Mertkör: Mióta kastélyunkban tébláboltok, s kijáratért ácsingóztok. Játszani sem akartok velem, (BölcsŐnek:) ím, a vendég oly szemtelen, modortalan, és semmibe vesz mindünket. Javaslom, dobjuk ki őket.
BölcsŐ: Jól tudod, csak ők szabadíthatják ki önmagukat.
A Mertkör: Tanácsot adok hát mindüknek.
Hajnal: Adj tanácsot most nekem! Hogy szabadulhatnánk ki?
A Mertkör (BölcsŐnek): Hallottad ezt, BölcsŐ? Ily könnyű lesz a búcsú? Hiszen meg kell adniuk a fénynek, ami a fényé (BölcsŐre mutat), s a sötétségnek, ami a sötétségé. (Háta mögé mutogat cinikusan, a szín kijárata felé... majd Hajnalnak, másik testével): Halld hát, te halandó, csipetnyi tréfát játszottam Csippel.
Hajnal: Sejtettem! Ő volt az.
A Mertkör: Nem, nem! (Csak egyetlen pillanatra torpan meg, aztán ismét helyet cserél két teste, s a másik folytatja:) Nem Csip tette, hanem én.
Hajnal: Csip találta ki az egészet, hogy ránk ijesszen.
A Mertkör: Senki nem tudhatta, még Ed sem vette észre. A mutatvány oly mesterien sikerült... hah, néha túlszárnyalom önmagam. (Másik teste:) De inkább ne nyíljon a szám Éjnén szavaival többé, ki most az öreg Marit csábítja el odafent, úgy tetszik, végleg.
Hajnal: Éjnén...
A Mertkör: Bizony ám, Éjnén az, szavam rá a garancia. Mi szól belőlem, az a tiszta, hibátlan logika. (Másik teste:) A jóasszonyt nem kapjátok többé vissza. (Együtt:) Legalábbis nem eredeti formájában...(Vihognak.)
BölcsŐ: Legidősebb fiam lakomát tervez...? (Hajnalnak:) Mostantól a cselekvés ideje ez; ím, vissza is vonulok. A Mertkör szavaiból majd okultok. De hogy elmédet össze ne zavarja, a Munkásót bízom meg: felügyelni legyen gondja.
A Munkásó be
A Munkásó: Igen, BölcsŐ? Tettre készen, frissen jelen, a parancsodat leső, a víg...
A Mertkör: ...Munkeső! A nyughatatlan.
BölcsŐ: A Munkásó, a túlhajtott hajthatatlan. (Szeretettel átkarolja a Munkásó vállát.) A MertKör lesz a szándék, s te leszel a tett, ő mondja meg mit, s te, hogy hogyan lehet.
A Mertkör (a Munkásónak): Cselekedni fogunk, az idő eljött: ütni kell, pici Munkalapács!
A Munkásó: Hajnal lesz majd, ki nevünkben üt, nem az, ki kaput dönt, s nem az, aki ás.
Hajnal: Én mit tehetnék? Mindenki megy a saját feje után!
BölcsŐ: A fejekben kell, ím, közbeavatkoznod. Hisz úgy tátongnak rajtuk a lyukak, mint a sajton. Szavakat csöpögtetsz beléjük két lyukon, s figyeled az eredményt egy harmadikon. Ne félj, a Mertkör elvégzi a legtöbbet. Neked csak... kívülről kell segítened.
BölcsŐ el
A Mertkör (testei felváltva): No lássuk: egységet kell teremtenünk köztük. Ez az alap, ez nem is vonható kétségbe. S a tettek által jutnak majd ők egységre.
Hajnal: Hogyan?
A Munkásó: Egyik földet önt, másik kaput dönt. Egy a talajt túrja, más az ajtót rúgja. Segíthetnek egymáson! Izom izmot szolgáljon.
A Mertkör (hátbaveri a Munkásót): Jól mondod, Munkapáló fiam. Az lyukat mélyít, és földet termel, a másik látszólag nem csinál semmit...
A Munkásó: Hanem csak a kapu belsejében láthatatlan mételyként bomlasztja (Két mutatóujját egymásba kulcsolva jelzi:) - nyik-nyik-nyik - az apró kötéseket.
A Mertkör: Hanem az ásásnak egy helyt otromba tárgy a gátja!
A Munkásó: Valami gerenda, ostoba betűkkel összefirkálva!
A Mertkör: Mondd csak, Hajnal, mik azok a betűk?
Hajnal: "A" és "R" a jelük.
A Mertkör: Mondj egy szót, mely e betűkkel kezdődik!
Hajnal: De nincs több betű, nincs tovább!
A Mertkör: Bízd csak ide!
A Munkásó: Mondj egy szót!
Hajnal: ...arany. (Mosolyog.)
A Munkásó: Mit gondolsz, mióta pihen ott az az ócska?
Hajnal: Legalább négy-ötszáz év óta.
A Mertkör (megáll, közel hajol Hajnalhoz): Latinul, latinul! Latin szót keress!
Hajnal (tétovázik): Latin, várjunk csak... Ar..., Ar...
A Mertkör (másik teste): A Kos! Aries!
A Munkásó tenyerébe csap a Mertkör mindkét testének
A Mertkör (eközben, egyik testével): Megcsináltuk! (Azután másik testével, Hajnalhoz:) Mindent megértettél? (Majd előző testével befogja Hajnal száját, s nevében felel:) Tökéletesen megértettem. Az egységet még ma megteremtem. (Elengedi Hajnalt.)
Hajnal (nevet): Nem is olyan nagy dolog.
A Munkásó (olyan erővel vág Hajnal vállára, hogy a nő feljajdul): Rajta hát, munka vár, a szükség most tettre hív - a pártos az, ki ilyenkor a Sors kegyére vár: sarokban ül, egyedül...
A Mertkör (közbevág): Hegedül!...
A Munkásó: ...állát vakarja... s nem az egységet akarja - tíz körömmel is akár.
Közben mind el

Hetedik szín
a Kastély főcsarnokában

A táskák s egyéb holmik már nagyrészt eltűntek. Helyettük ide is beköltözött a lovagi páncél egypár darabja.]
Ed, Csip és Egér be. Keresztülrohannak a színen, és teljes erővel nekiugranak a kapunak.
Egér testtel, Ed ököllel, Csip lábbal megy neki.
Hatalmas döndülés, a kapu meginog, de utána ismét szilárdan tart. Csip még rávág egyet-kettőt.
Mind el, egyként, szótlanul.
Szünet, majd újra berontanak a fiúk, lejátszódik az iménti esemény. Csip káromkodik is
Egér: Várjatok, nem jó, várjatok! (Liheg.) Mind vállal kéne nekimenni, teljes súllyal, és akkor...
Ed: Teljes súlyt viszek az ütésbe is, plusz még karból is lököm! Inkább ti is csináljátok így!
Csip: Nem hiszem el, ez a szemét ajtó... (Rávág, majd a másik kettőnek:) Figyi, az embernek a lába a legerősebb! Rúgjuk mindhárman! (A közte és Ed közt álló Egér vállára csap, tőle remélve támogatást.)
Ed: Üssük!
Egér: Lökjük!
Csip: Hogy rohadna el ez a rohadt kapu! (Rásújt.)
Ed: Próbáljuk meg mindhárom módon. Időnk van...
Csip: Nem akarom fölöslegesen zúzni a csontvázam, baj?
Ed: Ugyan, ne nyavalyogj! Na gyerünk! (Egér vállára csap, tőle remélve támogatást.) A lökéssel kezdjük.
Csip: Egér, küldd meg végre rendesen!
Mind el.
[Hosszabb szünet, esetleg egyikük a szín szélén marad, hogy a közönség már-már azt higgye, mégsem a berohanásos jelenet következik.]
Majd ordítva be, neki a kapunak
[Csip még produkál egy rúgást a levegőben, közvetlenül a kapu előtt, majd ő is vállal zuhan rá, akár a többiek.]
Ed: Várjatok, nem jó, várjatok! (Liheg.) Lökés közben kéne megfeszegetni oldalról.
Csip: Ja, pártolom! (Felkapja a lovagi páncél egy hosszúkás darabját.) Én feszítek!
Ed: Mi meg ütünk!
Egér: Ne már! Jobb volt a lökés!
Elindulnak kifelé, Csip közben az ajtó széléhez áll, próbálgatja beékelni az ajtó mögé a fémdarabot
Ed: Egér, megbeszéltük: mindenből egy próba. Most ütünk. Utána én feszítek, és ti rúgtok Csippel - így igazságos. Nem?
Csip (hirtelen óbégatni kezd): Gyertek, gyertek, a rohadt életbe, gyorsan, gyertek! Megvan, megvan, benyomtam, most kéne rárúgni egy akkorát...!
Szavai közben Egér és Ed azonnal visszafelé kezdenek rohanni, majd mindkét tenyerükkel rávágnak az ajtóra, teljes súlyukat adva az ütésbe. Ed azonnal egy másik vasért ugrik, közben Egér gyorsan Csiphez lép, és segít neki
Egér: Ed, feszítsd gyorsan, felülről, alulról - nem, nem, felülről!
Szavai közben Ed odafut, és próbálja az ajtó mellett keletkezett résbe beszuszakolni a nála lévő sisakrostélyt
Ed (vicsorogva): Kikanalazom, hogy nem köszöni meg...!
Végül ellépnek mindhárman, művüket szemlélve: a vasak maguktól állnak a kapu melletti résben
[Egér az ujját szopogatja oldalról, jelezve, hogy megsérült.]
Csip (ádáz tekintettel): Na MOST adjunk neki a mellvérttel!
Ed (újabb páncéldarabot varázsol elő az előbbiek helyéről): A hátulja hol van?
Csip (morogva): Elvitte Tánja...
Kiveszi Ed kezéből a mellvértet, s a kapu mellett hatalmas csapásra emelkedik
Ed: Várj már, mit csinálsz? (Elkapja Csipet és lefogja.) Egy ütéssel kivernéd onnan! Csak szépen, lassan, finoman. (Visszaveszi a mellvértet.) Fogjad azt az éket. (Lassan, célozva ütésre emelkedik, aztán megtorpan.) Egér, te meg nyomhatnád az alját. Annyival is könnyebb... (Finoman kalapálni kezd.) Te Csip.
Csip: Mi van?
Ed: Emlékszel, mikor tavalyelőtt úgy leittad magad a Kék Hullámban?
Egér (a földről): Én emlékszem!
Csip (hátramutat Egérre): Amikor ő is ott volt? (Hátraszól Egérnek:) Egy csomószor iszunk ám a Kékben, öreg.
Egér: De akkor hulla részeg voltál.
Ed: Ott volt az a vörös csaj...
Csip: A Réka?
Ed: Emlékszel a nevére? Ne csináld!
Csip: Hogy felejtettem volna el! Azt a csajt? (Rökönyödve áll, majdnem elengedi a vasat.)
Ed: Fogjad! (Majd abbahagyja a kalapálást, Csipre mered): Ne csináld...! (Szünet.) Mikor jöttél össze vele? És hogyan?
Egér: Úgy elhúzott, hogy nem is köszönt!
Csip: Másnap este. Lehet, hogy neked nem köszönt... (Homlokát ráncolja.) Sőt lehet, hogy nekem se. De azért a számát odaadta.
Ed: Az anyját...
Csip: Ne folyassad a nyálad, kisgyerek! (Megfogja a vasat.) Hiszen tény, ami tény...
Ed: Tudjuk!
Ed és Egér együtt: "Csip bácsi ott van a csúcson!" (Ed ütni kezd.)
Pár ütés után Csip megállítja
Csip: Jól van már, várjál! Ez olyan keményen áll már, mint a...
Egér: ...tavirózsa! (Felkel.)
Csip (röhög): Tavirózsa! Annál azért keményebbre gondoltam, ez tart! (Megpróbálja megmozgatni a vasat, de az alig enged.) Ez bent van, mint a...
Ed: ...borosdugó?
Csip: Ez gyenge volt. Na menjünk rá a másikra!
Hajnal be
Hajnal: Hogy haladtok, fiúk?
Ed: Két vasat beszorítottunk a résbe, az ajtó mögé.
Csip: Már szinte érzem a kinti esőszagot.
Ed (fejét fogja): Az az ablakokon át jön!
Hajnal: Szerintetek sikerül kidönteni még ma?
A fiúk vállukat vonogatják
Egér: Nem tudjuk. Lehet.
Hajnal: A másik kapu, a túloldalon?
Ed (fejét csóválja): Szinte reménytelen.
Csip: Azt aztán rugdoshatnánk. Meg se nyikkan! Ha csak az lenne, akkor hullák lennénk. Hullák!
Hajnal: Mire lenne leginkább szükségetek?
Csip: Egy faltörő kosra, például.
Egér: Tudjuk, Csip, gyártsunk dinamitot a nálunk lévő szappanból, meg szárított földigilisztából!
Ed (Csipre mutat): Igazából valami hosszú vasrúd kéne a feszegetéshez. Például, mint az ásók, amiket Éviék használnak.
Csip: És amit nem akarnak ideadni egyetlen percre sem.
Hajnal: Ők is szépen haladnak. És Csip nem mondott ökörséget!
Csip (megböki Edet): Hallod! (Hajnalhoz, értetlenül:) Hogyhogy?
Hajnal: Lenne esetleg egy faltörő kos, a többiek épp most juttatnak hozzá benneteket.
Csip: Hogyan...?
Hajnal: Az ásókkal, ha éppen tudni akarod. Láttátok azt a gerendát odaát, ami kiáll a földből?
Egér: Rá van vésve, hogy "AR".
Hajnal: Van még utána egy vékonyka "I" betű is, csak az már lekopott...
Szünet
Csip: Biztos valami "ari" dolog! Tánjának majdnem kicsorbult rajta az ásója, mikor odaát voltam. Mondtam is nekik, túl közel ásnak hozzá, aztán persze megint az én hajam lett leordítva.
Hajnal: Szerintem inkább túl messze ástak tőle idáig. Az nem gerenda, hanem egy faltörő kos!
Ed (összenéz Egérrel): Honnan tudjátok? Kiástátok?
Hajnal: Még nem, de a kos latinul "Aries"!
Ed: Ez állati nagy! Tanár úr jött rá, lefogadom!
Hajnal: Azért nem csak a férfiaknak vannak agysejtjeik, Edikém...
Ed: Akkor te találtad ki...
Csip: Nem is a Tánja... vagy az Évi...
Ed (Csipnek, fáradtan sóhajtva): Inkább örülnél az ötletnek!
Egér: Be fogunk csinálni alatta, olyan nehéz lesz, viszont talán a kapu is megadja magát.
Hajnal: Úgy van. A kost nyilván középkori emberekre méretezték: szükség lesz mindannyiunkra, hogy egyáltalán meg tudjuk emelni.
Csip: Én értem, de a nagyságos magiszter urat sose fogod meggyőzni, hogy az tényleg egy faltörő kos. Akkor be kéne ismernie, hogy az őstulok Csipnek igaza volt, és egy épületből a kapun át kell távozni. Pedig csak ő tudná nekünk a csajokat is idepofozni, mert őt imádják. De így az ő "kiássuk magunkat" című Szuper Tervének annyi.
Hajnal: Ezt bízd csak rám. Végül is az ő "Szuper Terve" az én Végső Tervem része... Már szóltam nekik. Óvatosan kiássák, de egyszersmind a gödröt is tovább mélyítik.
Ed: Azért az egyik ásót szeretnénk kölcsön kérni egy negyedórára. A gerenda - illetve kos - mellett amúgy is jobb a páncéldarabokkal dolgozni, nem? Nekünk meg kellene egy ásónyél - hátha meg se kell várni azt a kost. Lassan ránk sötétedik!
Hajnal bólint, s el
Csip: Mit szólsz ehhez, öreg? Kint leszünk! Nagyon pártolnám mosmá'... (Csend.) Szóval, miért kezdted emlegetni a Rékát?
Ed (legyint, s megütögeti a lyukba állított vasdarabot): Na de most már rakjuk be a másikat is.
Csip: Azt te csak szeretnéd, öreg, csak szeretnéd.
Ed: Szállj le rólam! (Hátrább sétál, a kapu másik szárnya mellé.) A kijutásra koncentrálj!
A Kos be.
Kisvártatva mindkét vasdarab egyszerre kiesik a kapuból.
A fiúk szájtátva bámulnak
Csip: Ne. Ne!
Ed: Ne nezzél itt, ez van. (Visszamegy a vasakhoz, nézegeti a kapu szélét, majd rávág.)
Csip: Én ne nezzek?
Ed (hátrafordul, mint aki most riadt gondolataiból): Mit nenezel? Inkább gondolkodj; normálisan, egyszer az életben...
Csip: Na most egyrészt ki kalapálta be a vasakat, másrészt ki...
Ed: Mi bajod van?
Csip: Másrészt meg ki tehénkedett az ajtónak?
Ed: Szerinted ezt én csináltam? (Lemutat a kihullott vasakra.)
Csip: Már bent volt, és te...
A Kos odalép közéjük, s megfogja mindkettejük vállát, de láthatóan nem azért, hogy szétválassza őket
Ed: És te fejezd be ezt a baromságot, együtt csináltuk az egészet, és rohadtul nem tehénkedtem sehova!
Csip: Az előbb, ott, azon a szent helyen álltál, és...
Ed: És? Egér, tehénkedtem én?
Csip: Nem az Egér, nem az Egér! Nekem mondd azt, hogy nem tehénkedtél!
Ed: Mondom is. Teljesen magától esett ki a vas.
Csip: Teljesen magától. (Szünet.) Úgy bent állt az már a helyén...! Még poénkodtatok is vele! Most meg hirtelen magától esett ki.
Ed: Most mi bajod van tulajdonképpen?
Csip: Például nem tetszik, ahogy itt osztod a lapokat.
Ed: Én osztom? Talán inkább te osztasz be mindenkit, hogy...
Csip: Folyamatosan eljátszod a górét, a művezetőt, itt dirigálsz mindenkit! A csajok meg Egér már készpénznek veszik, hogy a te szavad itt az utolsó... meg az első is! De én...
Ed: Mi van? Csip, Csip. Épp most te osztasz ki engem, teljesen alaptalanul - de mindig, mindenkivel ezt csinálod!
Csip: Én?! Te állandóan meg tudod mondani másoknak, hogy mit csináljanak, itt ugráltatod az Egeret is, meg engem is, mindenkit, hogy mit hogy csináljunk, de amit te csinálsz (lemutat a vasakra), az egy rakás fika!
Ed: Nem vagyok kíváncsi a baromságaidra! Tegnap reggel óta hallgatom, most már kezd unalmas lenni.
Csip: Már megint te mondod meg, hogy én mikor beszélhetek, és...
Ed: Egészen tegnap reggel óta! És most már elég volt. És hidd el, hogy nem leszel te mostantól a mérvadó, csak azért, mert...
Csip: Te akarsz lenni a mérvadó, és közben meg...
Ed: Állj. Csak annyit mondj, hogy te nem akarsz az lenni.
Csip: Mi?
Ed: A "mérvadó". A főnök. A munkavezető. A dirigens. Fogod már?
Csip (nyomatékkal magára mutat): Én nem akarok az lenni, csak folyton...
Ed: Én sem akarok, és ebben maradjunk!
Csip: Te állandóan...
Ed: Ebben maradunk.
Egér: Na akkor most képzeljétek egymást a kapu helyére.
Harsány nevetés tör ki belőlük szavára, Egér zavartan velük derül.
Mind odalépnek a kapuhoz, a Kos a nyomukban
Ed: Egy, kettő, há...
Csip: Már megint te dirigálsz!
Ed: Jó, tessék, akkor számolj te! Azt hiszed, nekem attól lesz jobb, hogy tépem a számat?
Csip: Egy, kettő, há-rom!
Ütni, rázni kezdik a kaput. A kos odalép melléjük, velük rázza, mire a kapu kétszer olyan erősen kezd rengeni.
Ed: Megrepedt. Megrepedt!
Csip: Hol?! Mutasd, mutasd! (Megnézi, szilajul röhögnek, a Kos is velük tart.) Megcsináltuk öreg, megcsináltuk! (Ed tenyerébe csap.) Megrepedt! (Sóhajt egy hangosat, s elindul a padlat felé.)
Ed és Egér utána, mind leülnek
A Kos (állva maradt a kapu mellett): Hol az ész kárbavész, az erő a nyerő. Küzdd át magad az életen - soha ne állj meg, ne légy tétlen! Alakítsd világod, amint épp kívánod, ne törj vesztére, de légy vezére; hass, győzz, alkoss - én vagyok: a Kos.
Évi be, átizzadt ruhában, térdből bicegve
Évi: Tiszteletem! Látom, milyen iszonyatosan nagy erőfeszítéseket tesztek a kijutásért...
Csip: Na ne kezdd ezt a szólamot, mert kikergetlek a várból. Hol az az ásó?
Ed: Figyelj, Évi...
Évi (csörömpölve eléjük hajítja a lovagi páncél hátvértjét): Ezzel a szarral kaparom a földet másfél órája! Fáj a hátam, a karom, a derekam, a térdemet rongyosra térdepeltem, és nincs elég vizünk, hogy izzadjunk, úgyhogy homokká száradt a nyelvem, és kemencében érzem magam! Tisztelt urak, akiket a természet az én erőm többszörösével ruházott fel, megkérlek benneteket, hogy segítsetek nekünk! (Ordít.) Mert már nem bírjuk sokáig!
Ed (felkel, felveszi az eléhajított vasdarabot): Figyelj, Évi, mielőtt ezt folytatod...
Évi (folytatja): Nem hiszem el, hogy nem lehet megérteni, hogy nekünk ez nem játék. És nektek se lesz majd, mikor elfogy az összes víz.
Ed: Mielőtt ezt folytatod, hallgass meg, légy szíves. Tán úgy tűnik, nem csinálunk semmit - de csak azért, mert rosszkor jöttél.
Évi csípőre teszi a kezét
Ed: Mondd, hogy hazudok. Mondd csak ki. Egész idáig azt döngettük ott (a kapura mutat), sikerült belefeszítenünk a páncél két darabját is, bekalapáltuk, feszegettük, rugdostuk - és nemsokára ki is fogunk rajta jutni. Remélhetőleg még ma. Én se fikázom a ti melótokat, te se fikázd a miénket. Rajta vagyunk, hidd el.
Évi: Oké. Kicsit kivagyok. (Hátrasimítja a haját.) Szóval szeretnénk legalább egy fiút kérni az ásáshoz. Apa lassan már a kezét nem bírja felemelni.
Ed: Meglátjuk.
Évi: Most komolyan nem tudtok nélkülözni egy embert?!
Ed: Hidd el, nem lustaságból nem megyünk. (Pillanat szünet, majd gyorsan hozzáteszi:) Illetve egyelőre nem megyünk. Ez a gyorsabb és könnyebb út kifelé, itt nagyobb szükség van az erőre.
Évi (sóhajt): Egér, nem jössz?
Egér: De! Szerintem rám most nem lesz itt óriási szükség.
Csip: Ne hülyülj már, ha nem rúgjuk hárman, nem tudjuk még egyszer kimozdítani, az holt biztos!
Egér: Dehogynem, nézd meg, mennyire ferdén maradt! Már nem kell rugdosni, csak...
Ed: Egér, ne csináld már!
Egér: Csak simán beszuszakoljátok azt a két rostélyt oda, aztán csók. (Feláll.) Na. Irány a bánya.
Évi nevet
Ed: Most itt ne hagyj bennünket!
Évi: Ne pattogj már, hadd jöjjön, ha akar! Végre egy kis friss férfierő.
Csip felröhög
Évi (Csipnek): Téged meg szájon váglak. Jönnél inkább te ásni a nagy-nagy erőddel, főhős!
Csip visszavágna, de Ed közbeszól
Ed: Tényleg, inkább mehetne Csip, annak több értelme volna. Egér ugyanúgy tudja fogni nekem a vasakat.
Csip: Én ugyan nem megyek! Valakinek itt feszítenie is kell.
Évi: Na igen, feszíteni azt nagyon tudsz!
Egér nevet
Ed: Na, Egér, maradj itt!
Évi: Gyere!
Évi el.
Egér, elunva a vitát, elindul kifele Évi után.
Csip feláll
Csip: Itt ne hagyjál, öreg! Munka van, érted? Nem mész sehova! Érted? Munka van!
Egér (megáll, lassan visszafordul): Azt mondtad, nem játszod a munkavezetőt.
Egér el.
Csend
Csip: Hát ez... becsinálok.
Ed (fáradt hangon, továbbra is ülve): Ennek is jókor nyílik ki a csipája.
A Kos: Méghogy ennek. (Elindul kifelé.) No gyere csak, Csip...
Csip: Na majd kinyitom én neki mindjárt! Majd pont miatta fogunk itt éjszakázni! (Egér után kiált:) Egér! ...Egééér!!!
Csip és a Kos el
Ed: Csip...! Csip! (Széttárja karjait, sóhajt.) Megáll az eszem. Célegyenesben vagyunk, és itt hagy mindenki. Hét ember van itt rajtam kívül, hét felnőtt ember, és mindegyiknek fontosabb dolga van - mint kijutni.
(Ed el)

Nyolcadik szín
az emeleti hálóteremben

Mari és Éjnén a színen.
Az ágy függönyei behúzva.
Mari a hintaszékben ül, rajta hasonló ruha, mint Éjnénen, fátyol nélkül.
Éjnén mögötte áll, s hátulról ringatja
Éjnén (a ringás ütemére): Csing, csing, csengő leng, álmot sző egy kisgyerek, álom libben kezéből, álom röppen szemére, dallam lobban éjen át, csipke fogja vállad át, csipke ölel, puhán huppan hátra, előre, hátra, előre...
Mari: Milyen jó!
Éjnén: Mélység sötéten - ásít erőtlen, tested ellazul, lelked aláhull, aláhull, vörös mélység, aláhull, aláhull...
Dörömbölés kintről, s Tanár úr beront
Tanár úr: Mari! Mi történik itt? Magyarázd meg!
Mari (lassan körülnéz, keresi, miről beszélhet Tanár úr): Itt ülök.
Tanár úr: Így van! Itt ülsz, és nem csinálsz semmit három órája, miközben mi mindannyian ádáz harcot folytatunk a fizikával, és... Mi ez a ruha rajtad?
Mari: Jaj, neked is tetszik hát? Úgy örülök!
Macskamozgással kipattan a karosszékből, s körbeperdül
Mari: Látod, milyen gyönyörű?
Tanár úr (vele egyszerre): Elég ebből, Mari! Mari!!
Mari (mint akit megbántottak): Mi a baj?
Tanár úr: Mi? ... (Keresné a szavakat.) Hogy mi?
Mari: Nohát, mondd csak el! Haragszol rám?
Tanár úr (tétován): Nem látod...? Te nem...? (Hirtelen határozottan kezd beszélni) Te nem látod magadon, hogy milyen furcsán viselkedsz?
Mari megtorpan álmatag táncikálásából, s naiv ártatlansággal néz Tanár úrra
Tanár úr: Azt hittem, Hajnal túloz - de látom, teljesen igaza van. Mintha nem is te lennél!
Éjnén: Szót se többet! Végre önmaga! (Előrenyomakodik a színen, Tanár úr felé.) Te már régóta vagy a karjaimban. Ott kelsz fel s ott alszol el, minden nappal, s minden esttel. Tőle sajnálod, ami neked megadatott?
Tanár úr mintha zavarba jönne Éjnén szózatától, s torkát köszörüli
Mari: Hajnal! Szóval innen fúj...! Nem én vagyok én? Azt mondod, kicseréltek? (Végigsimít testén.) Valaki más lettem? Tanár úr... (Ő is közelít Tanár úrhoz, s kezét vállára akarja tenni.) Mondj hát valamit, kérdezz tőlem olyat, amit csak mi ketten tudunk!
Tanár úr egy lépést hátrál, de végül csak hagyja, hogy Mari a kezét vállára helyezze
Éjnén: Például, amikor egy szép tavaszi reggelen, vagy harminc éve van annak már, Mari belépett a...
Tanár úr (indulattal, gyorsan emeli fel kezét s szól, de csak rekedt suttogás tör elő belőle): Ebből elég! Tudod, miről beszélek.
Mari (kezét leveszi Tanár úrról, s összefonja csípője előtt): Nem, nem tudom.
Tanár úr: Tényleg nem? (Szünet.) Biztosan?
Mari: Most mondom.
Tanár úr: Akkor nagyobb a baj, mint gondoltam. Gyere... (Fejével int, magával hívná, ki a színről.)
Mari (elengedve füle mellett a hívást): Mi baj lehetne? Hamarosan kint leszünk innen, ne aggódj! (Újból táncos lépésekkel lejt a helyiségben, az ágy felé.) Az a Csip gyerek nagyon belevaló fiú... (Megtorpan, sebtében hozzáteszi:) S Ed is persze...! (Ismét továbbindul, körüllengi az ágyat.) Tesznek róla, hogy ne rekedjünk itt. S addig is... drága Tanár úr... (kezét Tanár úr felé nyújtja) használjuk ki, hogy itt lehetünk.
Éjnén már az ágy láb felőli szélén, a függönyön kívül könyököl s onnan kacérkodik Tanár úr felé
Tanár úr: "Itt"-"itt"! Olyan furcsa hatással van rád ez a szoba. És ez a ruha... Gyere le hozzánk. Beszélgetünk egy kicsit a lányokkal. Nem kell mindjárt...
Mari (közbevág): Nagy lányok már ők, megvan a maguk beszédtémája. Jobb, ha magunk maradunk inkább...
Tanár úr (Marihoz lép, fejét csóválja lassan, s hangjában rendkívüli érzések árnya:) Mari, Mari, mi történt veled, annyi év után, hogyan változtál ismét... illetve éppen most... illetve éppen előttem, hiszen...
Mari: Ó, mondd, mit komédiázol itt, mit, mit...(Közben odahajol, szinte megcsókolná, majd teljesen váratlanul magával rántja az ágyba, a függönyök mögé.) Ferkó! Tudnod kell, hogy nem őrültem meg. (A függönyök enyhén lengenek, valami mozgás van odabent.) Tudnod kell, hogy...
Tanár úr: Mari, Mari! Hallgass ide! Ez, úgy gondolom, nem a megfelelő alkalom, hogy ezeket a dolgokat...
Mari: Nincs ennél jobb alkalom, soha az életben! Ferkó! Most kell a mélyére hatolnunk ennek a kérdésnek!
Tanár úr: Nem! (Kiugrik az ágyból. Zavartan, de nem haragosan néz le Marira, akit a közönség nem láthat.)
Éjnén: No mi az, no mi az? Inadba szállt...? Persze, Mari talán nem jól szól. Lesz még alkalom ebben az életben. Lesz még idő, lehetőség, hogy mit eltemetettél, életre keltsék: nálad bölcsebb szellemek.
BölcsŐ be
Éjnén: BölcsŐ! Tudhattam volna. Ez a te műved. Szegény, szegény Marikám...
BölcsŐ: Elég volt az otromba játszadozásból. E tudós ember fejében tucatnyi hang szól. S ereje elhagyá - pedig szükségem van reá.
Tanár úr (visszaül az ágyra, suttog): Hallgass ide, Mari, emlékszel, amikor...
Most nyugalom honol a függönyök mögött. A páros beszélgetését nem hallhatjuk a szellemek szócsatájától
Éjnén: Ő jött be ide. Felhasználom kedvemre!
BölcsŐ: Tudom, a szél honnan fúj. Ha e két ember ágyba búj - a TI szövetségetek is megpecsételve... s egy csoport ember semmire fecsérelve.
Éjnén (hanyatt veti magát a függöny külső oldalán, legyint): Ugyan-ugyan, nem taktikáztam, s nem is alkudoztam. Minek? Egyiketek sem oly erős, hogy uralkodjék rajtam.
BölcsŐ: Mikor megalkottalak, tiszta fényből megszülettél, árnyképből megelevenült, valós szellem lettél. Csodáltam a bátor vonásokat, melyek létrehoztak - a fehér botot felejtettem el csak. A fehér botot, mert vak vagy, leányom, az életed kerge, ostoba álom, nem látsz semmit tisztán - szemed sugara sötétségben hagy, önmagadon belül: s magad semmi vagy.
Éjnén: Elég legyen ebből az ostobaságból. Fecséreld a szavad másra, máshol.
Éjnén el
Mari (előjön a függönyök mögül, halkan szól, mint ki előbb még suttogott): Na igen, pont azért hagytam kint!
[Beszédjükből a közönség sejtheti, hogy suttogó társalgás folyományát hallja.]
Tanár úr (kacag): Mindig is sejtettem. Ravasz bestia voltál! De azt hittem, a házasságod megváltoztatott.
Mari: Mikor volt az már...
Tanár úr szintén előjön, ruháját igazgatja, zavartan mosolyog, még mindig halkan szól, s hangja suttogásba gyengül, ahogy egyre közelebb lép Marihoz
Tanár úr: Talán igazad volt. Itt az ideje, hogy tisztázzunk...
Sietve döngő lépések hangzanak kintről
Csip (hangja kintről, közeledve): Mari! Mari néne, te vagy a szegény nyomorult Csip bátyó utolsó reménye, remélem itt vagy, mert komolyan mondom...
Mari (riadtan Tanár úrnak): Gyorsan, gyorsan, tűnj el! (Az ágy felé húzná karjánál fogva.)
Tanár úr (szintén megriad, de hátrahőköl): Ne oda! Ne, ne! (Dacosan kihúzza magát.) Nem komédiázok itt! Nem csináltunk semmit...
Mari (legyint): És ki hiszi el azt! (Belöki a függöny mögé.)
BölcsŐ (Tanár úrnak): Javaslom, hallgass, s fogadd el a rejteket. Mindent én sem súghatok meg neked...
Csip be. Tanár úr rejtőzik
Csip: Csók, Mari néne! Nem láttad...
Mari: Nénézzed az anyukádat, fiacskám! Kopogni! Azt nem tanítottak meg, te kölök? (Széket mutat Csipnek, még mielőtt az az ágyra vetné magát.) Ülj le. (Maga a hintaszékbe ül.)
Csip (állva marad): Egér megbolondult. Egyszer csak... (BölcsŐ odalép hozzá, s átkarolja, leülteti.)
Mari: Hány embert fognak még ma este meggyanúsítani ezen a szent helyen azzal, hogy elveszítette a józan eszét?!
Csip: Hogyhogy?
Mari: Épp az imént mondták ezt, éppen rólam.
Csip: Hát, elég különösen nézel ki. Honnan szedted ezt a ruhát?
Mari (élesen Csipre néz): Mi bajod vele?
Csip: Csak megkérdeztem. Komolyan egy ilyen csipkés hóbelevancot cipelsz magaddal két napja a hátizsákodban?
Mari: Ezt itt találtam. Illik a környezethez. Azonfelül az eső eláztatta a sajátomat, még a zsákomba is befolyt.
Csip: A miénket is eláztatta. (Önmagára mutat.) De nemcsak az eső, a veríték is. Mert mi dolgozunk is a kijutáson, nemcsak a vár nagyasszonyát játsszuk. (Csendesen, indulat nélkül beszél.)
Mari: Neked is van a rovásodon, Csip! Egérrel mi bajod?
Csip: Otthagyott minket, nem tudjuk folytatni a munkát, pedig karnyújtásnyira vagyunk a sikertől. Azt mondta, ásni megy - de ott sem találtam. Ahogy Évit sem. Mondjuk őt megértem, halálra dolgozta magát szegény, Tánjával együtt, én meg még szekáltam is.
BölcsŐ (még mindig karolva tartja Csipet): Látjátok, látjátok, sikerül ez, ha akarjátok. Csak karhossznyi mozdulat a kézfogásé, s ezer mérföld vesszőfutás a harcé, viadalé - oly ostoba futás a halálba. (S távolabb lép.)
Mari (félmosollyal): Mondtam, hogy van a rovásodon... (Kibillen pózából, előrehajol a székben, szemközt Csippel.) Térjünk csak vissza arra a szellemre, amelyik a lovagi páncél sisakját eltűntette, majd elővarázsolta!
Csip: Mit akarsz tőlem?
Mari: Kíváncsi vagyok, mi a véleményed. Kísértet volt, avagy élő ember netán, esetleg valaki közülünk, vagy idegen, és hogyan csinálta... Van valami ötleted? (Szünet.)
Csip: Én voltam.
Mari: Sejtettem. Azonban jobb tudni, hogy ténylegesen kell-e számolnunk valamilyen veszéllyel, vagy sem. De rendben van: most már csak az idő az ellenségünk. (Ismét hátradől.) Ed meg falazott neked, micsoda gazfickó az is...
Csip: Ed nem tudott semmiről! Ő sem vette észre.
Mari (elképed): De hát hogy csináltad?
Csip (vigyorog): Nem nagy dolog. Általánosban bűvészszakkörre jártam. Utólag visszagondolva... valójában meg akartam tanulni lopni.
Mari: Szép, szép...
Csip: És meg is tanultam. Hasznos tudomány. (Szünet.)
Mari (halkan, nyomatékkal szól): Fiacskám, te egészen jó anyag lennél, ha nem döntenél úgy, hogy márpedig te silányabb leszel, mint amilyen lehetnél. Ki tudja, miért?
Csip: Ne hidd, hogy...
Mari: Úgy gondolod, a bunkóság sikk manapság? Sok fiatal esik ebbe a hibába, én látom magam körül. A nőkkel is máshogy kellene bánnod, s akkor nagyobb sikered lehetne - illetve másmilyen sikered! Hidd el nekem, én tudom. Csak, amint mondtam: a kamaszkorból ki kéne nőni, jócskán itt az ideje, mit ne mondjak...
Csip: Túl sokat képzelsz rólam. Ki tudja, miért... (Szünet.)
Mari (széttárja kezét): Nos, Egér nincs itt! Szolgálhatok még valaki mással?
Fojtott nyögés hallatszik az ágy függönyei mögül
Mari (haragosan csap egyet kezével, majd zavartan): Úgy nyikorog ez a hintaszék! (Fecsegve:) A régi bútoroknak lelkük van, én mondom neked. Ez is, mintha nyögne alattam. (Feláll.)
Csip: Ugyan már, alattad? Tán te vagy a legkönnyebb nyolcunkból.
Mari (végigsimít alakján, de látható, hogy ezúttal inkább tréfálkozik): Úgy érted, karcsú vagyok?
Csip: Úgy értem, töpörödött vénasszony vagy. (Röhög.)
Mari (fejbevágja): Az apád... fülét, kisfiam!
BölcsŐ: Ne feledd, miért vagy itt!
Csip (hirtelen újból elkomolyodik, feláll): Még valami. Hajnal együttműködést szorgalmazott mindannyiunk között.
Mari: No, az nem ártana.
Csip: Tanár úr meg azt mondta, ha több különböző úton járunk, nagyobb esélyünk van a szabadulásra.
Mari: Tanár úr az elméletek embere. (Fennhangon, érezhető, hogy Tanár úrhoz is szól:) De itt túl sokat elmélkedni nem lehet, mert végül csak a csontvázunkat találják meg, évtizedek múlva! (Halkít, mintegy bizalmas hangon szól Csiphez.) Cselekedni kell, és (öklét Csip felé mutatja) egységben az erő!
Csip: Szóval te is ezt mondod. Viszont te magad - örökre itt maradsz, elkülönülve?
Mari (kimutat az ablakon): Innen rálátni a falura. Én a bekötőutat figyelem. Ha valaki erre jár... Bűn lenne elszalasztani a lehetőséget. Meglátok a távolból egy bicikliző alakot, és olyan sikoltozást rendezek - hogy ti is egyből meghalljátok majd, és feljöttök ide kórusban üvölteni. S akkor egy órán belül szabadok vagyunk, további erőfeszítések nélkül.
Csip: Erre nem is gondoltam.
Mari: A gyerek képes és lefejeli az ajtót. A fiatal lábbal csukja-nyitja, szét is repeszti akár. Csak ötven fölött tanul meg az ember - kopogni.
Csip (vigyorog): Ezt megjegyeztem.
Csip és BölcsŐ el

 

Kilencedik szín
a Kastély főcsarnokában

Ed be
Ed: Nincsenek sehol! Meg kell kergülni ettől a két... munka hősétől! (Szünet, leül.) Elmegy ásni, mi?
Tanár úr be, kezében két páncél-darab
Tanár úr: Nocsak! Látom, itt aztán szilaj munka folyik! Csak semmi kegyelem a kapunak!
Ed: Hogy is van az a mondás... az almával meg a fájával?
Tanár úr értetlenül néz
Ed: Csak tíz perce, hogy a lányod ugyanezt a fejünkre olvasta - csak kicsit hisztérikusabb formában.
Tanár úr: És mint látom, nem alaptalanul. (Megáll Ed fölött.)
Ed: Hagyjuk ezt! Egész idáig melóztunk. Nézz rá a kapura! De hogyan folytatnám, ha eltűnt a másik két izombajnok?
BölcsŐ be
BölcsŐ: Más munkájáról hogy mondsz hát ítéletet, ha a sajátod még amott vár téged? S azután is - indulatod ne csábítson könnyed ítéletre.
Tanár úr (a kaput vizsgálja, mormog): Való igaz, az elhamarkodott ítéletek nem vezetnek jóra. Egy pillantás nem elegendő.
Ed: Ez úgy érted, hogy "bocsánat"?
BölcsŐ: Nem vet annyi pillantást szemed e világra élted hosszán, hogy ítéletet mások fölött, halandó, te osszál. Bárhány tekintet is előzné meg őket, az ítéletek mindig megcsúfolják a valóságot. Szóljanak bármiről, mindig túl durvák s erősek; mind ostoba hiúságot, önközpontú gyermetegséget mutat. Ítéletre sose ragadtasd hát önmagad.
Tanár úr (Ednek): Úgy, úgy; ne haragudj, de odaát persze nagyobb látszatja van a munkánknak. Viszont én azért jöttem, hogy megpróbáljunk egy kicsit összhangba kerülni.
Ed: A faltörő kosról van szó?
Tanár úr: Még nem! Csupán arra gondoltam, hogy nem ártana gazdaságosabban felhasználni a munkaerőnket. Tánja órák óta ás megállás nélkül, talán pihenésképpen segíthetne itt, én meg cserébe elvinnék valakit...
Ed (keserűen): Rendelkezz bármelyik legényemmel, akit itt látsz.
Csip és a Kos be
Csip: Az Egér? Azóta se jött vissza?
BölcsŐ (Tanár úrnak): Nosza, kapva kaphatsz rajta.
Tanár úr (Ednek s mindüknek): Á, igen, köszönöm, Csip tökéletes lesz. Erős, kitartó, energikus, és...
Ed: Ha rá tudod venni...
Szünet
Tanár úr: Ne csináljátok ezt, fiúk, értsétek meg...
A Kos (Csipnek): Ne állj itt, mint egy ostoba balek! Szólj!
Csip: Jó, köszönjük, Tanár úr, egy példányban is elég volt a család a kiosztásával.
Tanár úr éppen felháborodna, de BölcsŐ vállára teszi a kezét, s Csip is szünet nélkül folytatja
Csip: Mellesleg kérdeztem valamit! Egér?
Ed: Színét se láttuk. De most már ne hajkurászd, majd később a fejére olvasunk, most próbáljuk meg folytatni, legalább ketten.
Tanár úr: Változatlanul kérnék egy embert ásáshoz, és...
Csip: Jól van már, az elmúlt félórában azért nem haladtunk, mert Edet egyedül hagytuk! (Felüvölt:) Egy ember nem jut itt semmire, nehéz megérteni?!
BölcsŐ (a Kosnak): Fiam, drága fiam, számításom úgy húzod keresztül, mintha kardra esküdött ellenségem volnál!
[Párbeszédjük alatt a többiek mintha megfagytak volna, az idő nem telik.]
A Kos: Azt teszem, amit bármelyikünk. Ahogy TE cselekszel (keményen BölcsŐre mutat), mi éppúgy cselekszünk! Önnön létünknek érvényt szerezünk. (Hangja furcsamód szelídül, hátrakulcsolt kezekkel sétál a színen:) Te mindezt nemes küldetésként hangoztatod, de csakis, ha önmagadra vonatkoztatod! Ha mi ugyanezt tesszük, (Csipre mutat, hangja már ismét indulatos:) már összezavarjuk az eszük?
BölcsŐ: Tudom én, honnan fúj ez a szél, szavamra, tudom jól.
A Kos: Bölcseleted ostobaságba dönt! Ne gyanúsíts engem, én nem szolgálom Gyűlölényt! Sem mástokat! Hordd el magad!
BölcsŐ: Nem mehetnék, míg e helyt küldetésem be nem végeztem.
A Kos: Legyen úgy! Párbajra szólítlak! (Átfogja Csip vállát, s úgy tartja, mintha a személy fegyvere volna.)
BölcsŐ: Megvédeni önmagam s ügyem kénytelen vagyok. (Ő Tanár urat karolja át.)
Tanár úr: Nos, jól van. Itt maradok segíteni, míg te odaát ásol. Így mindkét helyen többet haladunk.
Csip: Én ugyan nem megyek ásni, az biztos!
Tanár úr (összefonja karját): És ugyan miért nem? Azon kívül, hogy nincs kedved a rabszolgamunkához, tudsz még valami indokot?
Csip: Ha nem kaparásznátok odaát, hanem mindenki itt segítene, réges-régen kint lennénk!
Ed: Na, Csip, azért...
Csip: Réges-régen!
Tanár úr: Nem biztos. Mellesleg ugyanezt én is elmondhatom: ha mind ásnátok... (Csip kezébe nyomja az egyik vasdarabot.) Nosza, a mi módszerünk odaát legalább biztos. Ed azt mondta, ti itt úgysem haladtok Egér nélkül.
Csip (csörömpölve lehajítja a vasdarabot): Megmondtam, hogy nem kaparászok odaát! És nem, nem a munkától irtózom - csak a fölösleges munkától. Keresd meg az Egeret, ő vállalkozott ásásra - de aztán felszívódott, Évivel együtt.
Ed felindult arckifejezéssel néz fel Csipre.
Csip viszont nem törődik egyikük reakciójával sem, elindul az ajtóhoz befeszegetni a sisakrostélyt, mintha a kérdést már eldöntötték volna. A Kos utána.
Tanár úr egy ideig szótlanul áll, a másik vasat bámulja, mely kezében maradt, majd felszedi a másikat is, és BölcsŐvel el
Ed: Ez kicsit erős volt.
Csip: Nehéz megérteni, hogy nem szórakozhatunk baromságokkal? Elegem van már ebből!
Ed: Ők is ugyanezt mondják, Csip. Kicsit tekintettel kéne...
Csip (közbevág): És végül mindenki mást csinál! És nem jutunk semmire! (Edre mered.) Fogadjunk, hogy nem jutunk ki innen mindannyian élve, épen, egészségesen.
Ed: Ugyan, ne kezdd te is! Kijutunk.
Csip (tántoríthatatlan): Fogadjunk!
A Kos keményen, várakozón tekint Edre. Ed nehezen enged végül
Ed: Egy tízes?
A Kos felfelé integet tenyerével
Csip: Legyen inkább egy huszas. Kezet rá.
Ed (feláll, s dolgozni indul): Akkor sem kellett volna így kiosztanod Tanár urat. (Csip kinyújtott markába csap.) Viszont Egér kap, csak előkerüljön!
Ed energikusan megragadja az egyik vasdarabot, s teljes erejéből belevágja a kapu másik oldalába (mely mellett a rés a közönség számára kevéssé látható). A vas tövig hatol az ajtó mögé. Ed rángatni kezdi teljes erőből. A Kos segít neki, egyik karjával a vasat cibálja, a másikkal az ajtót lökdösi
Ed: Hogy senkire nem lehet számítani itt, mi ketten fogjuk megcsinálni az egészet - tessék, már mindjárt ki is nyílik, gyere már, Csip, mindjárt kint vagyunk! Nyertem a fogadást!
Csip (odarohan segíteni, s erőlködve, vicsorogva): Nyomjad, nyomjad! Az már igaz, ketten vagyunk, pedig nyolcan is csinálhatnánk!
Ed (ordít): Azok meg csak ott sportolnak odaát vagy mit csinálnak, sztahanovista őrültek! Áh! Szakad! Szakad!
Dübörgés hallatszik, apróbb kövek hullanak alá, s por zuhog a magasból
Csip: Az biztos, rajtunk kívül itt másnak ebben nem lesz szerepe! Megcsináltuk, megcsináltuk!
A kapu már jócskán megdőlt, s kezükkel feszegetik, akkora a rés - erővel csaknem átbújhatna rajta egy ember
Ed (szavába ordítva): Vigyázz, a fal, várjál, állj meg, állj meg! (S menekülne.)
Csip (szétfeszítve tartja az ajtót): Én ugyan el nem mozdulok innen!
Ed (visszaugrik Csipért): Ne hülyülj már, nem a hulládat akarjuk kicipelni innen, (elrángatja Csipet az ajtótól) saját lábadon lépd át a küszöböt!
Csip (végre elengedi az ajtót, de nem szándékosan): A fenéért kellett... (majd elakad a szava, látva, hogy sikerült a művelet.)
Kezükkel takarják fejüket az aláhulló kövektől. Csak a Kos áll tökéletes nyugalomban, majd hátul el is tűnik a zuhatagban
Ed: Látod, látod, nyitva marad! (Elrángatja Csipet.) Visszajövünk, Csip, visszajövünk!
Most már az egész színen záporoznak a kövek, s a bal oldali fal ledől hatalmas robajjal. Ed és Csip kirohannak. Közben kurjongatnak
Ed: Megcsináltuk, megcsináltuk! Szabadság!
Ed és Csip el

Tizedik szín
a Középső Teremben

Évi és Egér a színen. A kockán ülnek.
Hosszas csend. Évi tanulmányozza Egér arcát, aki a semmibe mered. Végül Egér reánéz
Egér: "Mi van, öreg?"
Évi csodálkozva pillant rá, aztán megérti a célzást, s nevetnek
Évi: Csip? (Sóhajt.) Csipből elegem van! Olyan bunkó tud lenni, de állandó jelleggel, hogy egyszerűen... (Szünet.) Muszáj nevetnem rajta, különben sírnom kéne.
Nézely be
Egér: Ne is törődj vele, van itt elég probléma - miért kellene neked Csippel foglalkozni? A férjed, vagy a szerelmed, vagy mit törődsz vele?
Évi: Azért mégis bántó a stílusa, akkor is, ha semmi közöm nincs hozzá; és azért ismerem egy pár éve...
Egér: Azt hiszed, velem nem ilyen?
A Kos be
Évi: Mondjuk, igaz, neked is olyanokat odaszól néha... meg Ednek...
Egér (legyint): Jó, de hát az mégis más, férfiak egymás között.
A Kos: "Férfiak, egymás között"...! Nosza rajta, üdv a klubban, lássuk, kiállsz-e egy próbát! (Közben Évihez megy, s megérinti.)
Egér: Viszont azt nem bírom, mikor veled úgy beszél, mint...
Évi: És miért nem szólsz rá?
A Mertkör be
[Szokása szerint állandó mozgásban - körültáncolja a kockát, s a Kost.]
Egér: Attól talán jobb lesz?
A Mertkör: Valaki itt szólított engem, úgy hiszem.
A Kos (átkarolja Évit): Hiszed vagy sem, kevéssé hiányoztál most nekem!
Egér: Magába száll, mert megregulázta a nagy Egér személyesen? Úgy vettem észre különben, hogy te magad is elég szépen ki tudod osztani...
Évi: Azért mégis...
A Mertkör (egyik teste): A régi nóta! A Kos újra, újra elfújja. Nem vágysz már valami újra? (Közben a másik megérinti Egért.)
Egér: Összeverekedjek vele, azt akarod? Attól jobb lenne bármi? Utána Csip azt fújná megállás nélkül, hogy én vagyok "a lovagod", Ed meg még rám lenne pipa.
Évi: Na ő meg néha a másik fele, mikor együtt vannak. Ezek ketten imádják egymást! Ed különben olyan jó fej, nagyon bírom...
Egér: "Nagyon bírod!"
Évi (mosolyog rajta): Hány emberrel hozol össze egy percen belül? Majd küldünk meghívót az esküvőnkre, jó? Na!
Egér (tréfásan meglöki): Lökött!
Éjnén be
A Kos (otthagyja Évit, Éjnén felé indul): Elkéstél!
A Mertkör: Már késő a bánat!
A Kos: Kiállta a próbámat!
Éjnén (nyugodtan, hidegen): Hát próbáljuk meg újra! Lássuk, az ereje mire futja!
A Mertkör (felváltva): Ohó! Azt már nem, azt már nem! Én nyertem! (S megállnak testei.)
Éjnén azért a személyek felé indul, s mögöttük leül, balján Évi, jobbján Egér
Évi: Egér! Te vagy a legnormálisabb az egész társaságban.
Egér (bólogat): Mindjárt Ed után, aki olyan jó fej...
Évi: Maradj már! Komolyan mondom - mindenki meg van itt egy kicsit huzatva. Ed is túlzásba viszi ezt a dolgot...
Egér: Mit?
Évi (tettetett megszállottsággal, a közönség felé): "Mindenkit szervezzünk be... kapunyitás vagy halál..." (Egérhez:) Tánja is tök zizi lett ezzel az ásás-mániával.
Egér (vigyorog): Szerintem mindig is ilyen volt. Mintha nem is lány lenne, vagyis...
Évi (egy pillanatig megütközve néz rá, aztán): Mindegy, szóval apámnak is megvannak a maga bogarai... Csak te nem csavarodsz be soha. És a sort szegény Mari zárja...!
Nevetnek.
BölcsŐ be.
[Fényváltozások s gyengéd zenei hatás kísérhetik megjelentét.]
Évi nagyon elkomorodik
Évi: Komolyan, szerinted mi baja lehet? Ennyire azért sosem volt flúgos. Voltak dolgai, de...
Egér (a fejét rázza): Én nem voltam fent nála.
Évi: Örülj neki. Olyan büdös az a szoba. (A levegőbe szagol.) Itt viszont jó illat van.
Egér szaglászik, de nem érez semmi különöset.
BölcsŐ közben bentebb sétál, a személyeket figyeli
Évi (szippant egyet): Kisbaba-szag van. (S Egérre néz, aki megütközve tekint rá.) Komolyan mondom!
Szippant kettőt, s végül nevetnek
A Mertkör (BölcsŐnek): Amint láthatod, nagyban áll a bál!
BölcsŐ: Míg vidám a játék, nem lesz baj! Próbálgatjátok magatokat?
Évi: Reméljük, Mari magához tér, ha kikerülünk innen.
Éjnén (BölcsŐnek): Valahogy úgy, valahogy úgy.
A Kos: Párbajozunk cseppet.
BölcsŐ: Párbajoztok ti eleget: életre-halálra. No, csak el ne durvuljon a játszma.
A Mertkör (újra peregni kezd, s BölcsŐhöz): Azért vagy itt, BölcsŐ, nemde?
BölcsŐ: De rangidős fiam nem hallgat meg engem.
Éjnén: Ugyan, BölcsŐ, hiszen nem Ő...
Nézely: Hallgassatok! Ezt hallgassátok... (Távoli zaj fülelésére inti őket.)
Egér: Mi ez...?
Mind fülelnek, a Mertkör is állva marad.
Pillanatnyi csend - majd a Munkásó fütyörészése hallatszik be.
A Munkásó be, ásóval a kezében.
Megáll a szín szélén, s rátámaszkodik ásójára
A Munkásó: Mind itt? Oh, félek, lemaradtam valamiről. (Szünet.) De hisz itt tétlenség honol! (Elindul a szín közepe felé.) A Munkásó erre hát kelletlen kóborol.
Senki sem vet rá ügyet. A szín másik oldalán távozna, de aztán megtorpan, miután Évi szól
Évi (halkan): Mit hallasz?
Távoli dübörgés járja át a színt egyre erősebben, végül már remegni érezhetik maguk alatt a földet
Egér (meghökkenve): Mi van itt?
A Munkásó: Ő van itt!
Évi (felugrik): Földrengés!
Egér: Dehogy is! (Elkapja Évi kezét, visszafogja, s hallgatózik tovább, dermedten.)
Fülelnek. A távolból Ed és Csip ordítozása hallatszik szinte felismerhetetlenül elmosódva.
Gyűlölény be
[Feketébe hajló sötétbordó, hullámos szélű, bő köpenyt visel, még kézfeje sem igen látható, kesztyűje, csizmája fekete, haja is sötét. Tartásában, mozgásában rideg merevség, acélos erő, s mindent megvető felsőbbrendűség.]
[Zene s fényváltozások jelezhetik az esemény különleges voltát.]
A Kos, a Munkásó, Nézely, a MertKör mindkét teste együtt (de nem kórusban): Gyűlölény!
BölcsŐ (előlép, kezét nyújtja felé): Gyűlölény...
Gyűlölény: Elég volt ebből, elég!
Gyűlölény kemény léptekkel előretör a színen, BölcsŐt félresöpri útjából.
A MertKör egyre húzódik előle, a szín hátulja felé
Gyűlölény (Nézelyre mutat, roppant dühöt sűrítve kezében): Eeeeeez... mit keres itt?! (Megragadja Nézelyt, s kivágja a színről a nézőtérre, egy üres helyre.) Takarodj a helyedre! Megmondtam: ne merj többé itt mutatkozni!
A Kos (előlép): Mi járatban, Gyűlölény?
Szembefordulnak egymással, leszegett fejjel, keményen állják egymás pillantását.
Gyűlölény végül károgó hangon szól
Gyűlölény: Hoztam nektek... valakit!
S megpördül, köpenye libben, kezét nyújtja a szín széle, az érkező felé.
Ed be
Ed (Egérnek): Itt vagy... TOK?! Mi történik?! Mi bajod van neked? Mi a jó francot csinálsz egy órája?! Eltűntél egy szó nélkül!
A Kos átkarolja Edet. Gyűlölény mozdulatlanul figyeli a jelenetet
Ed (mellbe taszítja Egért): Ásni mentél, mi?
Évi (az útjába állna): Hagyd már!
Ed (kicsit alacsonyabb hangon): Te maradj ki ebből, jó? Éppenséggel téged se talál senki már jó ideje!
Évi: És akkor? Nekem nem szabad pihenni? Halálra ástam magam!
Ed: Mondtam, hogy nem téged...
Évi (megragadja Ed ruháját): Mi a fene bajod van neked?
Egér próbálna közbeavatkozni, csitítani őket
Ed: Megmondom, mi bajom van. (Liheg, mint aki már-már lenyugszik.)
A Kos ellép Edtől, Gyűlölényre néz
Gyűlölény: Láttad ezt? Benne voltál? Figyeltél?
Ed: Megmondom én.
Gyűlölény (szembefordul a Kossal, lassan ejti a szavakat): Ne merj még egyszer szembeszállni velem! (Egy pillanatig állnak, majd Gyűlölény hevesen int.) Na tűnés!
A Kos lassan, méltóságteljesen elindul a színen, kifelé
Gyűlölény: Én vagyok a kenyeres gazdád.
A Kos megpördül, gyilkos pillantással mered Gyűlölényre
Gyűlölény: Takarodj!!! (Majd meg sem várva, a Kos mit cselekszik, Ed felé pördül.) No hallgatunk, halandó! (S újra mozdulatlanná lesz.)
Ed: Kinyitottuk a kaput, felfeszítettük. Csippel. Ketten. (Inkább Egérhez beszél, mint Évihez.) Majd beszartunk, de nem ez a lényeg! Hat...
Egér (felderülve): Kinyitottátok?!
Ed (felemeli a kezét): Kuss!! Igen, képzeld, kinyitottuk, de hiába. Végünk van, érted, végünk van! Hat további ember van a várban, akik segíthettek volna. Talán ha nem ketten birkózunk vele, akkor másképp sikerül. Akkor talán idejében sikerült volna teljesen kinyitni, és lett volna időnk kimenekülni. Most azonban...
Tanár úr és Tánja be
Tanár úr: Végre, itt vagytok! Jaj, de megijedtünk. Jól vagy, kislányom?
Ed: Nincs NEKI semmi baja.
Tanár úr (megrökönyödik a hangra): Hol vannak a többiek?
Ed (lassan, manírral beszél): Kérlek szépen, Mari odafent egy tizenhetedik századi hálószobában hentereg, Hajnal pedig éppen Csip vérző fejét kötözi.
Tanár úr: Úristen.
A szellemek némán figyelik párbeszédüket
Ed: Csak a mennyezet. Ami történetesen ránkszakadt, miközben az ajtót feszegettük. Teljesen beomlott a fal is, magasan felül, ott most látszanak a csillagok ugyan, de kimászni reménytelen. S a kapu nyílását teljesen eltorlaszolták a fal és a mennyezet darabjai. (Kiolvassa Tanár úr szeméből a kérdést.) Nem, ott nem fogjuk "kiásni magunkat" - már a terembe belépni is, valószínű, életveszélyes. De csak holnap, nappali fénynél tudjuk megállapítani, hogy pontosan mi a helyzet.
Csip hangja kintről: Szóval mégiscsak itt éjszakázunk a kísértetkastélyban!
Csip és Hajnal be. Csip fején kötés ruhából, Hajnal támogatja
Csip: Én meg majdnem megnyertem a fogadásunkat, Ed. (A kötésre mutat fején.)
Hajnal: Miféle fogadásotokat?
Csip (legyint): Jobb, ha nem tudod, Hajnalkám, jobb úgy neked.
Tanár úr: Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy ez itt nem kísértetkastély. Mostanra valóban feltérképeztük az egészet - és sem élő ember, sem pedig kísértet nem lakik itt. Úgyhogy kéretik az idétlenkedést máskorra tartogatni. Kár lenne holnap kialvatlanul folytatni az ásást.
Ed (felemeli a kezét, mint aki jelentkezik): Ott leszek, tanár úr, ásó a kézben, ingujjak feltűrve... s a többi. Én ott leszek.
A Munkásó: Jól szólsz, fiú, hiszen ki nem rest...
Gyűlölény: Csönd legyen! Még nem végeztem.
BölcsŐ: Gyűlölény! Mondd, mit akarsz hát? Látogatásodnak most ki vallja kárát? (Körbemutat.)
Gyűlölény: Nem tartozom elszámolással.
BölcsŐ: Mit a halandók által teszel, nem ők teszik azt, te cselekszed. Saját tetteidért vállalnod kell saját felelősséged. A hatalom csak tétova illúzió: egy, ki felett vagyon hatalmad, csak addig önmaga, míg szabadon hagyod, s addig hatalmad értelmetlen, ámítás csak. Más, ki felett pedig gyakorlod hatalmad, már nem az, ki valójában: hanem te magad. Te leszel csak ott engedelmes tettében, te leszel csak, senki más.
Éjnén: Ezért ostobaság mindőtök harca a húsért, az életért. Én vagyok az egyedüli valós szellem, kihez a halandó, ha megtért: hazatért.
BölcsŐ: Hiú habókosság hinni, hogy hús hozzánk "hazatérhet"! Hanem hatalmas hatásunk hányszorosan hazudtolja hiedelmed? Hisz mindannyiszor, ha önnön akaratunk győz: nem hagy választást a halandónak. Mint mondám, nincs ott már semmiféle "halandó", csak te, saját magad! Szavaink a halandókat hozzánk láncolják, s választásuk nem maradván, a mi utunkat járják. Nem szökhet a nyomorult, útját el nem hagyá - sínpályaként feküszünk az észkerék alá. Szólj hát, mire készülsz, Gyűlölény! S mit tervezel te, Éjnén?
Gyűlölény: Nem tartozom elszámolással.
Éjnén: A saját kastélyomban...
BölcsŐ: Kastélyom, melyet ím, magadénak neveztél, mindannyiunké lett, mikor, Gyűlölény, te megszülettél, s utánad sorban a Munkásó, Éjnén, Nézely, a Mertkör, a Kos...
Gyűlölény: Micsoda bagázs! Mily csodálatos!
BölcsŐ: Hallgasd meg szavam. Csak egy dolgot kértem: Ez egy termet hagyd meg énnékem. Minden más a tiéd lehet, szabadon garázdálkodhatsz, rombolhatsz - de e helyt csak az én törvényemmel gondolhatsz, cselekedhetsz - s gyilkolhatsz. Tudom, a véred most is vért kíván. Én küzdenék ellened - de meg is egyezhetünk talán.
Gyűlölény Edre mutat
Gyűlölény: Egyet teszek próbára. A többit: nem kergetem hiába!
BölcsŐ: S ha a próbán ez egy személy helytáll?
Gyűlölény: Mindet futni hagyom.
BölcsŐ: S ha mégis: elbukik?
Gyűlölény (fröcsögve): Drága fizetség lesz az ára!
BölcsŐ: Mondd, s fejem tán megalkuszik!
Gyűlölény (Edre mutatván): Lakomámon... őt húzom majd nyársra.
BölcsŐ hosszú, mélyreható pillantással felméri Edet, majd bólint. Hátat fordít, s suhogó köpennyel el.
Gyűlölény hasonlóképpen.

Függöny

[Nézely el.]

Második felvonás
Első szín
a Kijárati nagyteremben

[A főcsarnokhoz nagyban hasonlatos, azonban az ajtó nem bal, hanem jobboldalt van, kék színű s rajta díszes vasalások láthatók. A szín bejárata baloldalra tevődik.]
A szín hátuljában hosszú, alacsony emelvény, mögötte lépcső indul lefelé (s esetleg fölfelé is).
[A karzatot továbbra is Éjnén hálószobája foglalja el, mely külön színnek minősül.]
Másnap reggel.
Ed, Hajnal, Csip, Egér, Évi, Tanár úr, Tánja a színen. Hálózsákokban alusznak az emelvényen. Némelyek mellett táska, elszórt ruhák. Csip félig leterítve viharkabátjával, a ruha másik fele a földre lóg, rajta bakancsai oldalvást.
Szünet, majd Éjnén be
Éjnén: Talpra, talpra, ti földkerekség lustái, a próbát egy álomszuszék sem állja ki! Nehéz, zord nap virradt rátok! S ti fekve fogadjátok? Ha ily lustaságra tart számot nemes kedvetek - szavamra, a Munkásó majd segít felébrednetek! Befelé, hibbant!
A Munkásó be, vállán ásók
A Munkásó: Hányd a földet, fogd csak az ásót, forgasd serényen, próbálj keményen, ahogy mondom: próbálj kijutni mihamarább - Gyűlölény lakomája: avagy az vár terád!
Éjnén gonosz hangon kacag. A Munkásó el
Tánja (felriad): Mi volt ez a röhögés?
Évi (mint aki már pár pillanat óta ébren van): Miféle röhögés?
Tanár úr (épp csak felszenderedve, álomittas hangon): Aludj, Évi, még csak... (Órájára pillant. Felugrik.) Jóisten, hét óra! Elaludtunk!
Tánja is talpon már, Évi felül, palackból iszik
Csip: Na és akkor mi van? Nem ráérünk egész nap?
Tanár úr: A biológia! (Évire mutat, aki épp befejezi az ivást.) Az ellenünk dolgozik.
Csip (magára húzza viharkabátját, így bakancsai is fejére kerülnek): Jaj ne, nem akarok kora hajnalban biológia órát!
Éjnén: Csip, Csip, drága Csip, de jó, hogy visszatértél az árnyékvilágba! Itt téblábolok pirkadat óta, téged egyre várva. Rengeteg lesz dolgunk még ma, ne légy léha, ne tégy...
Csip (fetreng a kabát alatt): Jaj, nem akarok dolgozni!
Tánja: Kibújt a szög a zsákból! Na gyerünk ásni.
Tanár úr és Évi együtt: Jaj, ne!
Tanár úr: Még fel bírod emelni az ásót?
Tánja (vállát dörzsöli, tornáztatja): Nem, nem bírom - de nem szeretnék még egyszer itt éjszakázni.
Hajnal (felül, fáradtan): Alig aludtam egész éjjel.
Csip (hirtelen megelevenedik, előbújik alsónadrágban): Bántottak a szellemek, húúúú!
Hajnal: Ha nem mondogatod ezt annyiszor, biztosan jobban alszom. De ez a hely...
Ed (könyökölve): Ez a hely borzalmas. Rémálom, amiből nem lehet felébredni.
Évi: Épp most ébredtél bele.
S nevet. Ed visszahanyatlik
Csip (felhúzza nadrágját): Megyek, keresek egy fürdőszobát.
Tánja: Azt aztán kereshetsz. Szólj, ha találtál!
Éjnén: Gyere, édes Csipem, kényeztesd csak magad! Amit megengedhetsz önmagadnak, ne tagadd meg azt...
Csip: Azért egy fogmosást megengedhetek magamnak!
Tanár úr: Vízszűkében, sajnos...
Csip: Inkább rohadjon a szám egész nap? Nem-nem! Olyan büdös lesz a leheletem, hogy aki a közelembe ér, egyből sóbálvánnyá párolódik.
Egér (hirtelen szökken talpra): Ígyis-úgyis éppolyan büdös.
A lányok kuncognak rajta
Csip: Na téged meg ki kérdezett, rágcsálófej? (Táskájában turkál.) Nesze, egyél egy kis kukoricás kenyeret. (Hozzávág néhány száraz kenyérhéjat Egérhez.) Múlthavi sütés. (Fogkrémmel, -kefével és vizesüveggel a kezében a szín bal hátulsó sarka felé indul.)
Tánja (ezt látván): Ezt a pazarló állatot!
Ed (lesepri magáról a kenyeret, amely őt találta el): Pfuj.
Csip: Miért? Az a kenyér lassan nagykorú lesz. (Mondat közben fogat kezd mosni:) Lerakhatja a jogsit, hadkötelessé válik, adófizetővé ...
Tánja nevetgél tréfáján
Tanár úr (élelemcsomagokat és bicskát vesz elő hátizsákjából): Na, ez a kenyér... ez máris katonaköteles lesz, a szalonnával együtt! A késem majd felavatja őket.
Ed: Mint a jó parasztember, Tanár úr? Kenyér szalonnával reggelire?
Tanár úr: Úgy ám, pont úgy! Kell is a tegnapi munka után! S ami még ma vár...
Éjnén (álnok hangon): De szilaj a hangulat! Ha tudnátok, mit hoz e nap...
Tánja (Csipnek): Legalább ne ide hányjál már! (Elkezdi kirángatni Csipet a színről.)
Csip: A sarokba, baj?
Tánja: Igen, képzeld! (Kilöki Csipet.) Oké, én mentem ásni.
Csip el
Egér: Most ez komoly?
Hajnal: Legalább egyél valamit, Tánja!
Tánja (vigyorog): Az én kajám odaát van!
Az egész társaság felkiált
Ed: Na, hát innen fúj a szél!
Hajnal: Én megyek veled. Még nem sok hasznomat vettétek odaát...
Tánja és Hajnal el.
Csip be. Elrakja a fogmosó holmit
Ed (felkel): Én megyek, megnézem, mi maradt a bejárati teremből. (Inget húz.) Megpróbálok felmászni addig, ahol hiányzik a fal. Lehet, hogy ásás nélkül is kijutunk.
Éjnén (Csipnek): Lehelj rám!
Csip rálehel
Éjnén: Tökéletes! Mehetünk, kedves!
Csip: Várjál, megyek én is!
Tanár úr: Csak óvatosan. Rátok ne omoljon egy újabb darab!
Csip: Na és? Már így is be van kötve a fejem! Mitől félnék? Hogy még egy kötés lesz ennek a tetején, vagy mi?
Éjnén: Milyen bátor vagy, hősies, vakmerő! Ez a beszéd!
Évi: Na igen, ahol nincs minek ártani odabent... (Edre néz.) Azért vigyázzatok magatokra!
Csip grimaszol egyet Évi felé, aztán hirtelen el. Ed el
Egér, kezében egy vizesüveggel, szótlanul el

Második szín
a lovagpáncélos teremben

A páncél darabjai immár megfogyatkozva hevernek a színen, s még jobban szertedobálva.
Gyűlölény a színen, láthatatlanul.
Csip, Éjnéntől követve, lassan be. Bámészkodik, gondolataiba merülve.
Gyűlölény előtűnik, a fények megfogyatkoznak
Gyűlölény: Mondj egy imát, halandó!
Csip: Mer'? Mitől paráznék?
Gyűlölény: Láthattad, saját szemeddel megvizsgálhattad. Azon a helyen ti ki nem juttok! Sem pedig a kaput be nem törhetitek! Roppant vasalása ellenáll majd minden kísérletnek.
Csip: De egy lyukat is ásunk, öreg. Az a lassú, de biztos módszer.
Gyűlölény: Biztos csak enyészeted, ha nem itt és ma, hát máshol, s később.
Csip: Később, minél később.
Gyűlölény: Borzaszt hát a gondolat, hogy e helyen hagyd fogadat?
Éjnén: Vigasztalanul, szégyenletesen? Mi lesz azzal, mi odakint vár, élted végtelen gazdagsága, a rengeteg... (Keresné Csip életének valódi tartalmasságát, de nem talál semmit.) A rengeteg...(rálegyint:) hiszen tudod.
Gyűlölény: Hallgass hát rám, halandó! Ördög bánja a többit, ha te élve kint vagy, sértetlenül!
Csip: Mit akarsz tőlem?
Gyűlölény (tapsol): Munkásó!
A Munkásó be. Ezúttal hatalmas vonalzók vannak kezében
Gyűlölény: Mesélj a taknyosnak a "biztos módszerükről"!
Éjnén: Méghogy taknyos, az én drága Csipem, aki...
Gyűlölény elhallgattatja kezével, s a Munkásót sürgeti meg
A Munkásó: Ahol ástok, ím, csak terméskő falat találtok. Lefelé haladván cseleznétek ki, alatta kijutni szeretnétek ti, alulról kerülve. (Kezével, szerszámaival példázza a falat s a személyek menekülési tervét.) S mit szólsz, te kemény koponya... te szédült! ...ha e kőfal a sziklabércre épült! (Összecsapja a menekülési útvonalat.)
Csip (halálra váltan): Hogy az a... [elharapva káromkodik]
Gyűlölény: Ez nem jutott eszébe annak a lángésznek...!
Éjnén: "Lángésznek"...! Csip az egyetlen, aki itt gondolkodik!
A Munkásó: Áll ez a vár vagy ezer éve tán! Mit szólsz ehhez, koma? Én így építeném, szavamra! Pont így, egyenest rá a kőre! Különben jönne pár ősz, pár eső szemerkélne, s az egész összedőlne! Száz év, annyi se kéne.
Csip (mobiltelefont húz elő, nyomkodja, motyog): Nekünk annyi...
Gyűlölény (a Munkásónak): Jól van, takarodj!
A Munkásó el. Éjnén csókot dob felé mentében.
Gyűlölény átkarolja a megszeppent Csipet
Gyűlölény: Jer, fiacskám, gyere, nincs még semmi veszve. Van néhány ötlet, mentő lehetőség... (Pattint az ujjaival:) Mire vársz, izomagy?!
A Kos be
A Kos: Lásd Csip, a többiek azt sem tudják, mit cselekednek. Nélküled, úgy tűnik, mind elvesztek.
Éjnén (a másik oldalról karol bele Csipbe): Szükségük van rád!
Lassú léptekkel támogatják kifelé a színről
A Kos: Kétségtelen, az egységet neked kell megteremtened! Nem hagyhatod, hogy Ed keresztbe tegyen neked!
Gyűlölény (a Kosra förmedve): Azt hiszed, nem tudom, hogy kettős játékot játszol?!
A Kos rökönyödve bámul Gyűlölényre
Gyűlölény: Honnan tudom, igaz? Honnan? (Szünet.) A Mertkör is a markomban van!
Éjnén: Senki nem ellenállhat nekünk!
Csip: Ed, a kemény csávó, azt reméli, ő itt a központi Übermeister!
Éjnén: Úgy ám - én csak tudom!
Csip: Azt hiszi, ő tüsszentette az ózonréteget!
Gyűlölény: Idétlen, bájologva vigyorog, affektálva parancsot oszt - s úgy éljek, hiszi, hogy a gépezet nélküle halott.
Éjnén: Pedig most is, ki néz szembe minden bajjal, gonddal?
Gyűlölény: Ki tartja kézben a helyzetet...?
Éjnén: Csakis te, Csip, senki más!
Gyűlölény (leinti önmagukat): Jól van, elég volt. A Kos jön.
A Kos: Nos, a "Kos", a bátor harcos, (nyomatékkal Csipre mutat:) te magad leszel! Ki az önzéssel s a gyűlölettel szemben áll fel...
Éjnén és Gyűlölény együtt: Úgy van!
Csip összecsapja kezeit, s dörzsöli, mint aki készül valamire.
Lassan kiérnek a színről, végül már csak a Kos hangja hallható
A Kos: ...kegyetlenül, kőkeményen! Nem alkuszik ellenféllel! Hallgasd hát tanácsom, s garantálom: még ma kint leszel, egészben, ép testtel!

Harmadik szín
a hálóteremben

Mari a színen.
Kopognak az ajtón
Mari: Tessék!
Évi be
Évi (tréfásan): Hahó! Ki lakik itt?
Mari: Azt hittem, a Tanár úr az, avagy Hajnal.
Évi: Sajnos, csak én...
Mari (legyint): Nem vártam senkit. Csak a fiatalok általában nem kopogtatnak nálam. De te, úgy látom, tudsz.
Évi: Apám megtanított...
Mari: Derék ember az a Ferenc. No, mi járatban, drágám? (Hellyel kínálja Évit.)
Évi (leül): Szeretném megtudni... hogy mi történik itt.
Mari: Itt? Ez a legkevésbé mozgalmas terem a várban!
Évi (gyászos hangon beszél): Tudod, hogy értem. A többiek azt mondják, megbolondultál. Illetve, nem mindenki mondja ezt...
Mari: Ki? Ki mondja?
Évi hallgat
Évi: A lényeg az, hogy aggódnak érted. Én tudom, hogy biztosan van rá okod, hogy itt ücsörögsz így (Marira mutat), csak... csak szeretném tudni, hogy mi az.
Mari: A bekötőutat figyelem.
Évi: Jó, jó, tudom, a bekötőút - Csip mondta. Ed is megnyugtatott mindenkit, hogy te végül is...
Mari: Rendes gyerek az, nagyon jóravaló.
Évi (megütközve): A Csip? Ugyanarról az emberről beszélünk?
Mari: Azt nem tudom, de én beszélgettem Csippel; ott: éppazon a széken ült. S egészen másnak ismertem meg, mint amilyennek ismertetik általában... talán te is elbeszélgethetnél vele egyszer.
Évi: Jól van, jópofa, meg minden - de nem lehet komolyan venni.
Mari: S mit gondolsz, negyven fölött milyen lesz?
Évi (egy pillanatig belegondol): Éppilyen, azt hiszem.
Mari: Nos, megtudtad rólam, amit akartál. Szolgálhatok még valamivel?
Évi: Egyáltalán nem tudtam meg, Mari, kicsit se lettem nyugodtabb. Ne hidd, hogy mindenkit leszerelhetsz ezzel a magyarázattal! Elhiszem, van létjogosultsága, de - ez nem magyarázza meg azt a ruhát. Meg az egész viselkedésed. Színed se látjuk naphosszat.
Mari: Nem akarok pont akkor lemaradni egy elhaladó biciklistáról, ugye érted...
Évi (a fejét rázza): És a jelmez minek kell hozzá?
Mari: Nem öltözhetek abba, amibe akarok? Évikém, nem lehet nap nap után ugyanazt a históriát nyögni. Kell néha valami változatosság, különlegesség, extravagancia - egy kis őrület! Ezért is kezdtem el hegyet mászni veletek. Egyfajta nosztalgikus második ifjúság: erre majd, valahol jócskán negyven fölött, te is rájössz - felfedezed újra, hisz most még a véredben van.
Évi: Én nem húzgálok magamra özvegyi ruhát, amit legalább száz éve nem mostak.
Mari (savanyún): Úgy. Van még egyéb kifogásod velem kapcsolatban?
Évi: Nem érted, hogy aggódunk érted? Nem kritizálunk - aggódunk érted!
Mari: Nem kell, hidd el. Prímán érzem magam.
Évi: Még ez is. Mikor szoktad te prímán érezni magad?
Mari: Sajnálod ezt a kis örömöt tőlem?
Évi közbeszólna, de Mari kezével csendesíti
Mari: Legyek savanyú vénség, házsártos, hisztérikus, örök kötekedő, örök elégedetlenkedő? Az a jó, az tetszik nektek?
Évi: Úgy megváltoztál.
Mari: Ez együtt jár a dologgal, melyet említettem.
Évi (széttárja kezét): Ennyi? (Szünet.) Akkor - megyek vissza ásni. Egyszer azért te is lejöhetnél.
Évi feláll. Mari nem szól semmit, csak mered rá
Évi: Addig Tánja átvenné az őrszolgálatodat. Szegény ás, mint a gép, míg belerokkan - kéne neki egy pihenő. Mit szólsz?
Mari néma marad
Évi (sóhajt): Apa is olyan zavart volt, mikor lejött tőled, olyan feldúlt.
Mari: Apádnak és nekem megvannak a magunk ügyei, amikhez neked (Évi orrára koppint) semmi közöd.
Évi (távozván, félre): Ennek tényleg valami baja van.
Évi el.
Szünet. Mari áll a szín közepén, s gondolkodik, majd hirtelen eszébe ötlik valami, avagy tettre szánja magát, s el

Negyedik szín
az "Ásóteremben"

Az első felvonáshoz képest jócskán megváltozva: méternyi széles gödör tátong a fal mellett, mélységéből csak melltől látszanak ki a szereplők. Mellette hatalmas földkupac. A faltörő kos a gödör oldalába süllyesztve ferdén.
Tánja a színen. Lomha, fáradt ütemben ás.
Éjnén be
Éjnén (már messziről szuggerálja Tánját): Szemed előtt megjelennek: kedves formák, vidám színek, társalkodás, élvezetek! Neked is jár a pihenés, kedves Tánjám, értsd meg!
Tánja (meg sem torpanva): Hülyeségekkel nem megyünk semmire. Nem akarok itt szomjan pusztulni!
Éjnén: Ha megállsz egy kicsit, s megjutalmazod önmagad a hosszas, kemény szenvedelemért, ím, attól csak serényen, szorgosabban folytatod majd dolgod, ha munkádhoz visszatérsz. Életedben bánnod kell... oly sok mindennel: tárgyakkal, csalafinta gépekkel, s más emberekkel, az idővel... De ha tudsz bánni önmagaddal, életed, halld meg szavam, győzedelmek útja, s mi több a boldogság kútja lészen azonnal!
Tánja: Azt csinálok, amit akarok! Ez éppen elég nekem. (Motyogva:) Szabad vagyok, és te fogságot ajánlasz.
Éjnén: Hozzábilincselném kezed kezemhez, attól félsz?
Tánja: Kezemet a sajátomhoz, tudom!
Éjnén mintha feladná. Elhallgat, s a csonka bútorzaton foglal helyet.
Szünet, majd lengetni kezdi lábát
Éjnén (méregtől csöpögő hangon, inkább magában, mint ténylegesen Tánjának): Úgy. Én jót akartam, fruska... No, azért csak figyelj szavamra! Nem te vagy e kastélyban az egyetlen. Majd viszontlátsz még: egy másik testben.
Tánja: Utállak.
Éjnén: Oh, sejtettem: imádsz! S ezt leplezed ostobán.
Tánja dühödtebben vágja a földbe ásóját.
Egér és a Mertkör be
[A Mertkörnek mindkét teste Egért kerülgeti.]
A Mertkör (testei sugdosva bíztatják Egért): Nosza! Nosza kínáld meg! Nosza!
Egér: Szia, Tánja. Kérsz egy kis sört?
Tánja (felderülve, ásóját elhajítja): Ne már! Komolyan? (Kiugrik a gödörből.) Kérek!
Egér: Jaj, de jó! Akkor kérhetnél nekem is, mert innék egy korsóval...
Tánja (lecsüggedve): De szemét vagy! (Azért mosolyog, haraggal.) Teljesen elhittem.
Egér: Pedig szakálla van.
Éjnén: Na látod, te kis liba! Mertköröm, szép munka.
A Mertkör testei meghajolnak Éjnén felé, s kavarogva el
Tánja (Egér nyakának ugrik, s megrázza): Teeee!
Egér nevet, s helyet foglal a gödör szélén, ásóval a kezében. Tánja visszatér a gödörbe, de még nem ás
Tánja: Évit nem láttad, Egér?
Egér (széttárja kezét): Biztos újabb felfedezőút. Nem találtam sehol.
Tánja: Miért, őt keresed?
Egér: Jaj, nem, nem, csak voltam egypár helyen, és nem akadtam össze vele sehol... (Hamarjában ásni kezd.)
Tánja (szintén ás): Szerinted Csipék fognak találni valami kiutat a beomlott teremben?
Egér (megáll egy pillanatra, ásójára támaszkodik, szembenéz Tánjával): Nagyon remélem. (Ás tovább.)
Tánja: Olyan furcsán mondtad ezt.
Egér: Tánja, ezt a témát mindenki folyamatosan kerülgeti - de igenis van rá lehetőség, hogy itt fogunk meghalni.
Tánja: Évi mondta, hogy szereted a pánikot kelteni...
Egér: Ő meg az én jó híremet kelti eszerint. Nem akarok pánikot, szerintem is kijutunk, legkésőbb estére, de szembe kéne nézni az ellenkező lehetőséggel.
Tánja (újfent ásni kezd): Minek...
Egér: Egy kicsit összeszedhetnénk magunkat! Ahelyett, hogy mennek a vég nélküli csatározások, a baromkodás, az ordítozás, a vitatkozás... a feladatunkra kéne összpontosítani.
Tánja: Nekem mondod? Láttál engem mostanában "baromkodni"? (Mondatai ütemére hajítja ki a föld-adagokat a gödörből.) Láttál ordítozni? Vitatkozni? Vagy hülyéskedni? Örülök, hogy végre valaki osztja a véleményem.
Évi be
Tánja (észreveszi szeme sarkából): Az emlegetett.
Egér félbeszakítja mozdulatát, megpördül
Évi: Sziasztok. Jöttem kapirgálni.
Egér: Szia!
Évi: Dolgozom a koson egy kicsit.
Tánja: Helyes, Éva. Kezd itt gyűlni a józan ész.
Éjnén: Maholnap mind odavész! Meglásd, Gyűlölény tettrekész! (Suttogja:) Megtudod majd, milyen az... (Felkel, közelít a gödörhöz.) Ássatok csak, ostobák, keressétek a fal alját! A Munkásó már úgyis a markunkban nyüszít...
Tánja: Egyébként, tegnap este miért tűntetek el órákra, mikor szükségünk volt a segítségetekre?
Évi (abbahagyja a munkát, Tánja felé fordul): Nem tűntünk el órákra! Tíz percre leültünk beszélgetni, nagy baj?
Tánja: Tíz percre...
Évi: Jó, akkor negyed órára! Csak Ed csinálta a hisztériát, különben nem történt semmi. Úgy értem, nem attól szakadt be a terem, hogy Egér ott ült velem... Különben is, mondhatom, nehéz lett volna megtalálni bennünket! Az a terem a vár közepén van! Egy csomó folyosó nyílik oda. Ennyi erővel te meg a gödörben bujkáltál...
Tánja (rákiált): Én, kérlek szépen, dolgoztam!
Évi: Jó, nem azért mondtam; persze, hogy dolgoztál! Te dolgoztál eddig a legtöbbet, mindünk közül.
Tánja (csillapodik): Akkor ne beszélj baromságokat.
Évi: Akkor más se. Mi az, hogy "eltűntünk"? (Egérre mutat.) A vár kellős közepén!
Már egyikük sem ás, beszélgetnek
Egér: Évi, Ed azért pipa, mert én azzal kértem el magam, hogy ásni jövök.
Tánja: Elkérted magad?! Ki a fene ő itt, a vezérigazgató?
Évi (bólogat, ő nyugodt hangon szól): Erről van szó. Nem kell elkérned magad, a te dolgod, hogy mit csinálsz, és miért. Milyen jogon számoltat el arról Ed, hogy Tánjának kellett tíz perccel tovább ásnia azért, hogy... hogy legyen tíz perc nyugalmunk ebben az őrültekházában?
Tánja: Igen, erről van szó, Egér, egy kicsit keményebben kiállhatnál magadért. Ne hagyd, hogy dirigáljon az a két hólyag! (Hátbaveri Egért. Évire néz.) "Tíz perc"...
Évi: Jó, akkor negyed óra! Harapd le a fejem!
Ed és a Kos be
Ed: Látom, megy a kemény munka. Ásóval a kézben: tereferéltek.
Éjnén (a Kosnak): Pajtikám, pajtikám, így állunk! Tudtuk, hogy Edet is felhasználod!
A Kos: A Kost senki, de senki nem korlátozhatja. Ha Gyűlölény azt hiszi, hogy megvett - az ő dolga!
Évi (Ednek): Ha tudni akarod, épp arról beszéltünk, hogy milyen szépen ki tudsz osztani itt mindenkit.
Tánja: Már kezdesz Csipre hasonlítani! (Legyint:) Sőt, rég túlszárnyaltad! Milyen jogon számoltatsz el minket, hogy ásunk vagy nem ásunk?
Évi: Várj, Tánja, azért...
Tánja (zavartalanul): Hogy mennyit ásunk? Hogy milyen gyorsan?
Ed: Azért nem haladtunk semmit a kapukkal, mert...
Tánja: Én még ásót nem láttam a kezedben.
Szünet
Ed: Egér, gyere segíteni.
Évi (pattint az ujjaival, Edre kiált): Hopp, csicska!
Ed: Éppenséggel, többek között, a te kisebbik táskádat akarjuk kimenteni a romok alól, életünk kockáztatásával. Minthogy édesapád szerint van benne egy liter ásványvíz. (Szünet.) Egér, légy szíves, gyere.
Ed és Egér el.
A lányok dolgozni kezdenek, a Kos beugrik közéjük a gödörbe
A Kos: No, lássunk valami vidám témát!
Éjnén (a Kosnak): Úgy van, hogy jóvátedd a hibád! (Odaáll a gödör szélére.)
Évi (Tánjának, megállva): Miért mondtad Ednek, hogy felülmúlja Csipet?
Tánja: Hát nem? (Fújtat egyet.) Folyamatosan maga körül forgatja a világot. (Megáll ő is.)
Évi: Mondjuk Csipet sem értem, hogyan fért be azon a pici kétszárnyú kapun az arcával! Ed legalább jó fej egyébként, mikor nem jön rá ez a barom stílus. Csip meg egy bunkó.
Tánja: Nézőpont kérdése.
Szünet
Évi: Mit kerülgetitek egymást?
Tánja: Micsoda?
Évi: ...ősidők óta.
Tánja: Csippel? Egyáltalán nem kerülgetjük egymást!
Évi: Nem-e?
Tánja: Te óriási tévedésben élsz, Évikém! Nem akarok tőle semmit. Ha akarnék, már...
Évi: Igen, ismerjük, kivel nem próbálkozik ő...
Tánja: Marival, legfeljebb. (Nevetnek.) Veled! Veled aztán nem...
Évi: Kezdettől fogva tudja, hogy esélye nincs nálam. Mit gondolsz, miért "utál" annyira?
Tánja: Mert nem hat rád a sármja! (Ásni kezd.)
Évi: Ami nincs, az nem is... (Ásni kezd.)
Éjnén (a Kosnak, komolyan bólogatva): Ügyes munka. Ügyes. (Elsiet.)
Éjnén el

Ötödik szín
a Kijárati nagyteremben

A hálózsákok és táskák az emelvényen hagyva.
Csip a színen, a kapun piszkál valamit a páncél egy darabjának hegyes sarkával.
Gyűlölény be. A bejáratnál megáll.
[Fényváltozások kísérhetik megjelentét, s zenei hatás.]
Ed be. Odamegy hátizsákjához, palackot vesz elő, iszik.
Gyűlölény int Csip felé
Csip (elbődül): Ki piál itt?
Ed a szája mellett leönti magát a hirtelen ijedelemtől. Csip ugyanakkor megpördül, megpillantja őt.
Csip: Ja, te vagy, öreg?
Ed: Vagy fél deci vizet kilocsoltam hiába! Mi bajod van?
Csip: Semmi! Csak már megint lasszóval kell fogni az embereket! (Eldobja a vasat, s Ed felé indul.)
Ed: Beugrottam Éviékhez a táskákkal, meg megnéztem a faltörő kost! Mit tombolsz?
Csip: Ugyan, öreg, veled semmi bajom! (Hátbaveregeti Edet, s kíséri a kapu felé.) Tudom, hogy te rajta vagy a melón, maximálisan. Jó, Tánja meg ás; a tegnap estiek után lehet, hogy éppen az ő megoldása a nyerő. (Felveszi az elhajított vasat.) És a többiek? Sehol senki! Az Egeret tegnap óta úgy kell odakorbácsolni a melóhoz. (Piszkálni kezd a kapun.)
Ed: Egér ás.
Csip: A Hajnal...na, a Hajnal aztán nem csinál semmit, mióta itt vagyunk.
Ed: Hajnal is ás.
Csip: A Tanár úr meg... (Legyint.) Az idegeimre megy itt mindenki!
Ed: Mi történt veled?
Csip: A Mari, a Marira csak nézz rá!
Ed: Te mondtad, hogy a Mari...
Csip: Na és az Évi...!
Ed (ingerülten): Évi a kost kaparja ki nekünk, Tanár úrral. Tánja pedig mindjárt jön segíteni.
Csip (megrökönyödve): A Tánja, ide? No, azt megnézem!
Ed: Meg is nézheted: mindjárt itt lesz! Te, minek kapirgálod ott a fát? Vas van alatta.
Csip: Mit tudom én. Itt vékonyabb, majdnem kiáll belőle valami.
Ed: Várj csak... Nem is vagy te hülye gyerek.
Csip: Na... Még egyszer valaki állást foglal az értelmi képességeimről, azt fejbe rúgom.
Ed: Várj, Csip... Ha leszedhetnénk a deszkákat, megtudnánk, hogy hogy néz ki a vas alatta - hogy hol van a legtámadhatóbb pont. És oldalról még jobban meggyengíthetnénk.
Csip: Hogyan?
Ed (kezével mutogatva): A kapu egy helyen tokostól véget ér, mellette van a fal. Ha a falat egy helyen kicsit kibontanánk, mindkét oldalon, vértekkel, ásókkal, mit tudom én... Máris meggyengítenénk a rögzítését.
Csip: Most mit akarsz, beszakítani, vagy kiszakítani?
Ed (kezével mutatja): Átszakítani.
Csip: Ahhoz minek a falban...
Ed (közbevág): Több mozgástere lenne, érted?
Csip: Ha te mondod... De fogalmam sincs, hogyan lehet rögzítve egy ilyen kapu.
Ed: Kérdezzük meg a többieket! Mondjuk, először is idehívhatnánk Tanár urat. Én addig elkezdem lefeszegetni ezeket a deszkákat, ha sikerül.
Gyűlölény ismét int
Csip: Tanár urat, tanár urat... (Ed vállára csap.) Megyek, megkeresem.
Gyűlölény elégedettel bólint, s el.
Csip el
Ed (utánakiált): Egeret meg próbáld visszacsábítani!
Ed feszeget.
Évi és a Kos be
Évi: Szia!
Ed (nyomban abbahagyja a munkát, feléje fordul): Te jöttél Tánja helyett?
Évi: Még kilóg a nyelve.
Ed: Megértem.
Évi: Ő is itt lesz nemsokára, addig engem küldött maga helyett.
Ed: Nem sürgős... (Leül az emelvény szélén.)
A Kos (megérinti Évit): Kár volna itt meghalni - egyedül. (Majd megérinti Edet is.) Tudjátok, mi következik...
A Kos el
Évi: Szóval? Én is tudnék segíteni?
Szünet, Ed mereng, majd bólogat
Ed (halk, fáradt hangon, szinte suttogva): Segíts nekem, Évi. Mondd meg, mi folyik itt. (Mindvégig maga elé bámul, a földre.)
Évi (nem tudja, mit szóljon): Öh...
Ed megütögeti a padkát maga mellett.
Évi még egy darabig csodálkozva figyeli őt, majd leül.
Halk, meghitt hangon beszélgetnek
Évi: Hogy érted azt, hogy mi folyik?
Ed: Évi, Évi. Ne kezdd ezt te is, kérlek! Mindenki megbolondult. Minden a feje tetejére állt. Kire számíthatnék még, ha ez az őrület téged is elkapna?
Évi: Hajnalra. (Szünet.) Egérre.
Ed: Egérnek alig vesszük hasznát tegnap óta.
Évi: Talán nem igáslónak kéne használni. Végtére is Egér. (Vigyorog.) Ragyogó meglátásai lennének, ha néha meghallgatnátok. Felhúzhatod rám is a kényszerzubbonyt, de - nem tudom, milyen őrületről beszélsz!
Ed: Meg szoktuk érteni egymást; meg tudjuk beszélni a dolgokat. Még akkor is, ha te nem állhatod Csipet, Csip nem állhatja Marit, Tanár úr mindenkit kioktat, Tánja mindenkit kioszt, Egeret állítólag elnyomjuk - bár én igyekszem ugyanúgy emberszámba venni, mint Csipet, vagy bárkit...
Évi (bólint): Észrevettem. De Csip borzasztó erős személyiség, nehéz szóhoz jutni mellette.
Ed: Jól van, szóval tudjuk ezeket a dolgokat - de azért működni szokott ez a csapat! (Most Évire néz.) Nem szokott így megbomlani mindenki, nem szoktak ilyen látványosan elfajulni ezek a felszín alatt mindig ott motoszkáló dolgok, nem!
Évi: Edi, össze vagyunk zárva, kényszerűen.
Ed: Nem olyan kicsi ez a vár, hogy állandóan egymást kelljen szagolnunk.
Évi: És nézd meg, mi lett ennek a következménye! Egyik fele itt, a másik meg ott.
[Ültükben fokozatosan fordulnak el egymás felé]
Ed: A harmadik meg sehol. Te is most jársz itt először, Évi.
Évi: Téged se sokat láttunk odaát!
Ed: Én itt kaput döntök. De neked nem kellett volna az ásó alatt szakadni, csak mert Tánja elsők között vesztette el az eszét, és találta meg az ásóját! Inkább Egér kapirgálhatott volna odaát, te meg...
Évi: Nem is tudom, ki tartotta itt Egeret - illetve ott... (Fejével a főcsarnok felé mutat.)
Ed: Hiszen kellett az ember. Tán ajánlkoztál helyette, hogy ott maradsz velünk, Évi? Na látod.
[Mostanra már szinte teljesen szemben ülnek egymással - éppoly közel, mint mikor egymás mellé ültek]
Évi: Edi, szerintem már mindegy, hogy mi volt tegnap.
Ed: Szerintem viszont nem.
Évi: És szerintem az főleg mindegy, hogy én, gyönge lány, hol szerencsétlenkedek éppen.
Ed: Szerintem viszont egyáltalán nem.
Évi: Edi...
S már alig kell közelebb hajolnia Ednek, hogy lassan, finoman megcsókolja Évit. Évi szinte azonnal - ám nem menekülésszerűen - elhúzódik; karjaival viszont átöleli Edet
Évi: Figyelj ide, Ed...
Ed: Mit gondolsz, hova figyelek? (Évi hajába fúrja fejét.)
Évi (megfogja Ed fejét, s szembefordítja magával): Figyelj már! Kicsit takarékra kéne tenni magunkat...
Ed: De hát...
Évi: Mondom, kicsit. Oké? Ne itt, ne most, ne így! (Szünet.) Ki tudja, hol a határa az őrületnek, ami annyira aggaszt téged?
Ed (fejét rázza, s megfogja Évi kezét): Ebben nincs semmi őrület... Évike...
Évi: Mari is teljesen normálisnak gondolja saját viselkedését. (Dermedt szünet.) Ahogy a többiek is.
Ed: Szóval ha ki akarunk jutni innen... (Töpreng.) Azt mondod, elveszítjük a fejünket? Évi, én ÍGY jobban elveszítem!
Évi: Azt mondom: nekünk meg kell maradnunk ugyanabban az állapotban, amiben bejöttünk ebbe a várba. Nekünk kettőnknek. Ha odakint leszünk... (Szünet, s jelentőségteljesen Edre mosolyog.) Meglátjuk.
Évi feláll, szeretettel homlokon csókolja Edet, aki maga elé mered, majd elindul, ki a színről
Gyűlölény be.
[Fényváltozás és zenei hatás kísérheti beléptét.]
Megjelentére s szavaira Évi megszaporázza lépteit, s el
Gyűlölény: Ócska kis szajha! Az egészet, az egészet elrontotta! A Kos cserbenhagyott bennünket. Hol van? Hol az átkozott? Miért nem maradt jelen, miért nem felügyelte az ostobákat? (Évi után kiált:) Állj meg, te! Állj meg, gyere vissza! Omolj szépen karjaiba! (Szünet.) Nos jó, Éjnén majd helyrehozza. S nekem is van már fegyverem, s testem: a jó Csip koma. (Megperdül.) Itt vér fog folyni, még ma.
Gyűlölény el
Ed hirtelen felkapja a fejét, mint akinek eszébe jut valami, felpattan, s fut kifelé.
Ed: Évi, Évi!
Ed el

Hatodik szín
a Hálóteremben

Mari és Tanár úr a színen, láthatatlanul, az ágy függönyei mögött. A függönyök mozognak
Mari: Várj! Várj! Oh, drágám, hiszen...
Három koppantás az ajtón (inkább dörömbölésnek tetszik).
Tanár úr ijedtében kiugrik a függöny mögül, s leszakítva magával sodorja azt
[Ruhái mind rajta, ám az I. felvonás 8. színéhez képest kissé jobban szétbontva, zilálva.]
Mari (ugyanakkor): Ez Csip! (Felugrik az ágyból, a ruha rajta is zilált.)
Tanár úr (ismét hatalmasat ugrik ijedtében): Honnan tudod? (Sebtében gyűri vissza ingét.)
Csip be
Csip: Mari néne, nem láttad...? (Szünet, mindannyian mozdulatlanok.) De láttad. (Tanár úrhoz:) Tíz perce kereslek! Kellesz Ednek odalent taktikai tanácskozáshoz!
Tanár úr (lassan, mintegy szórakozottan, ruháját igazgatja, s torkát köszörüli): Taktikai? Nos, khm, akkor megyek is. A kapuhoz? Khm.
Csip: Ott vár...
Tanár úr leszegett fejjel, rohanvást el
Mari (Csipre förmed): Mondtam, hogy "szabad"?! Most azt hiszed...
Csip: Ugyan, dehogy hiszek én bármit is!
Mari csípőre teszi kezét
Csip: Miből is gondolnám?
Mari (a keze ügyébe eső párnát Csip fejéhez vágja): Huligán!
Csip (borzadva elhajítja a párnát): Pfuj, ez a mocskos, undorító, büdös...
Mari (toppant lábával): Azonnal szeded össze!
Csip: Csak nem koszos lesz a földön? Jujj-jujj! (Azért felcsippenti két ujjal, s az ágyra rúgja térdével.) Ne nézz rám így, boszorkány, nem én tehetek róla...!
Mari: Hát ki?!
Csip: Senki! Így jártunk. (Szünet. S indulna.) Akkor én...
Mari: Te Csip.
Csip ismét Mari felé fordul
Mari: Mondd csak, mi folyik odalent?
Csip: Tegnap este összedőlt az a terem, ahol bejöttünk.
Mari: Tudok róla.

Csip: Csak így mondod? Ed jól eltolta - és még most is csak szerencsétlenkedik, ahelyett, hogy nekimennénk a témának, keményen. Legalább kiásnánk azt a kost! Tánjáék teljes erővel mélyítik a gödröt, amin át ki akarnak menekülni - de a faltörő koson alig dolgoznak! (Dohog:) És Ed: fel nem emelné a szavát! Pedig a kossal talán átvisszük az erősebb kaput is. Na de ahhoz aztán szükségünk lesz a te segítségedre is! Előre szólok...
Mari: Butaság.
Csip: Téged nem is érdekel, kijutunk-e innen?
Mari: Ki fogunk jutni, még ma. (Szünet.) Te meg én biztosan...
S kacsint Csipre, azután el
Csip (pár pillanatig dermedten áll, lassan fordul Mari után): Mari! Mari! (Sietve elindul.) Hogy érted ezt? Hogyhogy mi ketten...? Mari!
Csip el

Hetedik szín
a lovagpáncélos teremben

A sisak időközben visszakerült ide, rostélya nélkül
A Kos és Nézely be
A Kos: Nézely, öregem, súgjad meg nekem: Hogy alakulnak az erőviszonyok? Mi lesz, ha Gyűlölénnyel tovább dacolok?
Nézely lassan vállat von
A Kos: Sokat érek veled! De talán... Ha segítenék Ed cimborán... (Az állóórának támaszkodik.) Gyűlölény azt hinné, tervét szolgálom, s nekem is jutna erő és hatalom. Ráadásul Edet megkímélhetnénk! BölcsŐ hálája - az lenne csak derék! De itt is jő már, halandó érkezik jobbról! S e teremben egy pár titoknak mélyére hatol... Ha a Mertkör tartja magát a parancshoz: három szilaj kedvű halandót hamarost idehoz...
Ed be. A Kos fogadja
A Kos: Jer, pihenj itt egy kicsit, Ed barátom; fontolnivalónk bőven akad, széles e világon!
Ed: Hihetetlen. Hol lehetnek... Mindig ez az egy kérdés: "hol lehetnek"? (Leül a felborult szekrény hátára.)
A Kos: Ne aggódj, ne aggódj, hamarost itt lesznek. Takarékold erőd, s ha nem kerengsz széles e kastélyunkban, bízvást nem kerülitek el egymást.
BölcsŐ be
Ed: Mi lesz, ha félreértettem Évit? Ha hülyét csinálok magamból, és...
A Kos: E nyavalygás férfiemberhez nem való!
BölcsŐ: Oly biztos lehetsz dolgodban! Hisz hallottad szavát, s mi beszédesebb, láttad szemeit. De igazát feltétlen megfontold, s türelemmel szívleld, mit néked mondott, mert nagy bölcsesség rejlik abban - életmentő bölcsesség!
A Kos: E leány, ím, húsz áprilist látott, csekéllyel, ha többet - s figyelmes gondolat, bölcsesség, józan ész és józan szív rejlik máris őbenne.
BölcsŐ: Boldogságot lelhetsz vele majdan, öcsém - hanem meghallgass, szívetek melegen össze nem simulhat, míg Gyűlölény les terád, s ádázan hajtja prédáját!
A Kos: Épp ez volt a terve: parancsára boronáltalak titeket össze!
BölcsŐ: De most óva intlek, fékezd a véred!
Ed: De hát...
BölcsŐ: Légy türelmed hatalmas királya, csitt! (Szünet.) S boldogságot lelhetsz vele majdan...
Ed lassan bólogat, mint akit végül meggyőztek.
BölcsŐ el
A Kos: Hogy végül legyen a tiéd, vigyáznod kell azért az ő szívét! Őrizned kell önmagadnak: érzései langyon maradjanak. Ne szítsd, ne fűtsd őket - de ne hagyd, hogy kihunyjanak!
Ed megint bólogat.
Csip és Évi vidám kiáltozása hallatszik be
Csip (hangja): Ide, ide!
Évi: gyorsan!
Ed: Mi a fene...?
Nézely: Hamar, hamar rejtekedbe! (S emelné a szekrény oldalát.)
A Kos: Ne szítsd, s ne hagyd kihunyni - oda kell figyelned hát. Hallgasd ki beszédüket, hallgasd meg szavát! S tán elárulja magát. Elárul valami hasznosat...
[Ismét Évi nevetése hangzik, közelebbről.]
Nézely: S megtudod majd, hogyan bánhatsz vele. (A tétovázó Edre kiált.) Tekints így mindkettőtök érdekére! Gyorsan, gyorsan!
A Kos: Tétovázásnak helye nincs.
A Kos és Nézely megemelik a szekrényt, s Ed bebújik alá.
[Kémlelődő arcának egy részletét a közönség egy hasítékon át láthatja,
hogy meg ne feledkezzék róla - s reakciói láthatók legyenek.]
Csip, Évi és Egér befutnak
Csip: Jaj, nézd már! A lovagpáncélos terem!
Egér felkapja az itt maradt, fél karra való vértet, magára húzza, s üldözni kezdi Csipet
Csip: Pfuj, pfuj! Hülye állat! Hagyj már! Nem érek hozzá többet!
Évi áll, s nevet.
Egér most feléje indul, karján a vértet előrenyújtva.
Évi sikolt, s félreugrik
Évi: Ne! Ne légyszi', ne!
Egér (megáll): Mit akartok, a másik felével egy fél napja dolgoztok!
Szünet. A Kos mindvégig éppoly tétlenül figyelve áll, mint Nézely
Csip: Ja tényleg. "Action!" (Felugrik az állóórára, s felhúzza magát a tetejére. Bemutatja önmagát:) A Király!
Egér (felkapja a sisakot): Itt a koronád!
Csip: Ááh! (Leugrik az óráról.) Na azt viszont vidd el innen, mert megkésellek!
Évi: Mit akarsz, úgyis tudjuk, hogy te hoztad át!
Csip az állóóra mögött bujkál, Egér a sisakkal rémítgeti
Csip: Méghogy én? Elrohadt benne a várúr agya, nem érted? Az agya!
Egér: "A várúr!" (S összegörnyed a nevetéstől.)
Csip kiveri kezéből a sisakot.
[Az lehetőleg kigurul a színről a nézőtérre.]
Egér nekirugaszkodik, s megpróbál felugrani az állóórára, majd tetejéről visszaesik, ordítva.
Csip: Ne bénázz már!
Egér újra nekiugrik a magasságnak, s ezúttal megveti lábát a bútordarab tetején.
Évi tapsikol egyet
Egér: Na Évi, most te jössz!
Évi (hátrálni kezd, nevetve): Nem, én nem! Én...
Csip (megragadja): Nincs mese!
Csip az állóóra felé vonszolja Évit.
Egér leugrik, s másik oldalról ragadja meg Évit. Ketten vállánál fogva fellendítik, miközben ő lábával rugaszkodik.
Az óra tetejére ül, s onnan szól Csiphez
Évi: Mi van veled, Csip?
Csip: Hogyhogy? Itt vagyok, ragyogok!
Évi: Hát ez az! Nem láttalak ilyennek, már vagy... a középsuli óta.
Csip: Te gimis nyomorék!
Évi: Ezt sem hallottam már egypár éve.
Egér (derül rajta): "Gimis nyomorék!" Teljesen el is felejtettem!
Ed zajt hallat
Csip: Mi volt ez?
Egér: Az állóóra. Recseg Évi alatt.
Évi leugrik az óráról.
Csip röhög.
Egér felemel a földről egy törött bútorból származó vékony lécet, s ez mindvégig kezében marad
Évi: Ne mondd, hogy a súlyomtól! Csippel szétrúgtátok az előbb! (Megböki Egért az ujjával.)
Csip: Dehogynem a súlyodtól. Gimis nyomorék! Nem is volt tornaórátok, lefogadom.
Évi (tarkón legyinti Csipet): Több is, mint nektek, ragyafej! (Belekarol a két fiúba, s húzza őket magával, ki a színről.) Kár, hogy nem egy suliba jártunk.
Csip: A hajam kihullott volna.
Egér: Mert így olyan sok van!
Csip: Leütlek, patkányfej! Nem tetszik valami?
Közben mindhárman el.

A Kos és Nézely kiszabadítják Edet
Ed (bámulva a többiek után): Szóval így állunk.
A Kos: Lám, lám, pont így. Láthatod, jót akartunk neked. Most aztán tudod, mihez tartsd magad...
Ed: Beszélj, meghallgatom a szavad. Bármit mondasz, én megteszem.
Szavai közben Nézely lassan borzadva rázza fejét
A Kos: Itt az idő - édesbátyám beszéljen helyettem.
Szünet. Nézely fájdalmasan megfogja homlokát kezével, arcát félig tenyerébe temetve.
Gyűlölény be
[Fényváltozások s zenei hatás jelezhetik az esemény különlegességét.]
Gyűlölény (mintha Edre tekintene): Hát ez meg mit keres itt? (Tántoríthatatlan lendülettel indul Ed felé - de túlhalad rajta, s a mögötte álló Nézelyt kapja el.) Takarodj innen kifelé, takarodj!
Gyűlölény kivágja a színről Nézelyt az üresen hagyott helyre. Majd a szín széléről visszafordul, s meredten pásztáznak szemei a közönség sorain, amint a Kosnak is
A Kos: Ez melyik volt?! Melyik nevetett rajta? (Majd ismét Gyűlölényre tekint, s oldalvást fordulva fenyeget a közönség felé ujjával:) Odakint találkozunk, halandó!
Gyűlölény (összecsapja tenyerét, hangot vált): No mesélj, kedves uram, miben állhatunk szolgálatodra?
Ed: Csak mondjátok meg, mit tegyek! Hiszen ismerem őt, régóta: simán elcsábítja más nőjét. Volt már rá példa...
A Kos: Évi még nem a tiéd.
Ed: Hát akkor teszünk róla, most azonnal, hogy... (S elindulna kifelé.)
A Kos (visszafogja): Azt... nem lehet! Tudod jól!
Gyűlölény (már a mozdulatra is csodálkozik): És ugyan miért nem? (Szünet, majd hirtelen kitör belőle a kacagás, s ördögi hahotázás magasságába emelkedik.) BölcsŐ szervezkedik!
A Kos: Dehogy! Csak a jó harcos, a bátor, önmaga kormányosa, és semmit nem siet el, soha...
Gyűlölény (elébe vág): Ismerlek jól, fejjel mész a falnak! Ebben BölcsŐ keze van.
Ed (már fogja a fejét, mintha a két szellem odabent vitatkoznék): Mit csináljak, mit csináljak?
Gyűlölény (szemközt lép vele, s szinte suttog, hatalmas súllyal): A vén nyanyánál van a kulcs.
Ed: Miféle kulcs?
A Kos (Gyűlölény intésére, kelletlenül): Évi szívének kulcsa.
Gyűlölény: Ha jelt adok majd délután, keresd fel Marit szobáján, hallgasd ki a beszélgetést, és... (Jelentőségteljes hallgatással fejezi be mondatát.)
Ed: És? És addig? Mit csináljak?
Gyűlölény: Alázatos fejjel türelmedet kérem. Az idő még meg kell érjen!
Ed: Na ne! Mit csináljak, ha találkozok azzal a szemétládával? Vigyorogjak a képébe, mintha semmi sem történt volna? (Maga elé:) "Gimis nyomorék", azóta sem tud többet...
Gyűlölény: Valahogy úgy, valahogy úgy.
Ed: Azt már nem! Soha! (Kirohan.)
Ed el.
Gyűlölény ismét összecsapja kezeit. Hangos szusszantással elfojt egy kacajt. Majd arca hirtelen újra megkeményedik, kihúzza magát, s a Kos vállára csap
Gyűlölény: Nyomás!
Eddel ellenkező irányba mindketten el.
Nézely magához veszi a sisakot, s el

Nyolcadik szín
a Kijárati nagyteremben

A kapu teljesen sértetlennek tűnik.
Egér és Csip be. Egér kezében ott a léc
Egér (oldalba böki Csipet): Jól elkéstünk!
Csip (lefékez): Hát ezek meg hova tűntek?! (Gúnyosan.) Ed és Tanár úr éppen mérnöki tervezésben vannak! (Felrúg egy lezárt vizesüveget.)
Egér: Mit találtak ki?
Csip (felhorkan): MI találtuk ki Eddel! Azt, hogy meggyengítjük az ajtótok rögzítéseit a falban.
Egér: Hogyan? Minek?
Csip: Hogy nagyobb mozgástere legyen, ha majd döngetjük.
Egér: A mozgástere? (Maga elé mered egy pillanatig, majd:) Ez komoly? Tényleg ennyire buták vagytok?
Csip: Most mi bajod van, öreg, ki ne nyíljon még pont a te szád is...
Egér: Jól van, figyelj már! Figyelj! Ha több mozgásteret adtok neki, csak több úton fogja az energiát elnyelni!
Csip: Micsoda?
Egér: Nem egyértelmű? Hosszabb úton kisebb a lassulás, és a gyorsulás mindig egyenesen arányos az erővel! (Csip arcát látva, hozzáteszi:) Parkettre esel inkább, vagy betonra?
Csip: És?
Egér: És, és, szerinted melyik fékezi le hosszabb úton a tested?
Csip (homlokát ráncolja, majd ráförmed): Maradj már, fizikazseni! Ha meggyengítjük az ajtót, attól mindenképpen... meggyengül!
Egér (felemeli a lécet, melyet marokra fog): Figyelj! Itt az ajtó.
Csip: Az ajtó vasból van, de ne szólj senkinek.
Egér: Észrevettem. Figyelj már! Ezt akarjuk betörni itt. Az én kezem a fal.
Csip (röhög): A fal!
Egér: Figyelsz most már? Vagy ledugom a torkodon!
Csip (fejbe kólintja Egért): Na mondjad!
Egér: Most lazán fogom, látod? Meg van gyengítve egy kicsit. Törd el!
Csip rávág többször is, de persze nem sikerül
Csip: Túl kemény ez a fa!
Egér: Jó, most figyelj, Neander-völgyi! (Keze szorosan körbefonja a lécet.) Sértetlen a fal, teljesen rászorul az ajtóra.
Csip ráüt, s az azon nyomban kettétörik.
Egér: És itt fogunk mi kisétálni. (Mutatja a helyet a törés mentén.) Ha nem piszkáljátok a falat. Vagy ha tokostul akarjátok kiütni - de azt megnézem! (Szünet.) Csodálom, hogy erre Tanár úr nem jött rá.
Csip (kitépi a fadarabot Egér kezéből): Tanár úr, tanár úr! Abból is elegem van, hogy mindent jobban akar tudni, aztán nézd meg, hol vagyunk még mindig! Ugyanolyan ember vagyok, mint ő, ugyanannyit ér a szavam - azért még, mert középiskolában ő tanított bennünket! Hol van az már...
Egér: Jól van...
Csip: Te meg szintén leállhatnál a nagy fizikáddal! Akkor tessék, mondd meg, mit csináljunk vele, ha hozzá se érhetünk, szegény ajtócskát nehogy meggyengítsük oldalt - mégis mit?
Egér: Semmit. Ki kellene ásni magunkat ma, legkésőbb holnap. Mert ha nem leszünk kint, mire elfogy a vizünk, ki kell másznunk az ablakon. Megyek is ásni. (Indulna.)
Csip: Egér! Szerinted Mari például hogy fog lemászni? Meg hát Évi se egy izombajnok, és még sorolhatnám. (Bólogat.) Igen, lehet, hogy éppen én töröm össze magam; elhiszem, értem nem nagy kár, de...
Egér: Elég, ha egy ember kimászik épségben, az hívhat segítséget. A tűzoltóság két perc alatt kinyitja azt, amit mi két nap alatt sem tudtunk. (A kapura mutat.)
Csip: Ez eszembe se jutott. Már sejtem is, ki fog elsőnek próbálkozni...
Egér: Ne aggódj, kiássuk magunkat. Indulok is dolgozni. (S távozna.)
Csip: Egér! Arra még nem gondoltál, hogy ez a földvár-duma egy nagy kamu, és a terméskő közvetlenül a sziklára épült? Ezek a régiek tudtak...
Egér (töpreng egy pillanatig, majd elborul az arca): Jézusom. Szólni kell a többieknek! (Rohanni kezd kifelé.)
Csip (utánarohan, s elkapja): Egér, Egér! Figyelj ide, öreg! Azt akarod, hogy pánik legyen? Rohangálás? Ordítozás? Rinyálás? Meló helyett?
Szünet
Egér: Köztünk marad. Kinek mondtad még el? Ahogy ismerlek...
Csip: Senkinek, képzeld el!
Egér: Ednek?
Csip: Süket vagy? Mondom senkinek! Csak te tudsz róla egyedül, patkányfej! Meg én.
Némán merednek egymásra, majd Egér hátrálni kezd, s azután el.
Csip megfordul, s a kaput méregeti tekintetével, miközben ütögeti a kezében maradt fadarabot.
Szünet, majd Ed beront
Ed: Semmit nem haladunk! Most jövök a...
Csip (közbevág): Ed, Ed, figyelj! Baromság az egész tervünk! (S előrenyújtva tartja a lécet, láthatóan magyarázatra készülve.)
Ed: Ugyan, mit akarsz ezzel? (Kiüti Csip kezéből a fadarabot.)
Csip (elkapja Edet): Hé, öreg, álljál le, mi bajod van?
Ed (lesöpri magáról Csip kezét s hátralép, de állva marad): Tudok róla, hogy baromság volt! (A kapura mutat.)
Csip: Mi volt ez a duma, hogy semmit nem haladunk?
Ed (legyint, indulattal): Itt nem haladunk. Odaát lassan ki lehet emelni a faltörő kost. (Mintegy ráförmed Csipre:) Tanár úr neked nem mondta?
Csip: Nem is találkoztam vele! Szállj le rólam!
Ed: Honnan tudod, hogy rossz volt a tervünk? (Csodálkozva néz:) Te jöttél rá, magadtól?
Csip: Egér mondta.
Ed: Egér? Itt volt Egér?!
Csip: Itt hát, de mi bajod van? Miért hőzöngsz, öreg?
Ed: Megmondjam? (Hirtelen ráripakodik:) Mert hallottalak titeket!
Csip: Minket? Kit, mikor?
Ed: Évivel! Ahogy buliztatok ott a páncélos teremben! Meg Egérrel! Mindenki halálra melózza magát, ti meg ott ökörködtök hárman...
Csip: Na vegyél levegőt, de nagyon gyorsan! Ha melóztál, hogy kerültél oda? Hogy hallhattad, ahogy buliztunk?
Ed: Nem kell ez a szöveg, öregem, nem kell. (Csip vállára csap.) Ki az, akit legkevesebbet látunk a munka közelében, már régóta?
Csip (ordít): Én?!
Ed (meglepve, mintha nem ezt a választ várta volna): Na ezt nem én mondtam most, hanem te. De az biztos, hogy én megfogom az ásót, Csip, és dolgozok a kos mellett, vagy a fal alján, ha kell!
Csip: A fal alján, a fal alján, ha használnád az agyadat!
Ed (megtorpan egy pillanatra): Micsoda?
Csip: Semmi, húzzál ásni akkor!
Szünet
Ed (kirohan): Te meg csak lumpoljál!
Ed el
Csip (a kapura vág): Ezt a barmot kiütöm a halálba most már! (Szünet. Azután Csip a közönségre néz, feltartja a kezét, mintha csendre intené őket. S lassan adagolja:) Mindenki flúgos lett... még én is, ...de van itt valaki... akinél összefutnak a szálak. Minden szál... annál... aki a legflúgosabb! (S furcsán vigyorog.)
Csip el

Kilencedik szín
a Hálóteremben

Az ágy nézőtér felőli függönye már visszakerült helyére.
Tánja és Nézely be
Tánja: Mari! (Körülnéz.) Itt vagy, Mari? (Szünet, az ágyra tekint.) Alszol? (Odalép, s az ágy egy deszkáján kopogtat.) Mari! (Hirtelen elszánással betekint a függönyök mögé. Majd önmagának:) Nincs itt. Pedig ha valaki, ő segíthetett volna rendet tenni ebben az őrületben. Hamarosan előkerül a kos a föld alól, s akkor... szükség lesz mindenkire. Hogy fogjuk kiemelni onnan? (Nézelyre tekint.) Na majd Tanár úr, ő kitalál valamit. (Tekintete megakad a kis asztalon.) Mi ez?
Tánja durva szürkésbarna lapokból álló, régi füzetet emel fel, melynek fedelén kézzel írott, azonosíthatatlan írásjelek láthatók. Belelapoz
[Zenei hatás adhat súly a helyzetnek.]
Tánja: Titkosírás? Mi a fene folyik itt... (Sétálni kezd a füzettel, s fürkészi a jeleket.)
Mari hangja kintről: Hallgass rám, fiú - sosem tudhatod, mikor ér véget! Ki kell használni minden lehetőséget, hogy...
Nézely (kinyitja egy szekrény ajtaját): Tűnj el, gyorsan!
Csip hangja kintről: Milyen lehetőséget?
Tánja tétovázik, majd beugrik a szekrénybe.
Nézely reácsukja az ajtót, s oly helyzetet vesz fel, ahonnan ő egyenest ráláthat Éjnén ágyára - s bár az ágy túloldalán áll, minden egyes néző láthatja az ő arcát
Mari: Hiszen tudod!
Csip és Mari be. Egymásba karolnak, sőt mintegy egymást támogatják. Mari kezében laposüveg.
Nyomukban Éjnén be
Csip: Én nem így képzeltem el a végnapjaimat! (Kiveszi Mari kezéből az üveget, s fejét hátrahajtva szopja tartalmát - láthatóan kiürült.)
Mari (kibontakozik Csip karjából): Szó se essen végnapokról!
[Kettejük közül Csip hangja tűnik föld-részegnek, Marié inkább megjátszott.]
Csip egy pillanatra megtántorodik Mari nélkül, de azután megőrzi egyensúlyát. Mari azért megragadja kezét
Csip: Hogyhogy? Szerinted tényleg kijutunk? (Egy pillanatra mintha józanodnék:) Mi volt az a duma, hogy te meg én kijutunk, áruld el végre! És mi lesz a többiekkel?
Nézely tág szemekkel, furcsállva vizsgálja őket.
Éjnén Nézely mellé áll, s a személyekre mutat
Éjnén: Figyeld csak a művem!
Mari: Ne aggódj miattuk! No gyere, mindent elmagyarázok! (Magával rántja az ágy felé Csipet. Őt magát már a függöny takarja a közönség nagyja elől.) Gyere!
Csip: Mit magyarázol el? (S Marival egyetemben eltűnik ő is a függöny mögött, de nem látható egyértelműen, hogy rántották, avagy lépett.)
Mari: Ne félj, szépfiú, nálam van...
Nézely hatalmas csodálkozással tekint rájuk.
Éjnén kezét kezdi dörzsölni
Csip (zihálva): Mi van nálad?
Nézely szájára tapasztja kezét, s még hatalmasabbak szemei.
Éjnén oldalba böki, s úgy mulat
Mari: Majd mindjárt megmutatom!
Éjnén széttárt karokkal megperdül önmaga körül, s nevet
Nézely fejét fogja két kezével, szája tágra nyitva, s mintegy zavartan nevet
Csip: Idefigyelj, Mari! Ne hidd, hogy kifoghatsz mindenkin! Én átlátok rajtad!
Nézely kezét összekulcsolja maga előtt, s mosolya, szeme is olyan, mint aki feszülten vár valami rendkívüli eseményt.
Éjnén vigyorog, kezét erősebben dörzsöli, s feszülten figyelve a párost, lassan belépked a függöny takarásába
Mari: Át, át, azt elhiszem!
Nézely egyik kezével arcához kap, mosolya erőteljesebb, s döbbentebb lesz
Csip: Ne játssz velem, Mari! Fordítsuk a szót... komolyra!
Nézely mozdulatlanul marad, csak kezét húzza el arcától, majd hirtelen másik kezével szeméhez kap, s eltakarja azt, mintegy hátranyomva saját fejét.
Tánja előoldalog a szekrényből, szeme az ágyra szegeződik, döbbent s mintegy szikrázó
Mari: Akkor térj a tárgyra!
Csip: A tárgyra!
Tánja magával rángatja Nézelyt, s kirohan.
Tánja és Nézely el

Tizedik szín
az "Ásóteremben"

Ed és Egér a gödörben ásnak. Teljesen eltűnnek, már csak hangjukat halljuk.
Évi oldalt ül, pihen, mellette a vért egy darabja
Egér: Ed!
Ed (morózus hangon): Mi az?
Egér: Szerinted mikor leszünk kész a kossal?
Ed: Mikor leszünk kész, mikor leszünk kész...
Csend, ásnak
Évi: Majd jövőre!
Egér: Hallod, Ed? Jövő ilyenkor találkozunk ugyanitt, a kos kiemelésénél...
Ed (erőltetett derűvel): Jól van, jól van. Itt leszek...
Egér (mulatva): Itt megvárja a csontvázad!
Ed (síri hangon): Az biztos.
Egér: Képzeld el, mit fognak szólni, mikor találnak két csontvázat, ásóval a kézben... (Szünet.) Jól van, jól van, abbahagytam.
Évi: De nyomott vagy, Edi! Mi baj van?
Ed: Semmi! Elegem van. Egész nap megy a cirkusz...
Évi: És még hol van az este! (Törődő hangon:) Átvegyem?
Ed: Pihenj, Évi.
Egér (ásás közben, erőlködve): Nem találom... (Szünet.) A tégla alját...
Ed: Micsoda? (Szünet. Majd, egyelőre közönyösen:) Áss tovább! (Szünet.) Te várj csak... Illetve csináld, csináld! Csináljuk! Tényleg nincs itt a fal... Itt az alja, keresem tovább...
Évi felkel, s a gödörre meredve lassan közelít
Ed: Itt a kő alja. Itt alulról érzem a követ... a legalsó követ.
Évi: Ne csináljátok már! (Odaugrik a gödörhöz, s guggolva bámul lefele.) Hadd nézzem!
Egér: Ed, tarts bakot...
Ed kelletlenül mordul.
Egér feje előtűnik, s kimászik a gödörből.
Évi kezénél fogva segít neki, azután lemászik helyére
Évi: Ez hihetetlen! Megcsináltátok, megcsináltátok!
Egér diadalmasan a levegőbe üt egyet
Évi: Nagy vagy, Egér!
Egér: Tánjának jár a plecsni, ő csinálta a nagyját!
Évi (Ednek): Miért van olyan fancsali képed? Örülj már egy kicsit, még ma kint leszünk! Most már biztos! Szóljunk apámnak, hadd nézze meg! Tarts bakot, Edi...
Évi feje előtűnik, s kimászik a gödörből. Egér kezénél fogva segít neki.
Évi és Egér kihúzzák Edet a gödörből
Egér (Ednek, vállára csapva): Gyerünk!
S Egér magával rángatná Edet.
Évi utánuk
Ed: Várjatok! Itt kell maradnia valakinek, különben akárki erre jár, egy hang nélkül eltűnik! És kereshetjük megint!
Évi: Igaz, igaz. Én itt maradok, ti meg gyűjtsétek össze a többieket! Most már a kost is ki kéne kaparnunk, nem sok híja van, láttam.
Ed és Egér el.
Évi visszaül a helyére, s egyre a gödör felé bámul.
Tánja be
Tánja (feldúltan): Ezt hallgasd meg, Évi!
Évi (felugrik): Ezt hallgasd meg, Tánja! Sikerült! Sikerült!
Tánja: Nem fogod elhinni...
Évi (megragadja Tánja kezét): Megcsináltad, kislány! Megvan a fal alja!
Tánja (a gödör felé indul): Látjátok a kinti fényt?
Évi: Jaj, dehogy is! Csak most találtuk meg a kövek alját, eddig lefelé ástunk!
Tánja: És akkor, mi ez az öröm? (Keserűn, túlozva:) Még vagy holnap estig ásunk oldalra és felfelé!
Évi (kedveszegetten): Mi a fenéből van ez a föld?
Tánja: Nem tudom, valami nedves, agyagos izé lehet. Rohadt nehéz és rohadt kemény. És ráadásul a várban lassan a fejük tetejére állnak a dolgok...
Évi: Te csak most vetted észre?
Tánja (a gödörre mutat): Én eddig ott bent ástam! Most viszont kidugtam egy kicsit az orrom - bár ne tettem volna!
Évi: Na mi történt, mondd már!
Tánja: Marival nagyobb gáz van, mint hinnénk. Annyira beleélte magát a várkisasszonyosdiba hogy... most már ő játssza a csábító szerepét is. A Mari!
Évi (leül): Szóval igaz.
Tánja: Saját szememmel láttam! (Megütközve.) Te kitől hallottad?
Évi: Csip mondta el, hogy...
Tánja: Csip?! Neked elmondta Csip, hogy...!
Évi: Hát igen. (Szünet.) Ez nagyon nem hiányzott most! Apám... (Szünet.)
Tánja: Mi van Tanár úrral?
Évi: Fogalmam sincs. Azt mondta nekem az az őrült vén tyúk, hogy valamiféle izgalmakra vágyik, extravaganciára, node...
Tánja: Hát ez elég extravagáns, mit ne mondjak! És Csip...
Évi: Felnőtt emberek, azt csinálnak, amit akarnak!
Tánja: De azért ezt te se így gondolod! Látom rajtad!
Évi: Hát persze.
A Mertkör be
Tánja: De tudod azért, Évi, ez a korkülönbség...
Évi: És egyáltalán, miért kellett pont most elkezdeniük ezt...? (Legyint.) Kit érdekel a korkülönbség! Az még nem lenne baj...
Tánja: Hát azért...!
Évi: Mert Mari idősebb? Hát hol van az előírva, hogy mindig a férfinak kell idősebbnek lenni...?
Tánja: Node Évi, ez azért elég durva. Mari, az ő korában...
Évi: Éppenséggel apám sem olyan fiatal már.
Tánja: És hogy jön ez ide?
A Mertkör: Éppen róla beszél, hát nem figyelsz?
Tánja: Láthatóan Csipet nem is feszélyezi a dolog, hogy csak úgy kifecsegte neked, mint aki...
Évi: Őt, ugyan miért feszélyezte volna?
A Mertkör: Tánja ki másról beszélne, mint őróla!
Tánja: Jól van, ismerjük, de azért... elég cikis téma. De hiszen az előbb még egyetértettél velem!
A Mertkör: Ebből elég legyen! Rendet a fejekben!
Évi: Abban értettem egyet, hogy apa elég lazán veszi ezt az egészet!
A Mertkör: Félreértitek egymás szavát!
Tánja: Apád? Ő is tud róla? Neked Csip mondta el, nem?
A Mertkör (Tánjának): Évi gondterhes, mert elcsábították apját! (Évinek:) Tánja pedig Csipet félti e csipetnyi furcsa kalandtól! Figyelmezzen arra egyiktek, amit a másiktok szól!
Évi (nyugodtan, szót érteni próbálván): Apám ugyan miért ne tudna saját kis... kalandjáról Marival?
Tánja: A Tanár úr? Hiszen én Csipről beszélek! (Elképed:) ¬A Tanár urat elcsábította Mari?
Évi (felugrik): Csip?! Hiszen én apámról beszélek! Már Csipet is elkapta...!
Tánja döbbenten áll
Évi kétrét görnyedve forog a saját tengelye körül
Évi: Mari és Csip! Mari és Csip! Csip és Mari! Mari és Csip! (Megállván:) Na ne szórakozz!
Tánja: Mondom, hogy saját szememmel láttam - és rohadtul nem találtam viccesnek!
Évi: Elcsábította apát, aztán Csipet...
A Mertkör: És még ki tudja, kit!
Tánja (elkapja szavát): És még ki tudja, kit!
Évi: Ugyan, nem hiszem el, hogy Edet... vagy Egeret... Ugyan már...
A Mertkör: Az eséllyel számolni sosem kár!
Tánja (felindult hangon): Csipről talán elhitted volna?
Szünet, aztán körbe-körbe kezdenek járni egyazon úton, egymás nyomában. A Mertkör ellenirányból kerülgeti körüket.
[Fényváltozás s esetleg zenei hatás adhat súlyt az eseménynek.]
Tánja (egyre kerengve): Ez a Mari titkol valamit.
Évi: Lehet.
Tánja: Készül valamire, tervez valamit.
Évi: Áh!
Tánja: Hiszen mindannyian be vagyunk rosálva, hogy hogyan juthatnánk ki...
Évi: Csak Mari ül a szobájában, és mit se törődik a kísérleteinkkel.
Tánja (szinte súgja): Találtam nála egy füzetet, teleírva - titkosírással!
Szünet
Évi: Vagy itt akar meghalni, vagy - vagy nagyon is jól tudja, hogy nem fogunk meghalni. Legalábbis ő nem.
Tánja: Tudja, hogyan lehet innen kijutni.
Évi: Úgy terpeszkedik abban a szobában... mintha valóban a sajátja lenne!
Tánja: De hiszen Mari elég idős lehet ahhoz, hogy...
Megtorpannak, s egymásra merednek. A Mertkör is megáll
Évi: Nem lehet. Közel sem olyan öreg!
A Mertkör (egyik teste): Számolj csak utána!
Tánja: De attól még lehet - hogy az tényleg...
A Mertkör (másik teste): ...a saját szobája!
Szünet, majd mind folytatják körüket
Évi: Minek hozott ide bennünket?
Tánja: Mit akar velünk csinálni?
Évi: Miért hagy bennünket itt szenvedni?
Tánja: Mi történik itt?
A Mertkör (egyik teste, felbontva a kört): Tánja, Tánja, nem ismerek rád! (A másik teste): Nosza rajta, derítsük ki! (Első teste:) Hívjam ide a Munkásót, hogy ő rágja szádba? (Második teste:) Rajta, Évi, mozdulj elsőnek te!
Évi rohanni kezd, Tánja a nyomában. A Mertkör utánuk. Mind el

Tizenegyedik szín
a Hálóteremben

Az ágy függönyei széthúzva. Az ágynemű feldúlva.
Tánja és Évi be.
Nyomukban a Mertkör be
Tánja: Gyerünk, átkutatunk mindent!
Nézely be
Évi: Tánja, biztos, hogy...?
Tánja (kihúz egy fiókot, s feltúrja): Keresd, keresd, valami nyomot, akármit!
A Mertkör kereng egy sort, majd a szobát kezdi felforgatni, mintegy segít nekik a kutatásban
Évi: Legalább vigyázz arra, hogy minden úgy maradjon végül, mintha...
Tánja: Nem érdekel! Most már nem színlelhet tovább!
Évi (kinyitja a szekrényt, matatni kezd benne): És ha tévedtünk?
Tánja (már a következő fiókot dúlja fel, de most megtorpan): Miben? Hogy elcsábította Csipet? (Elfúl a hangja.) Meg a Tanár urat? (S még hevesebbé válik, kidobál ezt-azt a szoba közepére.)
Évi (előhúzza a szekrényből Mari különös irkafirkáját): Nézd Tánja, itt egy olyan füzet, amiről beszéltél!
Tánja: Mutasd! (Kezébe fogja, azután elhajítja.) Ez az, amit korábban találtam. Én hagytam a szekrényben, mikor jöttek.
Tovább kutatnak
Tánja: Az ágyban, az ágyban! Keress az ágyban!
Évi feltúrja az ágyneműt.

Tánja az egyik bútor után megáll egy pillanatra, hogy kifújja magát.
Évi is megtorpan, ránéz
Évi: Egyáltalán mit keresünk?
Tánja: Hol nézzünk még körül?
Gyűlölény be.
[Fényváltozás s zenei hatás kísérhetik a különleges eseményt.]
Tánja rámutat egy bútordarabra, s nekiesik. A Mertkör a szőnyeget rántja fel, s tipor a padlóra szórt tárgyakon. Évi a földön mászik az ágy mögött, s úgy vizslatja őket.
Gyűlölény körbesétál, nézelődik, majd egyszerre megragadja Nézelyt, s amint szokta, kivágja a színről a nézőtérre, korábbi helyére
Gyűlölény: Takarodj!
Tánja: Nem hiszem, hogy ezt mind magával hozta! (Záporoznak a dolgok keze alól.)
Gyűlölény benyúl az ágy alá, s hatalmas, díszes kulcsot húz elő - mire mindkét lány megdermed -, majd Tánja kezébe nyomja azt
Gyűlölény: Ezt keresitek? (S nevet.)
Évi: Hol találtad?
Tánja: Az ágy alatt.
Tánja és Évi együtt: Ez... ez... (Felindultak, szinte sírnának s ugyanakkor nevetnének.)
Tánja (remegő hangon): Keressünk tovább!
Mindkettejük arcán sápadt döbbenet. Évi szorongatja a kulcsot.
Gyűlölény egyre nevet, míg Tánja kutat tovább. Évi mozdulni sem bír, csak bámul.
Hajnal be.
Nyomában Tanár úr be
Tanár úr: Legalább bekopoghatnál...
Évi egy villanásnyi idő alatt ruhájába rejti a kulcsot
Hajnal: Te jó Isten, mi folyik itt?!
Dermedten állnak mind, még a Mertkör is mozdulatlan, s a csendben egyszerre Gyűlölény halk nevetése hallik
Hajnal (suttog): Megőrültetek?
Tánja: Mari őrült meg! Fogva tart mindünket!
Gyűlölény (kezével hessegeti a Mertkört a színről): Huss innen!
A Mertkör el
Gyűlölény: Úgy, ni. Hogy szót ne értsenek.
Hajnal (nyugtatólag próbál szólni): Ugyan lányok, biztosan... Megint Csip talált ki valami baromságot?
Tánja: Csipnek ehhez semmi köze! Csip nem tehet róla! Mari csinálta az egészet! Ő zárt be minket ide!
Hajnal: Ezt egyszerűen nem hiszem el.
Évi (hirtelen kitör belőle a feszültség): Pedig így volt! Én is hazudok? Miért...
Hajnal: Évi, Mari sohasem tenne...
Évi: Hallgass már!
Hajnal: Tanár úr, egy kis önmérsékletet taníthatnál a lányodnak...
Évi (Tanár úr felé): Éppenséggel ő maga is tanulhatott volna, mikor ez a szipirtyó rámászott! (Tán el is sírja magát.) Ez a gyilkos! De nem bírt magával!
Hajnal (elképedve): Igaz ez, Ferenc?
Tanár úr: Nos... khm...
Évi: Nos, "kühüm", igaz! Elcsábította, ahogy Csipet is!
Tanár úr (egyszerre döbbenten s derülve): Ezt nem hiszem el.
Hajnal: Én sem. Lányok, mi folyik itt? Elment az eszetek?
BölcsŐ be
Évi: Hogy mi folyik itt?
Tánja: Hova tetted a kulcsot?
Évi (hirtelen előrántja a kulcsot ruhája alól): Ez folyik itt!
Hajnal (tágra nyitott szemekkel): Ez mi?
Tánja: Kettőt találhatsz, Madám Mindentudó!
Évi (kezén számol): Vagy a beomlott terem kulcsa, vagy a kijáraté!
Tánja: Reméljük, az utóbbi.
Évi: Mari viselkedése alapján igen valószínű.
Tanár úr (a kulcsért nyúl, s lassú mozdulattal elveszi, vizsgálgatja): Igaz, pont akkora, mint az a kulcslyuk, odalent.
Évi: Zseniális tudományos felfedezés, apa!
Mindannyian sokkolva. Tanár úr a kulcsot nézegeti tovább, Hajnal a földre szórt holmikat vizslatja.
Évi kimerült idegekkel lerogy, Tánja folytatja tovább vizsgálódását
BölcsŐ: Gyűlölény!
Gyűlölény: BölcsŐ!
BölcsŐ: Megszeged a megállapodásunkat!
Gyűlölény: Folyton keresztbeteszel nekem... Pedig nem tehetsz semmit ellenem!
BölcsŐ: Mit műveltél a Mertkörrel, kinek esze fénylik, mint a Nap? Mit műveltél a bátor, a hősies Kossal?
Gyűlölény: Szolgáim vagytok egytől-egyig!
Hajnal (motyog): Ezt nem hiszem el...
BölcsŐ: Nem takarhatod be szemed tovább, Hajnal. Hisz gondolnod kell ezernyi veszéllyel, bajjal. Gyűlölény tán mindőtök életére tör! Ed szíve az, mit próbája meggyötör... ám eszközül használhat mindenki mást. S tervéhez itt a kulcs: (bólogat) e szoba rejti a megoldást.
Hajnal: A megoldást kijutásunkhoz - avagy a vesztünkhöz?
BölcsŐ: Kérdésed észt - ám nem belátást tükröz. Egyik a másiknak ellentéte, s gátja, de mint az érem oldalai: mindig együtt járva, egymást feltételezve létezhetnek csak.
Tanár úr: Ha levisszük a kulcsot, és kinyitjuk a kaput, mind szabadok vagyunk, nem?
BölcsŐ: Ha a kulcs kijut e szobából - a kapu odalent majd önmagától tárul. És ha Gyűlölény próbáját Ed kiállja: kulcs nélkül nyílik majd a kapu zárja!
Hajnal: És ha elbukik?
BölcsŐ: Három szív megszakad, míg a Nap lebukik.
Gyűlölény (BölcsŐnek): Tolmács nélkül mit sem érsz, vén bolond! Szót sem értenek abból, amit itt összehordasz! Tolmácsod, a Mertkör pedig... már az én szívemet szavalja nekik!
Bölcső, lehajtott fejjel, el
Évi: "Három szív megszakad, míg a Nap lebukik"...? (Szünet, majd hirtelen felugrik, rosszat sejtve:) Ed! (A többiekhez:) Megyek, megkeresem Edet.
Tanár úr: Nos, hölgyeim, történt, ami történt, ebben a különös "földvárban"... mostanra nem maradt más - (a kulcsot felmutatja) mint ezt itt a zárba helyezni, s elegánsan távozni.
Hajnal és Tánja nem mozdulnak, megrendülve ülnek.
Tanár úr: Nos, végül is ráér...
Kezében a kulccsal, Tanár úr el
Gyűlölény: No várj csak, drága professzorom, a kaput én míg ki nem nyitom...
Gyűlölény el
Hajnal (nagysokára szól): Fel nem foghatom, hogy Mari...
Tánja: Mi is hihetetlennek éreztük. De amikor rájöttünk Évivel, hogy a Tanár úr után Csip következett... ez már sok volt. Mari amúgy is furcsán viselkedett, de ezzel leleplezte magát.
Hajnal: Mari mindig is hajlott a különcködésre.
Tánja: Na, csak kerüljön elő...
Hajnal: Ugyan, Tánja, biztos, hogy nem megölni akart bennünket! Végül is miért zárt volna össze hét lassan haldokló embert saját magával? Ha ő nem lenne idebent, azt mondanám, igazatok van, és gyilkos, de így... valóban, valami nem stimmel vele. Lehet, hogy tényleg beteg. Ha előkerül, tisztázunk vele mindent.
Tánja: Adni fogja a hülyét.
Hajnal: Áh! Nem hiszem.
Tánja: És ha mégis?
Hajnal (félmosollyal): Szerintem te szóra fogod bírni, így vagy úgy...
Szavaik közben a Kos be, majd Ed hangtalanul be, egy-két lépésnyit besiet, hogy az egész nézőtéren észlelhessék jelenlétét, majd észreveszi a két nőt, s azonmód visszahátrál a szín szélére. Ott marad, s hallgatózik
Tánja: Hihetetlen, hogy elcsábította!
Hajnal (fecsegve): Nagy szívtipró a csaj, az ember ki se nézné belőle...
Tánja: Zsák a foltját! Az a kis hülye!
Hajnal: No, no...
Tánja: Hogy hagyhatta magát?
Hajnal: A nyomában járt, nem kétséges. Persze nem feltűnően, csak...
Tánja: És? Aztán?
Hajnal: És aztán egy adandó alkalommal...
Tánja: Mi történt?
Hajnal: Nem tudom.
Tánja: Ráadásul a hölgy be sem éri egyetlen férfival.
Hajnal: Ettől lesz még furcsább az egész.
Tánja: Először azzal, az egész társaságból, akiről még talán feltételeznénk is, aztán meg...
Hajnal: Aztán most meg teljesen váratlanul azzal kezd, akiről aztán soha...
Tánja (nem várja meg szavát): Ki következhet még ezután, én? (Nevet.) Vagy te?
Hajnal (vele nevet): Egyelőre Csip!
Tánja: Az is elég.
Ed (félre): Eleget hallottam. (Hajnaléknak:) Mari merre van?
Tánja: Szia, Ed.
Hajnal: De népszerű lett manapság Mari...!
Tánja: Mindenki őt kereste, mi is, meg...
Hajnal: Úgy bizony!
Ed értetlenül áll
Tánja: Mi meg a szekrényében kerestük a megoldás - kulcsát. (S lesöpri a legközelebbi szekrény egy polcát.)
Ed: Mit csinálsz?! Mit kerestetek?
Tánja (benyúl a szekrénybe, s előhúzza a megnevezett tárgyakat): Bugyit... (S eldobja.) Hajkefét... (S eldobja.) Kispárnát... (S eldobja.) Varrókészletet - (Edéknek, ám a közönség felé:) Szerintetek ezt magával hozta egy három napos túrára? (S eldobja.) Három törölközőt, mikor folyóvizünk sincs... (S eldobja őket.) Titkosírással írt feljegyzéseket... (S ehelyett újabb bugyit húz elő s dob el.) Revolvert...
A két nő felsikolt, Tánja az ágyra hajítja a csupasz fegyvert
Hajnal: No keressük meg Marit, de hihetetlen gyorsan!
Tánja (mellékesen odaveti Ednek): Évi téged keresett.
Tánja és Hajnal el.
Gyűlölény be
[Fényváltozások s zenei hatás jelezhetik az esemény különleges voltát.]
Gyűlölény: Úgy bizony, téged keres egyre!
A szellemek körüljárják Edet
A Kos: Nyilván valamit közölni szeretne!
Gyűlölény: Hogy kár a gőzért, kispajtás!
A Kos: Hoppon maradtál, nem vitás!
Gyűlölény: Nyomás a sarokba, zokogni - és esküdni, hogy nőre többé nem nézel...
A Kos: Nem! (Megtorpan. Ed fülébe sziszegi:) Hogy tűrheted, hogy megelőzzenek? Hogy második legyél - vesztes?
Gyűlölény: Potyautas!
Ed: Nem tűrök én semmit! Így történt, és kész!
A Kos: Ez nem férfibeszéd - ez nem! Gyáva megalkuvás!
Gyűlölény: Nyusziduma! Ed koma! (Hangot vált, s sétálni kezd, a szobán át.) Sajnos...Ed urunk... legmélyebb tiszteletem ellenére, azt kell mondjam... (Megtorpan, s Ed felé pördül.) Sőt, legmélyebb tiszteletem kötelez éppen rá, hogy elmondjam: (Továbbsétál, s felemeli a lőfegyvert az ágyról.) Úgy tűnik, fölöslegessé váltál.
Ed: Mit tehetnék...? (A Koshoz:) Épp elég becsület, férfi-dolog, mindezt hang nélkül lenyelni!
Gyűlölény (cinikusan): Ugyan, s mire mész vele? Te is tudod: itt a vége. (Tenyerén Ed felé nyújtja a pisztolyt.) Használd belátásod szerint. (Hosszas szünet. Keményen szól, a közönség felé mutatva:) Na mi lesz, itt öregszünk meg?
Ed továbbra sem mozdul
A Kos: Avagy tudok jobbat!
Ed (reánéz): Mit? Mit? MIT?!
A Kos felemeli Gyűlölény tenyeréről a pisztolyt, s a nagyobb hatás kedvéért kibiztosítja, majd Ed kezébe nyomva szól
A Kos: Azt hiszem, el sem kell mondanom.
Edet a két szellem vállánál fogva kivezeti, ám látható, hogy saját szándéka is hajtja

Tizenkettedik szín
a Kijárati nagyteremben

Nézely be.
Egér be
[Berohan, s hirtelen megtorpan, álmélkodva körülnéz.]
Egér: Hova lett mindenki? (Hálózsákjához lép, vizespalackot húz elő, s megissza az utolsó kortyokat, majd belerázza az utolsó cseppeket szájába.) No ez elfogyott. Ha senki nincs itt, akkor... (Pillanatig gondolkodik, majd eszébe jut:) Most emelik ki a kost! (Futni kezd.) Én meg nem vagyok sehol, már megint!
Tánja, Hajnal, Mari és a Kos be. Egér szinte beléjük ütközik. Marit lefogva tartják
Mari: Elengedtek végre?
Egér (döbbenten nézi az együttest, s hebeg): Mi...?
Mari: Áh, itt vagy fiam, hogy is hívnak: Egér, igen, jó gyerek - te elmondhatod nekik!
Egér: Mi történik itt?
Tánja (befelé vonszolja Marit): Ő tart itt bennünket, közveszélyes őrült, fegyvere van! Sorban elcsábít mindenkit, és...
Mari (Tánjával teljesen egyszerre): Te elmondhatod, hogy az öreg Mari nem akart rosszat! Hiszen mi hasznomat is vettétek volna, ha...
Egér: Állj, állj, állj!
Hajnal: A lányok rájöttek, hogy Mari valami boszorkányos trükkel sorban elcsábítja a férfiakat idebent!
Mari: Boszorkányos trükk? Drágaságom, lehet, hogy neked...
Hajnal (megrántja Mari karját): Azután megtaláltuk nála a kapu kulcsát! (Fejével a kijáratra mutat, s túlharsogja Marit:) És végül Tánja egy pisztolyt is talált a szekrényében!
Mari (Hajnal szavai közben): Miféle kulcsot, miféle kulcsot! Honnan lenne nekem kulcsom ehhez?
Tánja: Tanár úr majd idehozza, és akkor meglátjuk!
Csip be
Csip: Mi a f...... (S beléfullad a szó.)
Mari megpördül hangjára, s alig tudják ismét lefogni. A Kos már mellettük áll tétlenül
Mari: Csip, drága Csip! Segíts rajtam!
Csip (lassan, határozottan közelít): Mi folyik itt? Mit csináltok Marival? Egér, mi történik itt?
Egér: Ne tőlem kérdezd, ők hurcolták be, és azt mondják, hogy...
Csip: Engedjétek el azonnal!
Hajnal: Még mit nem, hogy...
Csip lerántja Hajnal karját Mariról, hogy a nő majdnem felbukik
Csip: Mi lesz itt, boszorkányégetés?!
Tánja: Valami olyasmi... (De ő is elengedi Marit.) Remélem, tudsz róla, hogy Mari nem csak téged csábított el, hanem a Tanár urat is...
Csip: Kit csábított el? Engem?! Nézzél már rá!
Tánja: Mi az, annyira részeg voltál...
Csip (túlordítja): Mindig is tudtam, hogy flúgos vagy! De ennyire?!
Tánja (bólogatva): És jobb, ha tudod, hogy nála van a kapukulcs!
Csip arcán most valódi döbbenet
Hajnal: Úgy ám, és pisztolya is van. Valamire készült itt, de hogy mire, azt nem tudjuk kiszedni belőle!
Csip: Marinak, pisztolya! (Szünet.) Itt valaki nagyon-nagyon meghülyült. És valószínűleg nem én. (Egérre néz.)
Egér (széttárja karját): Eléggé hihetetlen...
Mari: Önvédelemre van. És tudok vele bánni, jártam lőgyakorlatra.
Csip s Egér elképedve néznek reá
Hajnal: És magaddal hurcoltad a hátizsákodban?
Mari: A hálózsákban. Mire volna jó a fegyver, ha pont akkor nem lesz nálam, amikor szükségem lesz rá?
Tanár úr és Évi be. Tanár úr kezében a kulcs
Tanár úr: Tiszteletem! Egy perc és kint vagyunk. Látom, már mindenki összegyűlt... kivéve Ed - remélhetőleg előkerül hamarosan... Mielőtt bármit is tennék ezzel (felmutatja a kulcsot), egy kérdés: Mari, felismered ezt a tárgyat?
Mari: Soha életemben nem láttam.
Évi: Hazudik! Az ágya alatt volt!
Mari: Hát innen a félreértés. Nem mászkáltam az ágyam alatt, kedvesem! Nem tudtam, hogy ott van...
Tánja: És a pisztoly?
Évi: Miféle pisztoly?
Tánja: Amit a szekrényében találtunk, miután elmentél! Most ott hever az ágyán.
Hajnal: A lőgyakorlatok?
Tánja: A titkosírással írt füzet?
Szünet, majd Mari kacagni kezd
Mari: A naplóm? Az eszed van neked titkosírással írva, hogy magad se bírod elolvasni! Azok szanszkrit betűk!
Tanár úr: Szanszkrit! Mikor tanultál meg szanszkritul, és minek?
Tánja: Hazudozik össze-vissza!
Mari: Öt éve, s nem szanszkritul, csak a betűket. (Tánja felé:) És nem szeretem, ha idegen szemek kíváncsiskodnak a naplómba! Így viszont akár kint is hagyhatom az asztalon...
Évi: Sok különös dolog találkozik egy pontban!
Mari: Ilyen vagyok, szívem. Emlékszel, mit mondtam odafent? Kell egy kis őrület, extravagancia! Ugye emlékszel? (Megpaskolja Hajnal arcát.) De nem én tartalak benneteket fogva, kedveseim. Miért tenném? Én magam is éppúgy fogoly vagyok itt, mint ti!
Csip (Marira mutat bólogatva, s Tánjához szól): A fejeteket leverem!
Tánja: Én ebből egy szót sem hiszek! Az ágya alatt volt a kulcs...
Tanár úr: Nos, ezt még ráérünk tisztázni. Előbb azonban lássuk a kaput.
Évi (félre): De hol van Ed...? (Tánjáéknak:) Fogjátok le! El ne rohanjon!
Tánja lefogja, de Csip odalép, s félretaszítja
Csip: Elég volt! Majd én fogom, ha már muszáj... (S Mari karjára szorulnak ujjai. Marinak:) Nem futsz el, ugye?
Mari: Miért tenném? Az egyetlen vád, mely igaz, a csábítóé.
Tanár úr és Csip egymásra kapják tekintetüket, majd mindketten azonnal másfele fordulnak, s Tanár úr azonmód megindul a kapu felé. Többen idegesen sóhajtanak. Tanár úr a zárba dugja a kulcsot, s az tövig eltűnik benne
Tanár úr: Lássuk. (Forgatni kezdi a kulcsot.) Nem mozdul. (Erőlködik.) Biztos elrozsdált.
Tanár úr nekifeszül a zárnak. Kihúzza a kulcsot, s ismét bedugja, úgy próbálkozik. Csip közben odasiet, s együtt próbálják elfordítani a kulcsot. Majd mindketten elengedik; ekkor a kulcs kifordul a lyukból, s csengve esik a padlóra. Dermedő szünet. Majd Tanár úr felkapja, ismét beledugja, kissé megforgatja, majd elengedi - s a kulcs ismét kiesik.
A művelet közben Mari lassan hátrálni kezd
Egér: Ez nem a kapu kulcsa. Nem való bele. (Lerogy az emelvényre.)
Hajnal: Hogyhogy? Az nem lehet!
Tanár úr (felveszi a kulcsot, és méregeti): Való igaz, kisebb, mint a zár.
Évi hátrál, s végül Egér mellé rogy, egyre a kaput bámulva
Csip: Mit mondtam nektek! Méghogy Mari tart fogva minket... Mari...
Tánja (megpördül): Mari!
Mari elrohan. Tánja és Hajnal utána, el
Csip (szintén futni kezd): Várjatok! Mit csináltok már? Hagyjátok békén! Hagyjátok!
Tanár úr (ledobja a kulcsot, s mindük után): Várjatok! Ki kell találnunk, hogy... Várjatok!
Csip és Tanár úr el.
Évi és Egér egymásra néznek
Évi (bátortalanul): És most?
Egér: És most, mi van most?
Évi: Hát ez az! Itt halunk meg?
Egér: Dehogy halunk! Kiássuk a kost, aztán szevasztok. (Keresztülmutat tenyerével a kapun.)
Évi: Végre, valaki gondolkodik is... De hol lehet Ed?
Egér vállat von, s mintha gondolataiba mélyedne.
A Kos hirtelen odalépdel Évihez, s meglöki
A Kos: Tűnj el innen! Gyerünk, gyorsan! Menj, keresd meg Edet! Menj a többiek után! Derítsük ki Mari titkát! (Szünet.) Vagy, igen, gyere az ásóterembe! Vedd szemügyre minden idők legnagyszerűbb kulcsát, s találjuk ki a Munkásóval, hogyan emelhetnénk ki onnan! (Rázni kezdi Évit.) Menj el innen, akárhova! De ne találjon itt!
Évi legyint egy haragosat, mire a Kos hátrább áll, gondterhelten
Egér: Mi az?
Évi (sóhajt): Semmi...
A Kos: Bárcsak lenne nékem is testem! Az egészet, az egészet én tettem! De: megszólalni vágy szívem. Mint minden szellemnek. Magunk ura nem lehetünk, csak magunk szolgája.
Szünet
Évi: Figyelj, Egér, én tudom, hogy te... (Megragadja Egér kezét, felemeli a levegőbe, s ott lengetve szorongatja.) Hogy is mondjam. (Zavartan nevet.) Szóval...
Gyűlölény be.
Évinek megreked szava, s mindketten a jövevényre tekintenek, amint a Kos és Nézely is
[Fényváltozások és zenei hatás jelezhetik az esemény különleges voltát. A személyek szinte teljesen homályba borulhatnak, s földöntúli fények világítják meg Gyűlölény alakját.]
Gyűlölény: Van szerencsém. (Hátrafele pördül, töprengve.) Nem, mégsincs. (Nézelyre mutat:) Hisz ez már megint itt van!
Nézely önként menekülni kezd fenntartott helye felé a közönségben, de Gyűlölény a szín szélén utoléri, megragadja, s maga vágja ki
Gyűlölény: Takarodj innen! Nem te fogod elsózni a lakomám!
A Kos: BölcsŐvel nem bánnál el így!
Gyűlölény (pattint a Kos felé): Ide hozzám, dolgod van! Majd később zengedezhetsz BölcsŐről! De most... (S kezével mintha beinvitálna valakit a színre.)
Ed belép, Éjnén vállánál fogva kíséri, majd leveszi róla kezét.
Ed baljában a pisztoly, szorosan combja mellé fogva, hogy a közönség nemigen láthatja.
Éjnén el
Ed: Szóval, ez a helyzet! Újból és újból ezt látom, akárhányszor megjelenek...!
Szavai közben Évi gyorsan elengedi Egér kezét
Gyűlölény: S ez valamit jelent neked! Nemde?
Nézely (a közönségből): Nála van a kulcs! Vigyázzatok!
Gyűlölény: Pofa be!
Évi: Ed, hol voltál...? Már mióta kereslek...
Ed: Látom. Azt látom.
Évi: Mit látsz?
Ed: Hogy keresel. Itt ülsz, és... (Fejével Egér felé bök.) keresel! (S erélyesebb hangon:) Meg Egér is keres!
A Kos (Ednek): Ne csinálj jelenetet, mint egy hisztérika! Gyerünk, gyorsan essünk túl rajta!
Évi (félúton megáll Ed és Egér között): Edi... (S azután észreveszi a revolvert. Elhallgat.)
Ed (ismét halkan:) Nincs Edi, nincs Edi. Nincs...
Egér: Én nem kerestelek...
Ed (hirtelen felordít): Na abban biztos vagyok!
Szavai közben hirtelen Egér felé irányítja a fegyver csövét. Egér azonnal felugrik, s dermedten áll. Évi sikolt. Majd szünet
Évi: Edi, mi történt?
Ed: Egy kis "Edi"... egy kis Egér... az történt! Ugye?
Évi: Edi, hallgass ide, én...
Ed: Elég!!!
Szünet
Egér (a Kosnak): Most segíts...
Ed (a Kosnak, vicsorogva): Most segíts...
Évi (a Kosnak, remegve): Kérlek...
Gyűlölény: Nem!
A Kos: Ha fellázadok, ugyan mit tehetsz már ellenem? Ez egy lövés lenne jussom még, s utána egyként éhezés jön mindünkre!
Gyűlölény: Lesznek majd más harcok - más lövöldözések!
A Kos: Elég volt, elég!
Ed (ismét, mintha fejében küzdenének): Miért, miért? (Lassan remegni kezd kezében a pisztoly, s mintha leengedné, aztán maga kezd összecsuklani, lassan.) Miért nem történhetett rendesen? Ahogy szép, ahogy jó, ahogy...
A Kos (Gyűlölénynek): Elegem van a módszereidből! (Felkiált:) Kardokat akarok, hideg pengéket, s nem hidegvért! Úri becsületet, szemtől szembe, gonosz a jó ellen, s forrjon a vér! Heves szív nemes kalandra hív!
Ed (közben dadog): Ahogy... ahogy... (Folytatva saját gondolatát is és a Kosét is:) Ahogy a könyvekben van, meg a filmekben!
Egér óvatosan tesz egy tétova lépést Ed felé
Gyűlölény (szembefordulva a Kossal, még keményebben, mint mindeddig): A te időd lejárt, öcskös.
Évi (nyugtatólag int Ed felé, tesz egy bátortalan lépést): Edi... Jól van, Edi, oké lesz minden, oké? Csak...
Egér még egy bátortalan lépést tesz
Egér: Évi...
Ed: Nem lesz oké! Elégetek minden könyvet! (S újból felegyenesedik, izzadt keze fogást keres az acélon.) Nem lesz oké!
Gyűlölény: Az én időm sosem ér véget! (Szünet. A Kosnak:) Már én vagyok a kenyeres gazdád!
A Kos végül félrefordítja tekintetét, nem is Gyűlölény arca, inkább Ed tette elől.
Gyűlölény int karjával, köpenye hatalmasan lebben, s Ed lő.
Egér azonnal, hang nélkül hanyatt vágódik, s nem mozdul többé.
Évi saját ujjpercébe harapva lassan térdrerogy, s remegve mászik Egér holttestéhez.
Ed a földre ejti a pisztolyt.
Hosszas szünet. Évi hang nélkül siratja Egért - s Edet.
[Innentől Évi semmire nem reagál BölcsŐ végszaváig.]
A kapu lassan, nyikorogva kitárul. Ed odapillant, s megindul, de nem a kapu, hanem a lépcső felé
Ed: Nyertél... öreg.
Szavai közben a földre vet egy gyűrött bankjegyet, majd a lépcsőn lefelé el

Tizenharmadik szín
a Hálóteremben

Nézely a közönség közt.
Mari be, nyomában Tánja be, nyomában Csip be.
Mari az ágyra veti magát, mintha az megvédené, s rúgkapál Tánja felé
Tánja: Hova rohansz ártatlanul? Hova?
Mari (lábával hadonászik): Mit csináltatok itt, vandálok?!
Tánja próbálja felrángatni Marit az ágyról, de Mari küzd. Csip elkapja Tánját, s levontatja Mariról
Csip: Tánja, fejezd be ezt most már!
Tánja: Óh, bocsánat, a szerelmed!
Csip (ordít): Fejezd be!
A Mertkör be
A Mertkör (egyik teste): Mi ez a bús hangulat itt? (Másik teste:) Nem hallottátok ezt a nyikorgást? (Első teste:) A szabadság édes hangja!
Tánja: Tényleg, mi volt ez a puffanás?
Mari (felugrik): A pisztolyom! (Szemével az ágyat pásztázza.) Azt mondtad, itt hever az ágyon!
Egymás hegyén-hátán mind el

Tizennegyedik szín
a Kijárati nagyteremben

Évi a színen. Egér holtan a színen.
Gyűlölény s a Kos a színen. Nézely a közönség közt.
BölcsŐ be.
Nyomában Tanár úr és Hajnal berontanak
Hajnal: Mi volt ez a zaj? Ed!
Döbbenten lefékeznek, látván Évit és Egér testét, meg a kaput
BölcsŐ (odasétálván Gyűlölényhez): Remélem, elégedett vagy!
Gyűlölény: Nagyon is.
Hajnal döbbenten közelít Évihez, aki még mindig mozdulatlan.
Tanár úr a földön heverő revolverre mered
BölcsŐ (a Koshoz): S te?
A Kos: Ez már nem az én világom...
BölcsŐ: S az enyém még kevésbé.
Gyűlölény: Óh, az enyém, csakis az enyém!
Éjnén be
Éjnén: Meg ne feledkezz rólam! Nélkülem mindez nem sikerülhetne!
Hajnal (Évihez): Hova ment Ed? Hova ment? Kimenekült, a kapun?
Tanár úr: Hagyd, Hajnal.
BölcsŐ: S jobb is, ha hagyod: Ed nincs többé. Ha él is, holtan fekszik ő áldozata mellé.
Csip be, balján Mari be, jobbján Tánja be. Mögöttük a Munkásó be
A Munkásó: No látom, nem ástatik ki már az a kos...
Éjnén: Hah! Elhallgass, te bolondos!
Csip és Tánja elhűlve állnak. Mari a pisztolyért nyúl, de Tanár úr megállítja
Tanár úr: Ez bűnügyi helyszín, ne nyúlj semmihez...
Mari elteszi a pisztolyt
Mari: Bűnügyi helyszín az apád füle! Ide akarod hívni a rendőrséget, IDE? Gyakran csukott szemmel jársz-kelsz, Ferikém. (Megfogja Csip kezét.) Ami pedig téged illet... belőled embert KELL faragnia valakinek! S az már nem én leszek... (Kezét Tánja kezébe teszi.) Így ni.
Mari el.
Csip és Tánja megütközve bámulnak egymásra
Tanár úr (megragadja Hajnal vállát s magával húzza): Gyere.
Tanár úr és Hajnal a kapun át el.
[S innentől a korábbiakhoz képest megváltozott hangulatú zene kísérheti az eseményeket.]
Csip odalép Egér testéhez s karjaiba veszi
Csip: Gyere, patkányfej. (S elindul vele kifelé.)
Tánja: Te is, Évi. Ne maradj ezen a pokoli helyen.
BölcsŐ: Hagyd, hiszen elvesztette a férfit, akit szeretett - s egy igaz barátot, ki őt szerette, s kit túl későn talált meg.
Gyűlölény: Mindezt egyetlen másodperc alatt.
A Kos: Gratulálj hát önmagadnak.
Csip és Tánja a kapun át el (Egér testével).
A Mertkör be.
Évi lassan felkel, a semmibe mered, akár a szellemek
A Mertkör: Eljött hát a végkifejlet órája, s e perc a kaput nyitva találja. Gyűlölény csapdája nem vasalt kapu volt, s nem is rideg kőfal - a szívhez vezető utunkra lakatolt, s nem engedett által. Mert kör jön létre énáltalam a szívnek s észnek közötte - így cselekszik majd az ész a szív útjait követve. S így tanul meg a szív talán... járni majd az ész útján. A szív s az ész így egyesülve a bölcsességben hisz...
BölcsŐ: S bölcsője lesz az a fénynek, mely a boldogságba visz.
Közben Nézely visszatér a színre
Nézely: Ha kinyílik szemed, s csodának lát bánatot, örömöt mind...
A Kos: Nem fér hozzád gaz indulat, s nem oszt reád kínt.
Éjnén: De mi volna értelme mindennek, ha nem indítaná a szívet ezernyi kalandra önös vágya?
BölcsŐ: Értelem nélkül is megvolna a szívnek, hidd el, a maga nyugovása. Deigaz, ha egyszer vágyai támadnak...
A Mertkör: Az észt hívja szolgájául, s onnantól ezernyi tévútra akad.
Gyűlölény: Elég ebből! Hisz az ember nem más, mint a szellemek játéka!
BölcsŐ: Igaz! S a szellem sem más, mint az ember ajándéka. (S megragadja Évi kezét.) Ha veszélyes is, ne szalaszd el! Kezét fognod kell!
A Mertkör: Rájössz majd, hogy nem létezik jó, s rossz dolog sem...
A Munkásó: Csak értelemmel, céllal bíró - és ostoba töredék, értelmetlen.
BölcsŐ (lassabban): Meglátod majd akkor a ragyogó képek mélysötét oldalát...
Évi: És meg sem hallhatod többé a gyűlöletnek ostoba szavát.

Függöny

Utóhang

Történik a kijárati teremben avagy a főcsarnokban (a helyiség eredeti állapotában van, a beomlásnak nyoma sincs)
[A karzaton lehetőség szerint Éjnén hálószobája marad berendezve!]
[Eső, s rádió adó-vevők hangjai.]
Dörömbölések hangzanak a kapun
Zászlós hangja: Kinyitni! Rendőrség!
Hadnagy hangja: Nyissák ki! Nyissák ki, vagy betöretem a kaput!
Zászlós hangja: Tudjuk, hogy odabent vannak!
Hadnagy hangja (a zászlósnak, fojtott hangon): Csak egy gyanúsított van bent!
Zászlós hangja: Honnan tudod? És ha tettestársai vannak?
Hadnagy hangja: Nyissák ki! Utolsó figyelmeztetés!
Szünet, majd a kapu szárnyai kitárulnak. A két rendőr beesik a helyiségbe
[Mennydörgések hangzanak. A kapun nyílásán át kék és vörös fények villognak be a színre.]
A rendőrök nézelődnek, a hadnagy a kapu közelében marad
Zászlós: Ejha! Jó kis hangulat van idebent!
A kapu szárnyai hangtalan bezárulnak - egyik sem veszi észre még.
A Munkásó és Nézely be
A Munkásó: Rajta hát, munka vár, a szükség most tettre hív - rest az, ki ilyenkor a Sors kegyére vár: sarokban ül, tétlenül ...állát vakarja... s nem... s nem... s nem jut több rím eszembe. Óh, a fene megette. Rajta urak, hadd vezesselek benneteket körbe! Gyűlölény kastélya titeket - vár! Az úr most elfoglalt - a kínzókamrában dolga akadt -, de hamarost erre jár...
Hadnagy: Nézd! A kapu!
Zászlós: Becsukódott? Minek nyúltál hozzá?!
Hadnagy: Fenét! Bezártak bennünket! (Döngetni kezd.) Őrmester, hall engem? Őrmester! Hé! Valaki, odakint!
Gyűlölény közben be
Gyűlölény: Nos, uraim, állok rendelkezésükre! (S hahotázik - majd hirtelen elkomorul. Nézelyre mutat.)
Nézely: Tudom, tudom... (S távozik a színről a közönség közé.)
Hadnagy: Add a rádiódat!
Zászlós: Rádiómat? A kocsiban van!
Hadnagy: Mit keres a kocsiban a rádiód?!
Zászlós: Otthagytam, na!
Hadnagy: Te hibbant, a kocsiba eleve be van építve egy rádió!
Zászlós: Na jól van, és a te rádiód? Az talán itt van?
Hadnagy: Az más!
Egyre hangosabban kiabálnak. Gyűlölény kedvtelve nézegeti őket
Zászlós: És ugyan miért más?
Hadnagy: Én nem a kocsiban hagytam...!
Zászlós (higgadtabban): Akkor hol van?
Hadnagy: ...hanem az őrsön! Mindegy - elég ebből! Keressük meg azt, aki ránk zárta ezt itt!
Zászlós: Hiszen te tehénkedtél neki!
Hadnagy: Ne kezdd ezt! Indíts felfelé, nézz körül! Óvatosan...
A zászlós el
Gyűlölény: Láthatod, milyen emberekkel vert meg a sorsod!
Hadnagy: Látom...
Odafent a zászlós Éjnénnel be.
Hadnagy a szín kijárata felé megy
Éjnén (már nagyban puhítja a zászlóst): Hisz tudhatod, minden lehetőséget megragad, csak hogy mások becsületét megtapossa! S önmagát fújja fel ezzel mind nagyobbra, mind magasabbra!
Gyűlölény (megállítja a hadnagyot a szín szélén): Úgy látszik, be kell pelenkáznod... Keresd meg, s nézz a körmére, még a végén beleakad az elkövetőbe!
Hadnagy: A gyanúsítottba!
Gyűlölény: Mindegy! Éppúgy beletörik foga!
Hadnagy egy pillanatig dühöngve tétovázik
Éjnén (a zászlósnak): Rajta, rajta, ragadozó koma! Mutasd meg, mit tudsz! Kapd el a bitangot!
Hirtelen éles zaj hallatszik kintről
Hadnagy és a zászlós együtt: Mi volt ez?
Mindkettő pisztolyt ránt, s mindkettő el
Éjnén (a zászlós után): Várj még, hallgass szavamra! Nem tudod, fegyverednek kivel lesz gondja! (Szünet, közben távozik.) Jobb, ha felkészülsz a hadnagyra!
S Éjnén el
Gyűlölény (a hadnagy után): Hadnagyom, siess nagyon! Ne tétovázz, ne félj - fegyvered megvéd!
Gyűlölény el.
Szünet, s odakintről lövés hallatszik

Függöny