Káin és Ábel, avagy a LOST egyik vonulata

2009. 02. 27.

Az Irányítós-„világvégés" fő irányvonaltól kicsit eltérve, könnyedebb téma következik most. Hosszú lesz, de LOST-rajongóknak kihagyhatatlan.

(És elöljáróban, aki nem nézi a Lostot, az kurvára kezdje el nézni, dc-ről, torrentról minden epizód letölthető, nagy felbontású, szélesvásznú verzióban, magyar felirat pedig minden epizódhoz van, beleértve azokat is, amelyeket a magyar tévében még nem adtak le.)

Sokan próbálják a Lostot „megfejteni" világszerte, rajongói weboldalakon publikálnak összefüggéseket kutató, találgató írásokat, fórumokon vitatkoznak, cserélnek eszmét, háttérinformációkra vadásznak, emberek millióit tartják lázban olyan kérdések, mint pl. „mi ez a Sziget?"

Mindez annak ellenére, hogy a sorozat készítésének talán legkardinálisabb figurája, Damon Lindelof producer jópárszor elmondta már: nem létezik olyan egyetlen mondat, amelyet ha most elmondanék, mindenki megvilágosodna tőle hirtelen. Számomra ez már a kezdetektől egyértelmű volt, hiszen több, egymástól teljesen független, sőt egymást valamilyen szinten kizáró értelmezési lehetőséget találtam a történetre; ahogy mondani szoktam, mikor Lost-rajongóknak magyarázom ezeket a dolgokat, több „vonulata" van a történetnek. Jelen írásban az egyikkel fogok csak foglalkozni, a későbbiekben lehet, hogy még több másikat is előveszek.

Miért nem értik az emberek a Lostot? Miért van olyan érzése a nézőknek, hogy valami nagy titok van a történet mögött, amelyet meg kellene fejteni - de nem megy? Azért, mert egyszerűen rossz kategóriában próbálják értelmezni a történetet.

A LOST nem sci-fi.

Tudom, hogy - valószínűleg a megrendelő ABC nyomására, hiszen ma a köznéphez demokratikusan leereszkedő tömegkommunikációban szokás hinni - a sorozat sajnos egyre inkább elmegy ilyen irányba, főleg az ABC-n most futó 5. évad időutazgatásaival; de a 3. és főleg a 2. évad idején, amikor a „Káin és Ábel"-történet hangsúlyosan előtérbe került, még nyugodt szívvel jelenthettem ki, hogy az emberek azért nem értik pl., hogy mi a szörny, mert gyakorlatilag azt akarják tudni, „miből van", „hogyan működik", „ki és hogyan hozta létre", ilyesmi. Lehet, hogy idővel választ kapunk ezekre a kérdésekre, azonban akkor még teljesen fölösleges és értelmetlen kérdések voltak.

A szörny egy szimbólum - mint ahogy minden más is az a sorozatban.

Az emberek a mai kor tomboló materializmusában elveszítették azt a - régen természetes - képességüket, hogy szimbólumokban gondolkodjanak.

Ha megfejted a szimbólumokat, megérted a Lostot. S akkor megérted magyar népmeséket is és a Bibliát is. Nem véletlenül hoztam összefüggésbe ugyanis Káin és Ábel bibliai történetét a Losttal, hiszen valójában ott is ugyanezt a történetet mesélik el.

Ez a történet pedig nem két ember, hanem két civilizáció meséje. (Ha valaki emlékszik még, a 3. évad 1. epizódjának „The Tale of Two Cities" volt a címe...) Az egyik a telepes, a másik a nomád civilizáció. Mi, akik itt ülünk a számítógép előtt, kivétel nélkül a telepes civilizáció tagjai vagyunk, s ez a civilizáció-típus úgy kiszorította a másikat a Földről, hogy általában nincs is igazából tudomásunk arról, hogy másfajta civilizáció is lehetséges. A mi szubjektív szempontunkból írott történelem a nomád civilizációt primitívnek, barbárnak, tudatlannak, kezdetlegesnek, állatiasnak ábrázolja. De lássuk a kétféle civilizáció valódi mibenlétét:

A nomád civilizáció „vízszintesen" működik - vándorol, egyik helyről a másikra terelgeti állatait, akik legelnek, szaporodnak, híznak, s nagyrészt húsukból, valamint a természetben vadon megtalálható növényekből táplálkozik a nomád ember. A nomád ember együtt él a természettel, alkalmazkodik hozzá - kénytelen, hiszen nincs techológiája a természet erőivel szemben, ezért részben kiszolgáltatott, másrészt viszont rendelkezik azzal a tudással, amely a túléléshez, és a természetes élettérben való boldoguláshoz szükséges.

A telepes civilizáció ezzel szemben „függőleges" - építkezik, adott területen belül is egyre nagyobb méreteket tud ölteni, mivel egyik legjelentősebb motorja a technikai fejlődés. A technikai fejlődés azért (is) lehetséges, mert a telepes ember, mivel egy helyben él, és nem vándorol, képes arra, hogy felhalmozzon. Felhalmozzon például ételt, vagy használati tárgyakat - és felhalmozzon tárgyi tudást. A telepes civilizáció másik fontos ismérve, hogy megműveli a földet, vagyis tudását arra használja, hogy felülkerekedjen a természeten, felette uralkodni próbáljon, több vagy kevesebb, de a nomád embernél mindenképpen több sikerrel. Ennek az az ára, hogy az őstermészet tökéletes egyensúlyából és körforgásából kivonja magát, kívülállóként tekint rá, és kívülről próbál rá hatni, míg a nomád ember, saját nomád-fajta tudását a természeten belülről működve használja.

És nagyon fontos még megjegyezni: a nomád civilizációnak ugyanúgy van kultúrája, mint a telepesnek, csak másféle, mivel nem a felhalmozáson - tudás, művészeti alkotások felhalmozásán - alapul. A nomád embernek nincs több vagyona, mint amennyit magával tud vinni vándorlásában, ezért nem is célja a felhalmozás, és így nem is célja fizikailag maradandót alkotni. Szellemi gazdagságának nagy részét a fejében hordja: nem épít könyvtárat és nem ír bele könyveket, verbális tudását szájról-szájra terjeszti, dalait nem kottázza le, hanem újra meg újra elénekli, képeit és szobrait nem időtálló anyagokból készíti, hanem újra és újra megalkotja. Ezért is van, hogy a nomád civilizáció hajdani szellemi gazdagságára, sőt, puszta létére (vagy inkább mibenlétére), nincsenek tárgyi bizonyítékok, így a történészek könnyedén elhallgathatják, hogy létezett, illetve bagatellizálhatják létét az ősember fizikai-szellemi színvonalára, pusztán a telepes civilizáció „primitív elődjeként", nem pedig alternatívájaként kezelve a nomád világot.

No de hol van mindez a Lostban?

Elsőre talán nem látható, de Jack és a túlélők tábora jelképezi a nomád civilizációt, az „others" néven nevezett csoport pedig, Ben vezetése alatt, a telepes civilizációt. Jackék kint élnek a parton. (Miért pont a parton? Nyissuk szét az ujjainkat, és vegyük észre a köztük feszülő elcsökevényesedett úszóhártyát, tartsuk vissza a lélegzetünket egy pár másodpercre és gondolkodjunk el rajta, vajon egy macska képes-e erre - utána pedig nézzünk utána, mi az a Hardy-elmélet! Merthogy az iskolában valamiért nem tanítják.) Kiszolgáltatottság jellemzi a nomádokat a természet erőivel szemben - különös tekintettel a szörnyre, ami a természet elemi erőit jelképezi ebben az összefüggésben. A másik tábornak viszont ott van az a szonikus kerítés, amely házait, mini civilizációját, annak minden kényelmével, modernségével, sterilitásával védi. Ez a kerítés megállítja a szörnyet: a telepes ember a tudomány segítségével elhatárolta magát a természeti erőktől, és megállítja a külső betolakodót is: a telepes ember az általa lakott földterületet, mivel civilizációja arra függőlegesen épül, mindig kisajátítja, és másokat az oda való belépésben korlátoz, szervezett önvédelemmel, és persze technológiával.

A nomád társadalomnak két vezetője van. Az egyik a gyakorlati életben, a harci feladatokban, az életbenmaradásban, a fizikai gondokban mérvadó. Ő Jack. - Mi is a második neve? Shephard? „Shepherd" angolul pásztor. - A másik a spirituális vezető, a sámán (vagy ősmagyaroknál táltos), a lelkek és testek gyógyítója, a gyógyfüvek ismerője, a szellemi útmutató: John Locke. A Lostban kicsit megkeverték a dolgot, az orvos funkcióját történetmesélési szükségszerűségből átrakták Jackre, de ezt leszámítva passzol a két szerep.

A nomád társadalom közösség. Olyan fajta közösség, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol baráti viszonyban vannak az emberek egymással, és főleg a vezetőkkel. A magántulajdon létezik, de határai némiképp elmosódnak. Törvények nincsenek. Tessék belegondolni: nincsenek törvények! Jack utasításait nem azért követik az emberek, mert „mertkülönben...!", hanem mert ő a vezető - és kész. Természetesen a sorozat legelején a „nagy babiloni" civilizációból odapottyant túlélők nem funkcionálnak ilyenfajta közösségként, csak idővel kovácsolódnak azzá.

Ezzel ellentétben nézzük meg a másik tábort! Bent egyáltalán nem „szeretik" az emberei. Nincsenek barátai. Nem szeretet, nem tisztelet, nem is tekintély a hatalmának az alapja, hanem a félelem, és különösen az emberek manipulálása az információk áramlásának kontrollálásával - elhallgatással, hazugsággal. Ben és csapata olyan érdekes képződmény, amely anakronisztikusan egymással összeforrva ábrázolja a telepes civilizáció különböző fejlődési szakaszait, a „visszaütéstől" (erről majd később) a jelenkorig, de mindenképpen a sötét oldalát próbálja kihangsúlyozni a dolognak. Ben egyeduralkodó, a Jack-Locke polaritás az ő csoportjában már nincs jelen. Miért?

Nézzük akkor most Káint és Ábelt. Nem nehéz kitalálni: Káin a telepes, Ábel a nomád civilizáció szimbóluma. Isten pedig tekinte Ábelre és nem tekinte Káinra. Káin pedig erre megöli Ábelt, ahogyan a telepes civilizáció is menthetetlenül kiszorította a nomádot a Földről, szellemi felsőbbrendűségre is hivatkozva, de kizárólag technológiai felsőbbrendőségre támaszkodva. (Technológiai felsőbbrendűséget értek azon is, hogy azonos természeti erőforrások - azonos földterület - megléte mellett a telepes civilizáció sokkal nagyobb létszámú hadsereget tud felállítani, hiszen összehasonlíthatatlanul nagyobb népsűrűség fenntartására képes a földművelés fejlettsége miatt.)

Lássuk akkor most Káin és Ábel viszonyát Istenhez!

Van egy igazság, melyet mindketten tudnak: Isten mindenütt jelenvaló.

A telepes ember számára ez azonban a tudomány absztrakt világába tartozó igazság, teológia. A nomád embernek ezzel szemben nem sokat kell magyarázni ezt, hiszen a teremtőt keze munkájában akaratlanul is fel kell ismernie. A teremtés, a természet erői körülveszik mindennapjaiban, az esőcseppek mintáinak játékában, a villámlásban, a vízcsobogásban, a szélben, a tűzben, az élő természetnek tavasszal a semmiből való kivirágzásában, mindenben folyton folyvást ott látja Isten keze munkáját, akárhová néz is. Ezért ő Istent a látható természet mögött lévő láthatatlan szellemiségként, a természet tudataként fogja fel, s a természeten keresztül folyamatos, élő kapcsolatban van vele. John Locke sámánként úgy beszél a szigetről, mint egy személyről: a Sziget ezt fogja csinálni, a Sziget azt fogja csinálni... Ő nem úgy „közvetít", mint egy pap, hanem azon fáradozik, hogy az általa szellemileg vezetett közösség tagjainak figyelmét a Sziget (itt egyenlő a természettel), mint tudatos, élő egész felé fordítsa, hogy ők maguktól is kapcsolatot találjanak vele, s megtalálják részüket a nagy egészben, saját útjukat a nagy útban.

A telepes ember egy helyben marad, megműveli a földet, sátor helyett házat épít, gyűjt, értéket halmoz fel, ezt pedig védeni kell, tehát kerítést emel. Elhatárolja magát a természettől. Mesterséges világban kezd élni; az Isten által teremtett világ (a természet) helyett a saját maga által teremtett világban. És ezen a ponton elveszíti az élő, személyes kapcsolatot az Istennel. Már csak a tudáson, a tudományon keresztül képes hozzá közelíteni. A természet erőivel birkóznia pedig másodlagos - mi is okoz legnagyobb gondot a telepes embernek, hétköznapjaiban? A másik emberrel megbirkózni. Természeti tényezők helyett a figyelme emberi tényezők felé fordul, társadalmi kapcsolatai, a többi ember pozitív és negatív értékelése kerül középpontba - részben azért, mert a korlátlan felhalmozás lehetősége felébreszti az önzést, ez pedig egy zárt környezetben létrehozza az emberek egymás közötti osztozkodásának végtelen játszmáit.

Milyen istenképe van tehát ennek a saját készítésű játszóterébe bezárkózott embertípusnak?

Antropomorf. Emberformájú. Megint visszajön a jó öreg Voltaire bácsi: az ember teremt istent a maga képmására. A telepes ember csak emberformájú istent képes imádni. Jézus Krisztus, Buddha, Krisna, és a többiek, a sok emberformájú istenalak és istenített próféta, akikre szükségünk van, hogy a transzcendenssel kapcsolatot próbáljunk találni. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy az egyes embertípusok hogyan lokalizálják maguknak az eleve antropomorf vallásos ikonokat: az egész középkori keresztény európa következetesen kaukázusi fehér embernek ábrázolta Jézus Krisztust, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem az volt. A zsidók fehér bőrüket az európai népekkel való keveredésben szerezték az elmúlt szűk évezredben, kétezer éve még nem fehér emberek voltak, hanem a mai arabokhoz hasonló barnás, füstös bőrszínük volt - azt szoktam mondani, hogy ha a Krisztussal ma találkozna az egyszeri hívő, cigánynak nézné... Mindez csak arra utal, hogy mennyire nem az számít, maga a Krisztus hogyan nézett ki, hanem hogy az Istenhez vezető úton „eszközként" hogyan funkcionál legjobban a vallásos ember életében. A kínai Buddha-szobrok hasonlóképpen kínai arcvonásokkal ábrázolják Buddhát, noha indiai volt. Ez kell a telepes embernek: egy olyan istenforma, mely nem csak hogy ember alakú, de akár a szomszédom is lehetne. És valóban a szomszédunk lehet, hiszen Isten számunkra már nincs jelen mindenhol, szem elől vesztettük, ezért aztán - ha már egyszer emberként kezeljük - építünk neki egy házat, és oda megyünk, amikor beszélni akarunk vele.

Jacob egy házban lakik.

Jacob a telepes emberek, Benék antropomorf istene. És természetesen amíg Locke azon fáradozik, hogy „összehozza" embereit a Szigettel, addig Jacob valaki, akivel csak Ben érintkezhet. A telepes civilizációban a vallásos és a világi vezetés összefonódik egymással, világi érdekek jelennek meg a vallásban, ettől korrupttá válik, Isten nevével pedig visszaélnek a hatalmasok, saját önkényes érdekeik érvényesítésekor - miközben azért hisznek is Istenben, félnek is Istentől. Az „istenfélelem" értelmetlen fogalma is a telepes civilizáció sajátossága: Jacobot sohasem láthatjuk a sorozatban, hiszen ugye Istent szem elől tévesztette a telepes ember, így rejtélyes figura ő, akit mivel nem ismerünk, ezért lehetőségünk van félni tőle. Még Ben is fél tőle. Csak „érdekes" módon Locke nem fél tőle, ahogy nem fél ő a Szörnytől sem, az elemi erőtől, amely mások számára fekete füst, de ő a fényességet látja benne, s nem fél a Szörnytől a mélyen istenhívő Mr.Eko sem, pedig végzete is a szörny lett: Mr. Eko önmagában nem hitt, „jó keresztényhez" illő módon lelkiismerete nem volt tiszta, akkor sem, ha mindent legjobb tudása és legmagasabb igazságérzete szerint tett életében. Külső, írott kódex szerint ítélte meg saját tetteit, akárcsak minden telepes ember, noha belső útmutatásait követve cselekedett; ez okozta nála az istenfélelem konfliktusát, amely végül halálához vezetett.

Na és akkor most a „visszaütésről". A telepes civilizáció, a természet egyensúlyából kiszakadva, szüntelenül növekszik és a szaporodik, s így előbb-utóbb útjába kerül a nomád civilizációnak: természetes vonulási útjából kiszakít egy darabot, bekeríti, kisajátítja. A nomád civilizáció érzi, hogy „övé az egész világ", ezért ezt egy ideig nem bánja, és alkalmazkodik, azonban ahogy élettere zsugorodik, egyre erősebb fenyegetést jelentenek egymásra a telepesekkel. Nyilván nem hagyja, hogy olyan szó nélkül kiradírozzák a Föld színéről, ahogy Káin egyetlen mozdulattal megölte Ábelt, hanem harcolnak. Kezdetben önvédelemből, később haragból, s még utóbb talán irígységből is, hiszen egyszerű és teljesen kielégítő életmódjukra máshogyan néznek onnantól, mikor megismerik a telepes civilizáció anyagi gazdagságát. S ekkor jön a visszaütés: a nomádok elsöprik a telepeseket. Meghódítják, leigázzák őket, s ezután mi történik? Lerombolják a városokat, sóval vetik be a földeket? Dehogy. Beülnek a telepes civilizációba! Megszűnnek nomádok lenni, szinte egyik percről a másikra birtokba vesznek egy olyan civilizációt, amelyet nem ők építettek, s amelyet így ők nem igazán jól értenek, mintegy nem ismerik a „használati utasítását" - ennek eredményeként jön létre egy torz képződmény.

A Lostban kezdetben volt a Dharma Initiative - egy olyan csoport, akik számára (legalábbis az elején még így láttuk őket) a tudomány, a Tudás volt minden, mindig keresték a válaszokat újabb és újabb kérdésekre, újabb és újabb megértési szintek felé törekedve. Ezen tevékenységük közben átgázoltak a „Hostiles" nevű csoporton, a sziget nomád őslakóin - és jött a visszaütés! Kiirtották a Dharmát, és beültek a helyükre. Így jött létre az „Others" nevű torz civilizáció, amely már minden látható ok nélkül, egyszerűen vezetésének korlátolt sötétségéből adódóan piszkálja folyton a nomádokat. Hiszen Bennek mibe tellett volna a zuhanás után két nappal besétálnia Jack táborába, és azt mondani: „Szevasz, Benjamin Linus vagyok, hoztam három takarót meg egy grillcsirkét barátságunk jeléül, de ugye majd megműtöd a gerincemet jövő héten?" Nyilván Jack önként segített volna, nem kellett volna se foglyul ejtés, se manipuláció, se „megtörés", se hazugság hazugságra halmozása - csak éppen Ben agya úgy működik, hogy csak az efféle megoldásokra áll rá.

Tudom, hogy ez a szimbolika mostanra részben megdőlt, hiszen megtudtuk azt, hogy a sziget őslakóinak már a Dharma kiirtása előtt is civilizációs eszközök álltak rendelkezésére (pl. gázálarcok, puskák, harci gáz), és már korábban is képesek voltak arra, hogy a szigetre oda-vissza utazzanak. (Richard jelenléte Locke születésekor.) Akkor azonban, amikor a „két város meséje" kibontakozott a Lostban, mindezek a gondolatok még tökéletesen passzoltak. A forgatókönyvírók csoportjának pedig nem kell vigyáznia az ilyen szintű következetességre: úgy sem érti senki a szimbólumokat.

Ajánlott: (de inkább "kötelező"...)

Az Ösztön című filmet mindenki kurvára nézze meg Anthony Hopkins és Cuba Gooding Jr. főszereplésével! Megjelenik benne az igazság Káin és Ábel történetével kapcsolatban, még ha nem is nevezik így nevén - a telepes civilizáció csak „The Takers" néven jelenik meg benne, s elég szép kritikát kap, a természet irányából nézve.

Pressing Lajos: Hová tűntek a csodák? - Pressingre lehet, hogy még fogok hivatkozni később is, zseniális a pali, ő hívta fel a figyelmemet a hajdani kétpolusúságra és az egyes civilizációtípusok jellegzetességeire spirituális szempontból, enélkül pedig talán fel sem ismertem volna ezt a mintát a Lostban.