Az Irányítók 12 legnagyobb hazugsága, 4: Baloldal és Jobb oldal, egymással szemben

2009. 04. 21.

Újabb nehéz téma lesz ez, hiszen alapvetően értelmetlen fogalmakról kell beszélnünk és abból megpróbálni kihámozni valamit.

Bizonyos alapfogalmak értelmetlenségén ill. félredefiniáltságán túl (pl. „kommunizmus") amivel ennél a pontnál szembesülni fogunk az az Irányítók egyik legfőbb és különféle ravasz variációkban nagyon gyakran ismétlődő motívuma: az oszd meg és uralkodj.

Nem új találmány ez, hiszen már a Római Birodalom is erre az alapelvre építette hódítási sikereit - de azért lényeges különbség, hogy ők az ellenséges táborokban alkalmazták ezt a technikát, ellenségeiket ugrasztották egymás ellen, hogy gyengítsék őket, ezzel szemben az Irányítók a saját táborukban, saját népük körében csinálják ugyanezt, mégpedig sokkalta kifinomultabban, mint a rómaiak.

Sokan felismerték már, akik a jelenlegi hatalmi rendszer működését tanulmányozzák, hogy „az atomizált társadalmon könnyű uralkodni", és ez valóban így van, szellemi széthullás és démonizálódás korát éljük, ahol nincs egység, nincs összhang, nincs közös nevező, nincs lehetőség az egyetértésre, s így egyenként, magányosan bánnak el velünk szellemileg a tömegkommunikáció központosított, masszív fegyverei.

A társadalmi megosztottság egyik lényeges eleme a politikai megosztottság, s ez ma a bal és jobboldal hamis fogalmaiban jelenik meg, amelyek éppen hamis voltuk miatt összeegyeztethetetlenek és összemérhetetlenek egymással, s két gondosan felépített hazugság csap össze egymással újra és újra a kocsmaasztaloknál és az internetes „vita"-fórumokon, az igazság megtalálásának legkisebb esélye nélkül.

A bal és jobb eredeti értelmének felderítéséhez vissza kell mennünk a parlametalizmus kezdeteihez. Valaha az emberek úgy tartották (s hogy mennyire nem alaptalanul, arról majd később fogunk írni), hogy a világon minden hatalom Istentől ered, s a társadalom hatalmi (illetve inkábbis uralmi) struktúrája fentről lefele építkezett, a királytól az arisztokratán és a köznemesen át a jobbágyig. Szervezéstani alaptétel, hogy egy szervezet akkor működik jól, ha mindenki tudja a dolgát és teszi a dolgát, s míg ma már az első pontnál elbukik a hatékony társadalmi együttműködés lehetősége, régen mindenki tudta, hol van a helye, mi a teendője, mit kell hozzátennie a világhoz (s akkor még ezt is nézték elsősorban, azt pedig csak másodsorban, hogy elvenni mit lehet), s bizony tette is a dolgát, saját és az ország érdekében.

Mindezzel nem lett volna semmi baj, csak ez a rendszer konkrétan a feudalizmus gyakorlati keretein belül működött, aztán viszont jött az ipari forradalom, s a feudális rendszer nem tudta kiszolgálni a megváltozott gazdasági viszonyokat (lásd Terria és Lerzia meséje című bejegyzés), és mielőtt a király változtathatott volna az általa igazgatott gazdasági struktúrán (Mátyás király ugyan próbált, de ő meg még túl korán s főleg pont nem jókor! - de erről is majd máskor), a szabadkőműves-forradalom félresöpörte az egész évezredes rendet, s helyette feltalálta a lentről felfele építkező társadalmat: társadalmi szerződés a vezetőkkel, „government FOR the people BY the people", stb. - ezekről már írtam korábban, ezek azok a dolgok, amelyek ma már nincsenek sehol, csak üres és kicsavart ideológiai szólamok formájában villogtatják a politikai kampányokban. Ezek a baloldali értékek, a szocialista világnézet.

A parlamentalizmus kezdetén a konzervatív, vagyis a hagyományos rendhez (általában vallásos alapon) ragaszkodó személyek és szervezetek az ülésterem jobb oldalán, a „haladó" eszméket, a változást, a szocialista, a kisembert felemelni, fontossá tenni kívánó forradalom képviselői, a tekintély-uralom megkérdőjelezői ültek a bal oldalon.

Mindez ma már nincs sehol. Ezt a rendszert először is az kezdte aláásni, hogy politikai véleményektől függetlenül egy valóban jobboldali hatalmi erőnek egy demokratikus rendszerben nincs is helye, ahogy egy valóban baloldali erőnek sincs egy monarchiában. Tehát a kettő egymás mellett, egy ülésteremben, csak egy felemás, öszvér, átmeneti rendszerben, az alkotmányos monarchiában létezhetett.

Ez még önmagában nem tette volna teljesen értelmetlenné mostanra a jobb és baloldal fogalmát - azonban e kettőhöz történelmileg hozzácsatolódott valahogyan a nacionalizmus és az internacionalizmus szembenállása (mely fogalmak is eleve homályosak), ahogy a baloldalhoz a liberalizmus, a jobb oldalhoz pedig a vallásos (elsősorban keresztény) eszmeiség. S aztán végül jöttek olyan államformák, mint a szélsőjobboldali nemzetiszocializmus (szocializmus = baloldal, ugye?), s halomra döntötték az egész fogalomrendszert.

Amíg a piacgazdaságban kapitalizmus volt, vagyis a tőke nyomorgatta a munkást, a szocializmus pedig tervgazdaság útján igazságos, egyenlő és méltányos rendszert ígért, addig könnyű volt a két gazdasági formát a bal és jobb oldalhoz kötni, de amikor kiderült, hogy a szocialista tervgazdaság egész nemzetgazdaságokat padlóra tud küldeni, miközben a piacgazdaság vérszívó kapitalizmusból átment jóléti „fogyasztói társadalomba", ezek az elvek is felborultak, és ma már tényleg nincs semmi, amit egyértelműen a bal vagy jobb oldalhoz köthetnénk, kivéve egy sor szélsőséges eszmét, amivel tök jól lehet riogatni az ellenoldal szavazóit.

A baloldal esetében ez a proletárdiktatúra alapjain kialakult ideológiai elnyomás, amikor egy apró véleménykülönbségért súlyos szankciók is érhetik az embert, a jobb oldal esetében pedig a túlfűtött nacionalizmus melléktermékeként megjelenő rasszizmus, amikor egy apró bőrszín-különbségért is súlyos atrocitások érhetnek bárkit. Mindkettő előfordult a történelemben, s mindkettő alapvetően elképzelhetetlen (legalábbis szervezett formában) egy olyan mértékben kaotikus és liberális társadalomban, mint amelyben jelenleg élünk, azonban ezekkel a dolgokkal a mai napig is riogatják a balos és jobbos szavazókat. Itt, Magyarországon azok a fideszesek és az MSZP-sek, akik nácizzák és komcsizzák egymást - és ezt halálosan komolyan is gondolják - meg kéne, hogy nézzék, hogyan csinálják ugyanezt egymással az amerikai Republikánus és Demokrata párt szavazói. Ugye, hogy innen nézve, s látva a fenenagy liberalizmust és elvszabadságot az Egyesült Államokban, mennyire nevetséges nácinak nevezni mondjuk Bush-t, aki pont ugyanolyan nyíltan Izrael- és zsidóbarát politikát folytatott, mint elődje, a demokrata Clinton?

Nos, egy lépést hátralépve, a magyar politika két főkolomposáról is láthatjuk, hogy pont ugyanolyan a politikai eszköztáruk, kormányzási stratégiájuk, külkapcsolataik jellege - s kormányzásuk évei alatt ugyanazokat a varázsszavakat hallhattuk a tévében minden este (egyébként minden rendszernek megvannak a maga ilyen varázsszavai, az előző rendszernek is megvoltak, idősebbek még emlékezhetnek, egy egész életérzést idéz fel mondjuk az a szó, hogy „peresztrojka"...); az előző bejegyzések alapján világos, hogy ez egyszerűen azért van, mert mindegyik kormány mögött az elmúlt 60 évben ugyanaz a hatalom állt s áll.

Amikor valaki elmegy a Fideszre szavazni, valójában azért teszi, hogy NE az MSZP kerüljön kormányra, s viszont - két rossz közül „kell" választani, ezt már sokan észrevették, de úgy érvelnek valamelyik oldal mellett, hogy „még mindig jobb" (egy kicsivel), s ilyen alapon sikerül végül mindig teletömni a Parlamentet azokkal a tömegpártokkal, melyek egytől egyig száz százalékban az Irányítók kezében vannak.

Nem kell az Irányítóknak választási eredményeket hamisítani, ahogy egyesek hiszik, hogy hatalmukat megtarthassák. Elég fenntartani a bal oldal és jobboldal szembenállásának látszatát.

Végezetül pedig próbáljuk meg a valódi bármilyen-oldaliság nélkül elhelyezni kérdéses politikai pártjainkat, kizárólag a nemzetközi politikai paletta viszonyrendszeréből kiindulva!

Az MSZP és az SZDSZ, azt hiszem, nem kérdéses, az előbbinek esetében még a politikai vélemény másságának tolerálása is gyakran ugyanúgy nehézséget okoz, illetve ugyanúgy csak rendőri brutalitással képes reagálni rá, mint a kádár-rendszerben. (Ahogy egy másik bloggertől olvastam egyszer, az a rendszer annyiban még tisztességesebb is volt, mint ez, hogy bár ugyanúgy megkaphattad a magadét a kényszerzubbonyos rendőröktől a kádár-kolbásszal, ha tüntetni mertél, ott legalább nem hazudták közben azt, hogy „jogod van".)

Szóval azt hiszem, a kérdésesek inkább a magukat jobboldalinak nevező pártok, s bár az előbb említettem, hogy igazi, idealizált jobboldaliságról parlamentális (akárcsak látszólag parlamentális) rendszerben beszélni nem lehet, a jelenkori politikai gyakorlat szerint mégis elég könnyen megállapítható, hogy az MDF-nek és a Fidesznek gondolkodásmódjában, retorikájában, politikai megnyilvánulásaiban, ellenzéki reakcióiban, választási programjaiban ugyan nem sok köze van az európai jobb oldalhoz. A Fidesz képviseli nálunk a mérsékelt-konzervatív jobb oldalt, mert ők vannak a „legjobbrább", ők talán nevezhetőek balközepes szoclib pártnak valójában, az MDF pedig még tőlük balra helyezkedik el.

Így aztán nincsen valódi jobboldaliságnak túl sok nyoma a parlamenti politizálásban, legfeljebb a sajtóban, néhány ál-jobboldali retorikai fordulat formájában, melyek aztán a tettekkel egyáltalán nincsenek összhangban. (Gondoljunk azokra a látszatkísérletekre, amelyeket Orbán Viktor tett a Gyurcsány-kormány megbuktatása érdekében, s melyek annyira átlátszóak voltak, hogy a jobb oldali választók közül sokaknak pont ezek segítettek ráébredni, hogy az MSZP és a Fidesz vezetői valójában egy kapura játszanak.)

S ennek, a jobb oldal hiányának és a Fidesz látszatjobboldaliságának van még egy nagyon fontos előnye: hogy ha egy valóban jobboldali alakzat megjelenik a magyar politikában, az értelemszerűen a Fidesztől már jobbra helyezkedik el, s így, az eltorzított viszonyokon keresztül könnyedén állítható be szélsőjobboldalinak. Igen, könnyen kitalálható, a Jobbikra gondolok. Szélsőjobboldali pártnak ott van a MIÉP, a Jobbik viszont egyszerűen egy jobboldali párt, a történelmi szélsőjobbal (és az európai aktuálpolitikai szélsőjobbal) nemigazán mutat közösséget - egyetlen bűne, hogy a Fidesztől jobbra helyezkedik el, s így már rá lehet sütni a szélsőjobboldaliság bélyegét, s a tévében el lehet magyarázni az embereknek, hogy a Gárda a cigányokat, a Jobbik pedig az egész „demokráciát" fenyegeti; s hogy ez mennyire nem igaz, azt úgyis csak a valódi szélsőjobboldaliak illetve a nemzeti radikalizmus követői és a nemzeti ellenállás belterjes világának tagjai tudják.