Szájbatalpaló #10: A progresszionizmusról

2015. 11. 22.

A bejegyzés a Szájbatalpaló Blogon itt található.

Vonjuk le a középkorról szóló bejegyzések tanulságát! Miért ez a torzított kép?

A válasz nagyon egyszerű: A regnáló hatalomnak nyilvánvaló célja, hogy elhitesse az alattvalókkal, hogy nekik jó.

Ha az emberek alapvetően elégedetlenek és boldogtalanok, akkor jónak feltüntetni létkörülményeiket csak a még rosszabbhoz viszonyítva lehet. Ezért a hatalomnak az az érdeke, hogy elhitesse:

 Régen sokkal rosszabb volt. Most minden jobb, mint valaha volt, főleg a közelmúltban, és a jövőben is minden egyre jobb és jobb lesz majd; a jelenlegi problémák pedig átmenetiek.

Ha ezt így kimondják, azzal persze vitatkozni lehet. Sokkal célszerűbb egy olyan világnézetet, ideológiát létrehozni, amely kimondás nélkül is, eleve ezen paradigma szűrőjén keresztül lát mindent. Az ideológia neve: progresszionizmus.

Természetesen nem is felelne meg a kor kívánalmainak, ha nem lenne kellően „tudományos” alapokra helyezve. A progresszionizmus mélyen gyökerezik a darwinizmusban (amiről szintén lesz majd egy külön szájbatalpaló). A lét önfejlesztésének münchauseni, abszurd ötletét ülteti át társadalmi kontextusba:

Biológiai szempontból az ember fejlődik, a primitív, makogó majomból lett ősember, a félállati nomád hordák pedig ezredévek alatt lassan-lassan egyre fejlettebb civilizációkat építenek. Az emberiség egyre magasabb intelligenciával bír, ennek megfelelően egyre kedvezőbb körülményeket teremt magának, egyre ügyesebben, okosabban, hatékonyabban elégíti ki szükségleteit, növeli hatalmát az anyagi lét és a természet felett, ezáltal csökkenti függését, kiszolgáltatottságát.

Kezdjük az emberiség szellemi fejlettségével! Ez lemérhető az átlagember kulturális igényszintjén, szórakozásán. Shakespeare az irodalom egyik óriása volt, így talán nem fair pont vele példálózni, de az általa alkotott magas irodalom kapcsán figyelemre méltó, hogy Shakespeare ugyanakkor a modern értelemben vett szórakoztatóipar egyik első „producere” is volt. Ő és társulata abból éltek, hogy a Globe Színházban játszották az általa írott darabokat, az előadásokra pedig jegyeket adtak el. Egy ilyen előadás nagyjából úgy nézett ki, mint ma egy rockkoncert: a közönség nagyobb része az állóhelyekre zsúfolódott be. Ők voltak a londoni „prolik”, a munkásosztály tagjai, a „nép egyszerű fiai”, az ülőhelyeket pedig a tehetősebbek foglalták el. Minthogy a bevétel nagyrészét így is a „küzdőtér” adta, a korabeli szórakoztatóipar fő célközönsége ugyanúgy az átlagember volt, mint ma. Hamlet, Szentivánéji álom, Rómeó és Júlia... Ötszáz évvel ezelőtt ez volt a tömegek érdeklődési szintje, a kor „szappanoperája”, a műveltebb rétegek kiváltsága pedig az antik irodalom eredeti nyelven való olvasása.

Ezek után meg se említsük a középkorból ránk maradt művészeti alkotásokat, akár az egyházi irodalmat, festészetet, stb., akár az előző bejegyzésben már említett népművészetet nézzük: a mai ember már alig érti ezeket, hosszas (és erőteljesen változó sikerű) erőfeszítéssel próbálja megfejteni jelképrendszerüket.

...node a technikai fejlődés! A ma mérnökei olyan dolgokat terveznek, alkotnak, melyekhez hozzá se tudna szagolni egy középkori mérnök – méghogy mérnök! A középkorban nem is voltak mérnökök, csak egyszerű kovácsok, akik primitív eszközökkel, nyers erővel formázták a vasat...

Ez így igaz. Azonban hogy ez fejlődés-e, az megint csak attól függ, merről nézzük a dolgokat.

Lehet, hogy a középkori ember nem azért nem alkotott műanyagot, számítógépet, autópályát, repülőgépet, genetikailag javított gabonát és műholdat, mert butább volt nálunk, és nem tudta, hogyan kezdjen hozzá mindezekhez – hanem azért, mert okosabb volt nálunk, és tudta, hogyan kell szükségleteit kielégíteni, céljait elérni ezen dolgok nélkül.

Hogy melyik a helyes nézőpont, az egyéni vélemény kérdése. A tudomány és a technika fejlődése valóban vehet(ne) le terheket az emberek válláról, de ha azt látjuk, hogy ma sokkal bonyolultabban oldunk meg mindent, ma reggeltől estig nemhogy tevékenykednünk, de sietnünk, rohannunk kell, hogy utolérjük magunkat a szükségletkielégítés mókuskerekében, míg néhány száz éve feleennyit se kellett dolgozni (ahogy az előző bejegyzésben említettük), akkor nem nehéz belátni, hogy rossz irányba fejlődünk.

Node az életkörülmények! A mai ember sokkal jobb körülmények között él, egészségesebbek vagyunk, hosszabb az élettartam. Az egészséget már szintén az előző bejegyzésben tisztáztuk, elvégre mitől lennénk egészségesebbek? Az ötvenszer annyi nehézfémtől? A klinikailag tesztelt vegyszerek ezreitől – melyekről évtizedek után derül ki, milyen egészségkárosító hatásuk van? A mesterséges fényforrásoktól, képernyőbámulástól? A szennyezett levegőtől, víztől? A túlgyógyszerezéstől? Az egy helyben üléstől, rendellenes testhelyzetektől, rossz testtartástól, életen át tartó mozgáshiánytól? A silány minőségű, GMO-s, műtrágyázott, felborult ásványianyag-arányú növényi, a hormonoktól csöpögő állati termékektől? A zajártalomtól, elektroszmogtól? Folytathatnánk hosszan...

És hogy milyen hosszú ideig élünk? Erről igazából nincs megbízható adat, hacsak a napjainkban meghaló emberek átlagéletkorát nem nézzük. Az országok csak a XX. században kezdték központilag nyilvántartani népességüket, így elég keveset tudunk arról, régen mennyit éltek az emberek. Szinte csak a hatalmasokról tudjuk, ami pedig túl szűk, nem reprezentatív minta (a hatalommal járó „foglalkozási ártalmakról” nem is beszélve). Ráadásul amit ma „várható élettartam” címszó alatt hallunk, az a ma született csecsemőre vonatkozik, tehát egy eleve progresszionista jövőkép az alapja, nem a tényszerű valóság.

Node az orvostudomány! Védőoltások, antibiotikumok – olyan műtétekre képesek, amelyekre régen nem voltak adottak a technikai eszközök, a sánta újra jár, a vak újra lát...

Igen. Csakhogy az orvostudomány egyrészt ma a profit rabszolgája, így tehát pl. az antibiotikumok túlhasználatával összességében sokkal többet árt, mint használ, másrészt az elmúlt bő száz évben legalább annyit felejtett, mint amennyit tanult. A XX. század elején a progresszionizmus nevében kukába dobtak minden „elavult” módszert, amit újabb, korszerűbb módszerrel tudtak helyettesíteni, vagy csak egyszerűen nem tudták megmagyarázni, hogyan működik.

Nagyjából ugyanez igaz az élet minden területére. A progresszionizmus soha ki nem mondott, de mindent átható alapdogmája:

 Az új mindig jobb, mint a régi.

 Tökéletesen fel lehetett szántani a Földet ökörrel is – de nem, itt a traktor, itt a jövő! (Avagy csináljunk a földművelésből is ülőfoglalkozást.) Egy családi házat egy 4-5 fős brigád ma is egy hét alatt, pár százezer forintból fel tudna építeni vályogból és fagerendákból – de nem, őröljön a betonkeverő 7-8 hónapon át, tízszer annyi pénzért építkezzünk vasbetonból, nyuszómuszó, amiben nyáron megsülünk, télen megfagyunk; és ha lebontják, lesz belőle húsz konténer szemét, mert nem forgatható vissza a természetbe, ahogy az üvegpohár sem, és a porcelán tányér sem, amiből a levest kanalazzuk szintén le nem bomló krómacéllal, mert a levegőben és a csapvízben úgy látszik, nincs elég nehézfém...

Ácsi! Egy dolgot mégsem lehet eltagadni korunk vívmányaiból: egyenlő jogok és esélyek, ma bárki tanulhat, az egészségügyi ellátás, akárhogyan is vélekedjünk róla, de mindenkinek jár, kapunk nyugdíjat, nincs gyerekmunka...

Kezdjük a legegyszerűbbel, azzal, ami nézőponttól függetlenül nem igaz: egyenlő jogok és esélyek. A Nemzeti Bank elnökének joga van a jegybanki alapkamatot megváltoztatni. Nyújtsa fel az ujját, akinek szintén van ilyen joga! Nekem nincs... van viszont jogom bármikor bemenni a lakásomba. Nyújtsa fel az ujját, akinek szintén joga van ide bármikor bejönni... Az „egyenlő jogok” egy értelmetlen elképzelés, semmi más, csak egy különleges válfaja az emberi egyenlőség szintén értelmetlen eszméjének. A törvény előtti egyenlőség még úgy-ahogy értelmezhető, de létezik ilyesmi a valóságban?

 BTK 373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

 Az előző bejegyzésben már hivatkoztunk a devizahitelesekre, most újra megtehetnénk, de van jobb példa is, olyan, ami mindenkit érint: a reklám. A reklámok nagy többsége nem meríti ki a fenti paragrafust? Vagy az mááás...? Aki ellop egy biciklit, börtönbe kerül. (Aki börtönbe juttatja a biciklitolvajt, szintén.) Aki meg mondjuk egy bicikligyárat lop el, az év üzletembereként ünneplik, HVG-interjú, operabál, karitatív alapítvány (=pénzmosás, adócsalás).

Amíg a törvény előtti egyenlőség ennyire jól működik, az „esélyegyenlőségre” kár is szót vesztegetni. Ugye nem gondoljuk, hogy egy rózsadombi villából és egy borsodi putriból egyenlő esélyekkel indul az életnek két gyerek, csak azért, mert az állami oktatási rendszer mindkettő előtt nyitva áll...

Az oktatási rendszer csodáira ehelyt nem térünk ki, külön bejegyzés lesz róla. Kérdés, mennyivel jobb, mint a „gyerekmunka”? Persze nem a XIX. század bányáinak hétéves csilléseire gondolunk, hanem az önellátó paraszti gazdaságban felnövő gyerekekre, akik korukhoz mérten részt vettek a gazdaság működtetésében. Így tanultak iskola helyett. A szüleik, nagyszüleik, idősebb testvéreik mutatták meg nekik, mit hogyan kell elvégezni, valós feladatokat kaptak, az iskola álfeladatai helyett.

Társadalombiztosítás, egészségügy, nyugdíj? Ezek nagyon jó dolgok lennének, csakhogy van egy mellékhatásuk: függőséget okoznak. Aki az állami egészségügyre támaszkodik, ami „ingyen van” (semmi sincs ingyen!), az nem vigyáz a saját egészségére, nem törődik vele, áthárítja a felelősséget az orvosra. Fogalma sincs, hogy az orvos nála sokkal rafináltabban tud felelősséget hárítani – mint ahogy mindenki a saját szakmáján belül. Az állami egészségügy az állami nyugdíjrendszerrel együtt reménytelen államfüggésbe taszítja az embert. Ráadásul a nyugati civilizáció hanyatlásának egyik fő okozója, hogy a gyerekvállalási hajlandóság kritikus szint alá esett, aminek egyik jelentős oka a nyugdíjrendszer.

Hogy végezetül kicsit kiegyensúlyozottabb képet alkossunk a jelenről, tegyük fel a kérdést: Mi az, amiben a jelen kor valóban felülmúl minden ezelőtti történelmi kort?

A válasz: lehetőségekben. Régen a földműves fia földműves lett, a kovácsé pedig jellemzően kovács. Nem is volt annyi szakma, tudomány, szakterület, technológia, mint ma, annyi, hogy senki át sem látja, nemhogy otthon legyen mindben. A mai világ a tapasztalási formák hihetetlen mennyiségét kínálja az ember számára. Hogy ezek milyen minőségűek, mennyire értelmesek és kielégítőek, nem számít: hiszen minden csalódás vákuuma ezernyi újabb virtuális lehetőség gondolatát szívja fel. Ez is a tiéd lehet, oda is eljuthatsz, társkereső oldalunkon napi 850 új tag regisztrál, ezt is kipróbálhatod, azt is megkóstolhatod, szavazz a legújabb pártra, válaszd a legújabb márkát... Új-új-új! A progresszionizmus kifogyhatatlan önigazolása. Az élet értelme: az élet értelmének hiábavaló keresése a virtuális lehetőségekben. Mert a lehetőségeink nagy része virtuális, sosem kerül elénk valóságosan. S ha elénk kerül: vagy beválik, vagy nem. És ha beválik, akkor is nagyon vigyázzunk: mert a lehetőségből szokás lesz, a szokásból pedig szükség.

Az sem igaz hát, hogy a civilizációs „fejlődéssel” az ember függése, kiszolgáltatottsága csökken. Csupán változik: a természet helyett a civilizációnak, a technológiának van egyre inkább kiszolgáltatva.

A bejegyzés célja nem az volt, hogy bemutassa, mennyire rossz a mai világ, és mennyivel jobb volt az élet a középkorban. Csupán az ezzel ellentétes, dogmatikus állítás enyhítéséül próbáltunk egy kicsit árnyalni a képen. Alapvetően mindenki azt a berendezkedést látja a legélhetőbbnek, amibe beleszületett, aminek ismeri a feltételrendszerét, játékszabályait. Ha időgéppel bármelyikünket visszavinnék az őskorba és kitennék az őserdő közepén, legtöbben jó esetben egy-két napig maradnánk életben. De megfordíthatjuk a képet: ha egy ősembert tennénk le New York City közepén, ő meddig húzná?

A világ nem fejlődik – csak változik.