Iron Sky - háát...
2013. 05. 24.
Pár hete volt szerencsém végre megnézni az Iron Sky című filmet. Pozitív kritikát nemigen lehet róla találni a neten (itt van egy), inkább csak lehúzást, dehát ennek nyilván inkább politikai oka volt, tekintettel a témaválasztásra.
Maga az alapötlet zseniális: A nácik '45 óta a Hold túloldalán kuksolnak és fejlesztik a "csodafegyvert", majd 2012-ben visszatérnek. S ugye a dolognak elvileg van valóságalapja is, hiszen a nácik a '40-es években tényleg feljutottak a Holdra, és ott pár évig eltengődtek, míg az amerikaiak utánuk nem mentek és ki nem irtották őket a Más Utakon Járókkal együtt. A film azonban erről nem vesz tudomást, marad az Armstrong volt az első amerikai űrhajós sztorinál, és a második holdexpedíció, amelyet ezúttal a másik, Földről nem látható oldalra indítanak, meglepő tanulsággal szolgál: ott vannak a nácik!
Ott vannak, és bányásszák a nem emlékszem, milyen nevű, drága és ritka nyersanyagot, amit kutatni az amerikaiak is odamentek. Mert természetesen ez a háború is nyersanyagkérdés körül forog, ahogy egyre inkább várható is lesz ez a jövőben, ahogy fogyunk ki az olajból, higanyból, édesvízből, stb.
Node nemcsak az amerikai űrhajósok szereznek tudomást a nácikról, hanem fordítva is. A nácik eddig nem láttak minket, fogalmuk sincs, mi folyik a Földön, hol tart a földi technológia, stb. Be is szarnak egyből, és egy űrhajóstól zsákmányolt okostelefonnal vezérelve végre sikerül beizzítani az anyahajót, vagy mit - tudom, egyből írnom kellett volna, amíg friss az emlék. Igen, megvan, mivel jellemezhető leginkább ez a sci-fi vígjáték: felejthető. A történet szét van esve, irracionális eseményekkel és karakterekkel, ami egy vígjátéknál alapvetően nem lenne gond, csak hát a poénok nem tudják elvinni az egészet. A szürreális helyzetekre helyzetkomikumot építeni nemigen lehet, inkább csak pillanatnyi humorszikrákkal próbálják összefogni az egészet - amelyből nyilván sokkal több volt, mint amennyit első megnézésre észrevettem vagy egyáltalán észrevehettem. Hiszen, ugye, ha olyan sci-fit parodizálnak épp, amit nem ismerek... Azt is bevallom, az Adler névről csak a film felénél jöttem rá, hogy az Adolf Hitler összevonása, tehát lehet, hogy még egyszer meg kéne néznem a filmet, csak nem tudom rávenni magam. Öt percenként röhög egy jót az ember, a többi négy és félben meg unatkozik, kb. ez volt számomra az élmény. A film végére pedig kapunk egy 2012-világvége sztereotípiát: miután a náciknak nem sikerült mindenkit kicsinálniuk, a nagyhatalmak örömükben egymást lövik széjjel nukleáris fegyverekkel.
Amit mindenképpen meg kell említeni méltányolandó tényezőként, hogy hatalmas kiállású és látványvilágú a film ahhoz képest, hogy mindössze másfélmillió euróból készült. Végül is ez nem meglepő tudván, hogy Vuorensola az amatőr filmes világból jön, tudja, mit lehet nulla költségvetésből kihozni, tehát az eddigi munkásságához képest ezúttal egy számára óriási összegből tudott dolgozni. James Cameron ennyi pénzből egy fehér festék reklámot se lenne képes kigazdálkodni.