Mit együnk, ha nem kenyeret meg húst? - A fogazat-diéta

2011. 05. 16.

Ahogy az előző bejegyzésben jeleztem, most „az ember optimális táplálkozása” témakörben fogom előadni a 926., összes eddiginek ellentmondó elméletet.

Ahogy jólesik

Kezdjük azzal, hogy tudományos alapon úgysem fogja tudni soha megállapítani senki, hogy miből mennyit is kéne enni. Ehhez mindent tudni kéne az ember testéről, amely egy önmagában értelmezhetetlen alegysége az embernek, mint tudatos lénynek, aki pedig mikrokozmikus modellje a Mindenségnek – a tökéletes emberi diéta kifejlesztéséhez tehát nem kevesebb, mint a mindentudás lenne szükséges.

Ennek híján hagyatkozhatunk a testünk jelzéseire, mondván, ha kell neki valami, majd szól. Ehhez csak be kell járatni azokat a test és szellem közötti csatornákat, melyek az állatvilágban mindenhol működnek, s amelyeket az ember is csak a túlcivilizálódási folyamat egy elég magas fokán veszít el teljesen – teljesen bár, de elég könnyen visszanyerhetően. Mit ennék most? Fel kell tenni a kérdést, és hagyni, hogy az illetékes vegyi- és energetikai üzemek válaszoljanak a testben. Persze a „félrenevelt”, rosszra szokatott test hibás impulzusokat is fog adni eleinte, de mindenfajta tudományosság nélkül azért sokat javíthatóak a táplálkozási szokások ezzel a módszerrel.

Amit még az étellel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy ha egy dietetikus vagy természetgyógyász tanácsát kikérjük, akkor minthogy neki ez a szakterülete, ő mindent ezen keresztül fog nézni, a fájós térdtől kezdve a rossz iskolai eredményekig mindenért a rossz táplálkozást fogja felelőssé tenni, és ha 100% rá hagyatkozunk, és mindenben meg akarunk felelni az ő tanácsainak, napi 16 órában az evésről fog szólni az életünk. Helyén kell kezelni tehát a dolgokat: a test egy eszköz, a táplálása, karbantartása fontos dolog, mert szükségünk van a testre, de alapvetően a test van miértünk és nem mi a testünkért. Sokszor a rossz gondolatok több kárt okoznak bennünk, mint a rossz ételek – persze a kettő oda-vissza hat, akinek csokis nagyonegészséges zabpehely a reggelije, hamburger az ebédje és párizsis zsemle a vacsorája, ne csodálkozzon, ha védtelen a sötét gondolatokkal szemben, amik a fejében szeretnének keringőzni.

Nyers koszt és sómentesség

Egyik divat, amely már legalább a rendszerváltás óta kiirthatatlanul újra meg újra felüti a fejét, az „együnk nyers kosztot”, valamint a hozzáadott só nélküli étrend: „egészséges, mert természetes”.

(Az „egészséges, mert természetes” jelszó mögött természetesen minden esetben egy téves evolúciós gondolkodás van, amely azt feltételezi, hogy valaha az ember is állatként élt, s állati életmódjáról emberi esze által hajtott civilizációjának villámgyors építése közben még nem tudott biológiailag egészen leszokni.)

Mi a legfőbb különbség az ember és az állat tápláléka között, ránézésre?

- Hogy az ember főzi az ételét, és

- hogy az ember sózza az ételét.

A sómentes nyers koszt az embert táplálkozásilag és ezen keresztül agyilag, tudatilag az állati szintre akarja leszorítani. A szendvicszabáló konzumidiótaságból ébredező ember számára ez az egyik nagy csapda. „In sale sapientiae aeternae”, tartja a latin mondás, vagyis: a sóban az örök bölcsesség. Ennek orvosi magyarázata nagyon egyszerű:

Az emlősök szervezetében a hypothalamusban található érzékelők, az osmoreceptorok érzékelik a vér víz-só arányát. Ha a só koncentrációja túl nagy a vérplazmában, a vértestek dehidratálódni kezdenek, ezt megakadályozandó szomjúságérzet keletkezik, hogy a folyadékbevitel által a vérplazma híguljon. Vagyis:

A vér sűrűsége a szervezetbe bevitt só mennyiségétől függ.

Minél több sót eszik valaki, annál „hígabb” lesz a vére, és minthogy az emberi vér normális pH-ja 7.3-7.4 körül mozog, ez hígítás esetén értelemszerűen eltolódik a semleges pH 7 irányába, vagyis az ember „savasodik”. Ez ellen nagyon jó tüneti kezelés a csökkentett sóbevitel, ami a vér sűrűsödésén keresztül magasabb (tehát lúgosabb) pH-értéket ad a vérnek, remekül elfedve ezzel, hogy a sav-lúg ágensek aránya mit sem változott valójában.

A fentiekből már sejthető, hogy sem a túl sok, sem a túl kevés só fogyasztása nem egészséges. (Ugye, egészség = egyensúly, mint azt már tárgyaltuk.) Mind a kettő terheli a szívet: az egyik úgy, mintha hármas helyett egyesben menne egy kocsi, a másik pedig úgy, mintha hármas helyett ötösbe raknák a váltót. De hogy jön ide a bölcsesség?

Az ember agykérge akkor működik legjobban, ha magas a víztartalma. Ha a vér víztartalma csökken, idővel az egész szervezet dehidratálódik – a szürkeállomány hatásfoka pedig jelentős mértékben csökken. Magyarán: állati színvonal irányába tolja el az ember gondolkodását, a „bölcsességet” visszafojtva, vagyis mindazon mentális funkciókat, melyek az embert az állat fölé emelik. Ezért sózza az ember az ételét, amióta csak a világon van – de ha az ösztön által vezérelt állatokat megnézzük, nem véletlen, hogy bolondulnak a sóért, ha nagyritkán hozzájutnak (legalábbis az emlősök).

A bolti, konzerves bébiételekre (ki az, aki ilyet megetet a gyerekével!) rá is írják mindig, hogy „Kérjük, gyermeke egészsége érdekében ne sózza!” – Na igen, még a végén rendesen fejlődne a gyerek agya…

A teljességhez hozzátartozik az érdekesség kedvéért, hogy az alacsony víztartalom az agy működésének nem kedvez – az izmok növekedésének viszont annál inkább. (V.ö. „izomagyú”.) Minden testépítő tudja ezt, sótlanul eszik és kevés vizet iszik edzéskor.

Szétválasztós diéta

Egyik nap csak szénhidrát, másik nap csak fehérje. Rendkívül hatékony fogyókúrás módszer, karcsúsít szépen… mint a dohányzás. A szervezet ilyen életveszélyes alultápláltsága hosszú távon persze hogy minden tartalékot feléget. A szénhidrát-napok magas cukorbetegség-kockázattal járnak, a fehérje-napok pedig rendkívüli erőforrás-terhelésnek vetik alá a szervezetet. A leg-egész-ségtelenebb diéta, amit valaha kitaláltak.

A fogazat-diéta

Íme az okosság. Hogy miből mennyit kell enni, az a fogazatunkba van bekódolva. Ez természetesen nem tartható napi szinten, bár törekedni rá nem árt, de igazából éves szinten betartani (minél kisebb „szétválasztással”, ingadozással) bőven elég.

A fogazat által sugallt természetes étrend pontos összetétele persze függ a fogazat szerkezetétől: nevezetesen, hogy van-e bölcsességfog, és ha van, milyen mértékben kifejlett.

Az alábbiakban egy teljes 32 fogas fogsort írok le, akinek nincs bölcsességfoga, az 1/8-adokat 1/7-edekre helyettesítheti be, a nyolcas fogakra írottakat pedig elfelejtheti. Természetesen az, hogy 1/8-adot vagy 1/7-edet eszünk valamiből, nem olyan nagy különbség, nem kell vallásos fanatizmussal betartani ezt a „diétát” sem.

1. – 2. fog: A metszőfogak; ez a nyers koszt helye, a nyers gyümölcs, illetve esetleg zöldség – az ember táplálékának kb. 1/4-ét kellene kitennie. Tartsa fel az ujját, akinél akárcsak az 1/10-et is eléri! (100% nyerskosztosok maradjanak csendben…) A hagyományos magyar táplálkozásban pedig bizony megvolt az az 1/4 gyümölcs, egészen Mária Terézia „úrbéri rendezéséig” (illetve az abból eredő országos léptékű gyümölcsös-irtásokig).

3. fog: a szemfog, a ragadozóknál ez a tépőfog. Bár az ember nem ragadozó, de ez a fog jelzi az állati eredeti táplálékot, húst és tojást – sokak szerint a tejterméket is. (A tejet nem!) Ezeknek együtt összesen 1/8-adot kellene kitennie. (Tartsa fel az ujját, akinek 35% alatt van a hús-tojás-sajtfogyasztása éves szinten…)

4. – 5. fog: Ez a negyed, a kisőrlők, a szemes terméshez tartozik. Zöld-, sárga- és csicseriborsó, babfajták, kukorica, hajdina, rizs, gabonafélék: a kenyér éppúgy ide tartozik, mint a köleskása. A két fog között a különböző szemes termések úgy oszlanak meg, hogy az egyik képviseli a gluténszegény magvakat, vagyis a táplálékunk 1/8-ada nyugodtan lehet gluténtartalmú gabonaféle. (A probléma ugye ott kezdődik, ha 12% helyett 30 felett van...)

6. – 7. fog: A nagyőrlőkhöz tartozik minden egyéb zöldségféle: Krumpli, sárgarépa, tök, spenót, hagyma, karalábé, spárga, padlizsán, gomba – bár a gombánál lehet érvelni, hogy inkább a szemfoghoz sorolandó, de ide szerintem találóbb, s amennyi gombát eszik a legtöbb ember egy évben, igazán nem kell rajta összeveszni.

És itt jön vissza a főzés kérdésköre: megváltoztatja az ételek jellegét. Hova sorolandó a paprika-paradicsom, kérdezhetnénk. Ha nyersen, mondjuk szendvicshez eszi az ember, akkor a metszőfogakhoz. Ha viszont lecsót főz belőle: az már ide, a nagyőrlőkhöz tartozik, ahogy a gyümölcslevesbe főzött gyümölcs is. A gyümölcsturmix, na az viszont már:

8. fog: Ide tartozik minden olyan dolog, amit az ember tipikusan élvezeti céllal fogyaszt. Torták, sütemények, édességek, kávé, tea, szeszes italok, édes tejkészítmények, gyümölcslevek, méz, csoki, fagyi, stb. Hogy ezeket az általában „egészségtelennek” tartott ételeket milyen mennyiségben tolerálja – s egyúttal mennyire is igényli! – a szervezet, a bölcsességfogak fejlettségéből lehet kiolvasni – már amikor a megfelelő kort eléri hozzá az ember, hiszen paradox módon éppen gyerekkorban, mikor még ezek a fogak nincsenek jelen, úgy kell tekinteni, mintha ott lennének és a gyerek étrendjét ehhez igazítani, vagyis bátran lehet neki ilyen „egészségtelen” dolgokat adni (na nem szilvapálinkát!), amíg az 1/8-adon belül maradunk.

Tej: a tej egy külön kategória, mint magyarban a neve is mutatja. Telj-es táplálékot ad, vagyis az összes fogra egyszerre érvényes.

Hús vagy nem hús?

A szemfog tárgyalásánál nyitva maradt a kérdés, hogy akkor most az embernek kell-e húst ennie? Jó-e „vegának” lenni (mellesleg a vegetariánus azt jelenti, hogy növényevő, tehát semmilyen állati eredetűt nem eszik), vagy veszélyes az egész-ségre egy ilyen alapvető táplálékcsoport mellőzése?

Azt, hogy az ember mindenevő, a legtöbben úgy képzelik el, hogy „hát húst is meg nemhúst is”. Mivel az arányokról egy szó sem esik, az ember agya ezt alapértelmezésben úgy fordítja, hogy fele-fele. Ha a fenti arányokat megnézzük, és figyelembe vesszük, hogy a szemfogra jutó ételmennyiségben még a tojás (túró, sajt) is benne van, már láthatjuk a probléma lényegét. Régen az emberek hetente egyszer ettek húst, ma pedig legtöbben 21-szer.

Ha a mindenevő állatokat megfigyeljük, ott is a táplálék javarészét a növényi források teszik ki, ettől csak akkor van eltérés, ha ezekben szűkölködik az állat. A mindenevők anatómiailag sokkal közelebb vannak a növényevőhöz, mint a ragadozóhoz. A szervezetük fel van készítve a hús fogyasztására, kiegészítésként, ennyi az egész. Az ember esetében sincs ez másként. S mint az összes mindenevő, az ember is meg tud lenni 0 hús fogyasztása mellett.

Persze ha ez nem pótolódik tojással és tejtermékkel, úgy már a fenti arányok is megdőlnek. Viszont a húsevés kérdésében (hogy 4-10% vagy egyenesen 0% legyen), már spirituális szempontok is közrejátszanak. Bizonyos spirituális/misztikus szintek elérésének velejárója, illetve elősegítője a húsevés kerülése – ez persze nem jelenti azt, hogy ha valaki magára erőlteti a húshagyó étrendet, az automatikusan emelni fogja őt lelki-szellemi élet terén. Persze egy minimális kedvező élettani hatás megfigyelhető, az agy oxigénellátása javul, az anyagcsere gyorsul, a szervezet terheltsége nagymértékben csökken, stb. – de ez csak egy kedvező környezetet ad meg a szellemi fejlődéshez, ahogy a síeléshez a havas hegyoldal a kedvező környezet, de havas hegyoldalon tartózkodni attól még nem azonos a síeléssel. Ahhoz bizony gyakorolni kell – és persze a gyakorlást alapszinten el lehet kezdeni a füvön is; ugyanígy, egy misztikus út legelső lépéseihez sem kell a húsevést abbahagyni. Ártani viszont nem fog, ha így teszünk, még akkor is, ha a misztikum nem érdekel minket, csak egészségügyi szempontból, az állatok iránti könyörületből vagy éppen környezettudatosságból hagyjuk abba a húsevést. (A legtöbb embernek fogalma sincs, mekkora környezetterhelést jelent az állattartás és húsfeldolgozás.)

A magyarság 2012-re eljuthatott volna odáig, hogy felhagy a húsevéssel, ha azt csinálnánk, ami a dolgunk lenne, és nem pont az ellenkezőjét. Lásd, amit a 2012 Blogon írtam a Bráhmin-szintlépésről. Ennek velejárója lenne a húsevés elhagyása, ha nem is a „14 millió magyar lenne” kollektíve húshagyó (ezt elég nehezen tudom elképzelni), de legalábbis annak a bizonyos 300 ezer „honfoglalónak” a nagyrésze, akikről Bogár László is szokott beszélni.

A szerző nem dietetikus, természetgyógyász vagy orvos, a fenti írás nem kezelendő szakvéleményként.